KAPRONCZAI BALÁZS oktatási és gyermekügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Nagyon köszönöm a konstruktív és előremutató kérdését ebben a témában. Nagyon sokat és nagyon jó szakemberekkel dolgozunk ebben a kérdéskörben a minisztériumban, hogy minél konstruktívabb és minél jobb koncepció alakuljon ki ebben a jövőben. Az MI esetében meghatározó az, hogy azt a pedagógus milyen célra, hogyan és milyen felügyelettel alkalmazza. Ennek az eredményességnek a mércéje pedig az, hogy segíti‑e a tananyag megértését, a tudásuk és a képességük fejlesztését, miközben ezt használják.

(18.30)

Ennek a megítéléséhez a tanulási eredmények és a használat során szerzett tapasztalatok vizsgálata kell. Igen, nyilván a gyermekek életkora és felkészültsége is különböző, ami egy kisebb gyerek számára kockázatos tud lenni, az a megfelelő kritikai gondolkodással rendelkező idősebb tanulóknál már felelősen is használható. Bizonyos életkor alatt pedig nincs szükség arra, hogy a tanuló a mesterséges intelligenciát alkalmazza. Ennek oka nem önmagában az MI veszélyessége, hanem hogy még nem alakultak ki a használatához szükséges alapvető kompetenciák.

Az MI sem egyetlen egységes eszköz. Különböző rendszerek különböző feladatokra alkalmasak eltérő korlátokkal és kockázatokkal. Ezért az adott eszközt, a tanulók felkészültségét és a pedagógiai környezetet mindig együtt kell értékelnünk. Egyébként hamarosan meg fog jelenni a minisztériumnak, az Oktatási Minisztériumnak az MI-stratégiája, amely iránymutatást fog majd adni arra, hogy milyen eszközök milyen életkorban milyen célokra és milyen feltételekkel lesznek használhatók majd az oktatásban. (Az elnök csenget.) Egyébként a képviselőknek is lesz majd lehetőségük bekapcsolódni a stratégia társadalmi véleményezésébe. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárt soraiban.)

Forrás: parlament.hu