KAPRONCZAI BALÁZS oktatási és gyermekügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Asszony, tisztelt Hölgyem! Mielőtt a kérdésére válaszolok, azt szeretném önökkel esetleg megbeszélni, hogy szerintem, amikor önök megszólalnak a nőket érintő témákban, akkor kezdjék önök bocsánatkéréssel a felszólalásukat. (Taps a kormánypárt soraiban. ‑ Pócs János: És a miniszterelnök úr?) Kérjenek elnézést azért is, hogy a Fidesz-KDNP 16 éves kormányzása alatt kizárólag az anyaság felől becsülték meg a hölgyeket (Közbeszólások a Fidesz és a KDNP soraiból. ‑ Szentkirályi Alexandra: Ez nem igaz!), ugyanakkor nem tettek semmit a férfi-női egyenlőségért, a bérszakadék csökkentéséért, a nők munkapiaci helyzetének javításáért, és nem tettek semmit a nők elleni erőszak ellen. Ez így rendben volt önöknek? (Közbeszólások.) Most úgy tesznek, mintha bárki megsértette volna a nőket. Ön is pontosan tudja, hogy az idézett mondatrész nem a magyar nők munkájának értékéről, nem a nők GDP-hez való hozzájárulásáról szólt, hanem arról, hogy egy korábbi politikai rendszer milyen szerepet biztosított a nőknek a politikai döntéshozatalban. Ebből a szempontból pedig április 12-éig az EU legrosszabbul teljesítő országai között voltunk.

A minisztérium épületében egyébként rezidenciának hívták a miniszter, majd később az államtitkárok irodáját, ami a felesleges urizálás szimbóluma volt, ahol a normális munkavégzéshez nem voltak megfelelő körülmények. (Vitályos Eszter: Persze!) Ezzel is szakított a TISZA Párt, és elkezdtük a példamutatást ebben is. Házelnök asszony és frakcióvezető asszony számtalanszor bizonyította már rátermettségét, profizmusát, teherbírását. A TISZA-kormányban négy női miniszter van, államtitkáraink egyharmada nő, valamint a TISZA 141 országgyűlési képviselőjéből 44 hölgy képviselőnk van. (Taps a kormánypárt soraiban.) Mi inkább köszönetet mondunk nekik, hiszen nők milliói tartják működésben a magyar gazdaságot, az oktatást, az egészségügyet, a szociális rendszert és a családokat.

Én azt hiszem, hogy mi igazán komolyan vesszük a hölgyek munkáját, szeretjük őket, és igazán szeretünk velük dolgozni is. Önökkel is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárt soraiban.)

Forrás: parlament.hu