KAPITÁNY ISTVÁN gazdasági és energetikai miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Többször beszéltünk már erről itt a Házban. Szeretném elmondani még egyszer: ennek a kormánynak az elsődleges feladata az, hogy az ellátás biztonságát garantálja. Ön szakértő, tehát tudom, hogy ön érti, valószínűleg magának mondták, hogy ezt a kérdést most fel kell tenni, vagy nem tudom. Vannak ebben jogos részek, de a 90 százalékát már többször megbeszéltük.

Az árak most úgy néznek ki, hogy Magyarországon ‑ ezt ön mondta ‑ 640 és 707 forint, a környező országokban 664 és 725. Úgy értettem önt, hogy nekünk vissza kellene menni 595-re és 615-re. Ön mint szakértő tudja, ez annyit jelentene, hogy Magyarországon a dízelimport megszűnne, senki sem tudna dízelt importálni ebbe az országba. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) És azt is hozzáteszem, mert itt mondja a felkészült energia-szakértő a bal oldalamon, hogy vezessük be csak a magyar állampolgárok részére ‑, hogy európai uniós tagállamról beszélünk, ad 1. Ad 2., ezt csak a védett készletekből, a stratégiai készletből lehetne finanszírozni. Amíg én vagyok a miniszter, a stratégiai készleteket árazásra nem használjuk (Taps a kormánypárt soraiban.), és azért nem használjuk, mert lehet, hogy magát nem zavarja, de engem nagyon zavarna, ha a magyar emberek nem tudnának tankolni, ugyanúgy, mint Oroszországban. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Eddig is tudtak.) Persze eddig is tudtak, nyilvánvalóan tudtak, 50 milliárd forint az adófizetők pénzéből. Tudom, magának ez semmi, de az adófizetőknek 50 milliárd forint nagyon sok pénz. Az az 50 milliárd forint egy pürrhoszi győzelem, ami annyit jelent, hogy ezt egy hónapig tudja a védett készletekből finanszírozni, és utána ‑ adok magának tanácsot, mert annyira ért hozzá, szerezzen orosz dízelt, mert nekik nincs, szerezzen Hormuzból, mert ott sincs ‑ abba a helyzetbe hozná Magyarországot, amit semmilyen felelős ember nem tud megtenni, hogy próbálna finanszírozni egy olyan árszintet, ami sokkal magasabb, mint ami a környező országokban van.

Tehát a válaszom arra, hogy bevezetünk‑e védett árat ‑ remélem most már értik ‑, az, hogy nem fogjuk bevezetni, és azért nem, mert számunkra a magyar emberek energiabiztonsága az első. (Taps a kormánypárt soraiban.)

Ami a folyósítást illeti, arról azt mondanám, hogy nyilvánvalóan mi azt próbáljuk megcsinálni, amit önök nem próbáltak megcsinálni: azoknak próbálunk támogatást adni, akik rászorulnak.

(17.30)

Lehet, hogy ez nem száz százalékban tökéletes, de maga azt mondta, hogy néhány dízelautósnak adunk támogatást. Nálam a 858 ezer ember, akinek szeptember 30-án a Magyar Posta és a Magyar Államkincstár átutalta ezt, az nem néhány. (Taps a kormánypárt soraiból.)

Ön is üzemeltetett már dolgokat, állati unfair szerintem arról beszélni, hogy ez vagy az vagy amaz nem sikerült. De egyet biztosíthatok, a magyar állam garantálja, hogy mindenki meg fogja kapni a neki járó 5 ezer forintot havonta. (Pócs János: Elektromos autók!) Persze, igen! Maga viszont azt csinálná, ha magán múlna, gyakorlatilag olyan sorok lennének a benzinkúton, mert óriási szakértő ebben a tevékenységben is. (Derültség és taps a kormánypárti padsorokból. ‑ Pócs János: Miért akartál lemondani a múlt héten?) Ugye, maga ehhez is ért! A bingó meg a dízelellátás, ennek a kettőnek a szakértője. (Pócs János: Múlt héten miért akartál lemondani?)

Azt szeretném mondani a képviselő úrnak, hogy a Kincstár a dízeltámogatást a 2026. évi gépjárműadó megfizetése során használt bankszámlára utalja. Aki január 1-je után szerezte meg a támogatásra jogosult autót, annak október 30-áig jár az első két részlet. Ez fontos, és tudom, hogy önt érdekli, mert önt érdekli a szakmai rész is. Garantáljuk, hogy ezt meg fogják kapni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Úgyhogy én azt garantálhatom a magyar kormány nevében, hogy mindenki, aki ezt a támogatást meg kell kapja, meg fogja kapni; és a magyar emberek érdekét szem előtt tartva az ország energiaellátását biztosítjuk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárt soraiból.)

Forrás: parlament.hu