DR. KONCZ ZSÓFIA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt években egyre nagyobb figyelem irányult a Hernád-völgyre és azoknak a turisztikai fejlesztéseknek a jelentőségére, amelyek, azt gondolom, kiemelkedően fontosak az ott élő embereknek. Természetesen a Hernád-híd helyzete is nagyon fontos mindenféle szempontból.
2020-ban, amikor országgyűlési képviselő lettem, felmértük azt, hogy melyek azok a legfontosabb infrastrukturális fejlesztések, amelyeket igyekeztünk évről évre teljesíteni. Csak hogy néhányat kiemeljek ezekkel kapcsolatban: 2023-ban tényleg a térségünk egyik nagy álma teljesült, hiszen a 37-es út négysávos lett Gesztelytől egészen Szerencsig; évtizedekig vártunk erre a fejlesztésre, a térség következő száz évét határozza meg. Egyébként nagyon sok visszajelzést kaptunk azzal kapcsolatban, hogy a közlekedésért felelős miniszter úr múlt héten kitette, hogy Gesztelytől megújították, felújították a 37-es utat, és nem igazán értették, hiszen ez egyértelműen a Fidesz-KDNP-kormányok alatt készült el.
(16.50)
Emellett a Taktaközben 50 kilométer utat felújítottunk, megújult a tokaji Erzsébet királyné hídja, számos vasútállomás megújult, illetve a felújítását megkezdtük, külterületi és belterületi utak, és nemrég elkészült a Tarcal és Tokaj közötti út is.
Természetesen nem vagyunk az út végén, tehát számos feladat van még előttünk, és a hernádkércsi hidat is itt kell említeni. A 2020-as bejárásunkat követően a Magyar Közút megerősítette a hidat, biztosítva annak használhatóságát. Tavaly sikerült elérni, hogy a kormány egyedi forrást biztosítson arra, hogy a tervezést meg tudjuk kezdeni. Márciusban kiírták a közbeszerzést, a bírálati szakasz még folyamatban van. Az lenne a kérdésem, hogy a TISZA Párt azt ígérte, hogy országos hídfelújítási programot indít azonnal, ebben benne lesz‑e a hernádkércsi híd.
És csak még egy gondolat: ezt a kérdést egyébként a térség TISZA-s országgyűlési képviselőjének kellene feltenni, de mivel ő azt mondta már a kampányban, hogy helyi ügyekkel nem fog foglalkozni, ehhez következetesen tartja magát, azt tudom mondani, hogy én minden helyi fejlesztés érdekében szót fogok itt kérni, és köszönöm szépen előre is a tisztelt válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés