DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Én is az Otthon Start programmal kapcsolatos elemekhez szeretnék hozzányúlni. Ez a 3 százalékos hitelprogram alapvetően három lábra, három pillérre épül: az egyik az elsőlakás-vásárlóknak nyújtott kedvezményes, 3 százalékos hitel; a második pillér a lakásfejlesztések, az e cél érdekében induló lakásfejlesztések pillére; a harmadik pedig egy olyan jogintézmény, a társasházi építményi jog, amely az újlakás-fejlesztések esetén már a kivitelezés megindulásakor biztosítja, hogy kölcsönszerződés biztosítható legyen. Ennek a célrendszere pedig pontosan az volt, hogy tudjunk biztosítani a fiatalok számára választási lehetőséget, hogy sokan új lakás mellett tudjanak elköteleződni.

Ez már csak azért is fontos, hiszen úgy kalkuláltunk, hogy a program finanszírozhatóságához természetesen a fenntarthatóságot az tudja biztosítani, ha minél többen új lakás építése mellett köteleződnek el, és az volt a célunk, hogy 20 százalékra felvigyük ezen belül az arányt. A programon a kiemelt beruházási rendszer ennek szellemiségében jött létre, és a terv az az volt, hogy öt év alatt 50 ezer olyan lakás épüljön, amely megfelel az Otthon Start program feltételeinek, tehát biztosítja a 1,5 millió forintos négyzetméterhatárt, azt a 1,5 millió forintos négyzetméterhatárt, amit a 2026-27-es szerződések esetén is a kivitelezőnek biztosítania kell 2028-ra, 2029-re, 2030-ra is, ezzel pedig egy nagyon erős jelzést küldve az építőiparnak és az újlakás-áraknak is.

Nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy itt egy szankciós rezsimet is kapcsoltunk ehhez a programhoz. Tehát mindazok a fejlesztők, akik nem biztosították volna, akik nem hozták volna ezeket a számokat, azokról egy szankciós rezsim, törvénybe iktatott szankciós rezsim rendelkezett volna.

Az Otthon Start program, azt gondolom, és bízom benne, ebben nincs vita, egy értékes program. Bizonyosan önöknek is rengeteg ismerősük van, akik ennek a programnak a keretében tudtak bekapcsolódni a lakáspiacra. Egy év alatt 56 ezer szerződést kötöttek, minden második szerződés mögött házaspárok állnak, és tekintettel arra, hogy sok esetben már gyermekek is voltak, ezért azt lehet mondani, hogy egy év alatt ez a program százezer embernek segítette az otthonteremtését, ami egy erős szám, amire, azt gondolom, hogy büszkék lehetünk.

És mielőtt az a kritika érne, hogy ez a program nem volt célzott, szeretném jelezni, hogy az összes szakmai szervezet, amely kiad lakáspiaci jelentéseket, azok statisztikai számaiban ott van benne, hogy az elsőlakás-vásárlók aránya mindegyik statisztikánál a duplájára nőtt az első kilenc hónapban, amíg mértek. Budapest esetében ez 30-32 százalékos, 32 százalékra való emelkedés, vidéken ez eléri a 40 százalékot is. Nem véletlen, hogy a korábbi kormányzat elköteleződött az olyan otthonteremtési programok támogatása mellett, amelyek megpróbálták, megkísérelték a családokat minél hamarabb saját tulajdonhoz juttatni. Idő híján ennek a felsorolásától most eltekintenék.

Viszont ami az építőipari lábat jelenti, amit hangsúlyoztam, és ami talán itt fontos, hogy ennek hatására, a program hatására is az építési engedélyek száma ‑ ezek családi házas építkezések ‑ a falvakban és a kisvárosokban 50, illetve 35 százalékkal emelkedett 2025 utolsó és 2026 első negyedévében. Tehát lehetett látni, hogy megjött az építkezési étvágy vidéken a családoknál a program hatására. Ez pedig egy nagyon fontos impulzus, hiszen ezáltal leginkább vidéken lehet helyzetbe hozni alapvetően vállalkozókat, kisvállalkozókat, magyar vállalkozókat, a logisztikai szektort, és ez különösen fontos, amikor az építőiparnak szüksége van impulzusra.

Ami pedig a nagylakás-fejlesztéseket illeti, az a probléma, hogy ezzel a döntéssel egy nagy bizonytalanságot teremtettek az ingatlanpiacon, hiszen most azt lehet látni, hogy a 33 kiemelt beruházás közül 26 jelenleg fel van függesztve, és nem feltétlenül az a probléma, hogy mondjuk, ad absurdum indítanak egy felülvizsgálatot vagy revíziót ezekkel kapcsolatban, csak az a helyzet, hogy először négy hónapon keresztül nem adtak ki építési engedélyt, tehát áprilistól augusztusig, majd augusztusban jelzik, hogy akkor ezt követi egy négy hónapos felülvizsgálat. Tehát összesen nyolc hónap eltelik, amíg önök azt nézegetik, hogy egyébként ezekben a kiemelt beruházásokkal kapcsolatos kormányrendeletekben mi található, miközben számtalan esetben néhány pontos eltérés van csak, ami arról szól, hogy például egy garázsszinttel kisebbet kell építenie a beruházónak, pontosan azért, hogy a 1,5 millió forintos négyzetméterárat tartani tudja. Tehát nem értjük azt, hogy 4+4 hónap, miért van szükség ennyi időre. Ha belegondolnak, akkor a kormányzásuknak majdnem egy tetemes idejét ez betakarja, miközben ezzel óriási bizonytalanságot teremtenek a beruházók számára is, és azon vásárlók vagy potenciális vásárlók számára is, akik ezeknél a fejlesztéseknél lakásokat szerettek volna vásárolni; számos közülük az önök választópolgára. Nem értjük, hogy mi ez a késlekedés, és mi az oka ennek a lassúságnak.

(20.00)

Itt még egyszer ki szeretném emelni, hogy az valóban alapvető koncepcionális különbség a TISZA által kínált bérlakásprogram és a saját tulajdonú otthonteremtési programok között, hogy miközben a saját tulajdonú lakásprogramok esetén ott van a végén a saját tulajdon, a bérlakásprogramok esetén nem lesz saját tulajdonszerzés, ami pedig nyilvánvalóan a polgárosodásnak egy nagyon fontos feltétele, eleme. Önök nagyon sokszor hivatkoznak arra, hogy Bécsben milyen kiváló bérlakásprogram van, Vitézy miniszter úr is rendkívül sokat hivatkozik erre. Szeretném jelezni, hogy a bécsi bérlakásoknak jelenleg az 57 százalékában migrációs hátterű polgárok élnek, ami összesen 300 ezer főt jelent. (Tárkányi Zsolt: Ez nem igaz.) Nyugodtan menjenek ki Bécsbe, tekintsék meg a számokat, tárgyaljanak az önkormányzati képviselőkkel, hogy mi a helyzet.

S tisztelettel kérdezem államtitkár urat, ha már beszéltünk az építőipar bizonytalanságáról, arról, hogy az új lakások 5 százalékos áfájával mi lesz. Eltelt négy hónap a választások óta, s az építőipar semmit nem tud erről. Óriási bizonytalanság ez is az építőiparnak, ami azt mutatja, hogy nincsen lakáspolitikai koncepciójuk. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu