KULCSÁR KRISZTIÁN (TISZA): Tisztelt Államtitkár Úr! A Déli Körvasút az ország egyik legfontosabb és legforgalmasabb vasúti szakasza. Fejlesztése, a vasúti kapacitás bővítése és az új megállóhelyek kialakítása elengedhetetlen a korszerű közlekedés megteremtéséhez. Nem véletlen, hogy ez az elmúlt évek egyik legjelentősebb budapesti vasúti beruházása, aminek különösen nagy jelentősége van Dél-Buda számára is. A vasúti kapacitás bővítése, az új megállóhelyek kialakítása és a sűrűbb, megbízhatóbb elővárosi közlekedés érdemben javíthatja a térségben élők mindennapjait, és hozzájárul Budapest közlekedési terhelésének csökkentéséhez. A Déli Körvasútnak tehát meg kell épülnie.
Ugyanakkor az Európai Számvevőszék megállapításai és a sajtóban nyilvánosságra került információk súlyos kérdéseket vetnek fel a beruházás közbeszerzésének tisztaságával kapcsolatban. A gyanú szerint több tíz milliárd forintos vagyoni hátrány érhette az államot az előző kormányok alatt. A beszámolók szerint a Kontúr csoport és a V-Híd közötti összefonódások, valamint a közbeszerzés során átadott, versenyelőnyt biztosító információk miatt Magyarország jelentős, 360 milliárd forintos uniós támogatás elvesztésének kockázatával szembesül.
A kormány már bejelentette a kivitelezési szerződés felmondását és az új közbeszerzés kiírását. Ez azonban csak akkor jelent valódi megoldást, ha a szabálytalanságok kivizsgálása mellett a beruházás folytatása is biztosított, és a fejlesztés tisztességes versenyben, az adófizetők pénzének védelme mellett valósul meg.
A TISZA a kezdetektől világossá tette, zéró toleranciát hirdet a korrupcióval szemben. A közpénzek védelme és a közlekedési fejlesztések megvalósítása azonban nem egymást kizáró célok, mindkettőnek érvényesülnie kell.
Tisztelt Államtitkár Úr! Kérem, adjon választ a következő kérdésekre. Milyen intézkedéseket tesz a kormány az uniós támogatások megóvása és a már kifizetett előlegek elszámolása és visszaszerzése érdekében? (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Milyen határidővel írják ki az új közbeszerzést, és milyen garanciákkal biztosítják a versenyt, az átláthatóságot és az összeférhetetlenség kizárását? Milyen ütemezéssel és milyen finanszírozásból folytatódik a beruházás, és mikorra várható a Déli Körvasút fejlesztésének befejezése? Várom válaszát. (Taps a kormánypárt soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés