NOVÁK ELŐD (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! A botrányairól elhíresült Csatári Ernő, a TISZA országgyűlési képviselője (Derültség a kormánypárti padsorokban.) a parlament.hu-n megjelent önéletrajzában egyetemi végzettségűnek hazudta magát. A TISZA-s fejlécű önéletrajzában még a sorok közt sem derült ki, hogy ez csupán egy vágy a részéről, hiszen egyrészt a diplomához szükséges nyelvvizsgája sincs, semmilyen, és valójában csak tavaly kezdte el a tanulmányait, bár állítása szerint ebben a tanévben be is fejezi azt, ami újabb kérdést vet fel. Hogyan?
Semmilyen diplomája nincs még, így az egyetemi alapképzésben elvileg képtelenség két év alatt diplomát szerezni. Bádogos végzettségét a kommunikáció és médiatudomány szakon elvileg nem számíthatja be. Akkor hogyan? Erre a kérdésre nem válaszolt a TISZA képviselője.
Egy hasonló esetben Bangóné Borbély Ildikónak, az MSZP országgyűlési képviselőjének távoznia kellett a közéletből, pártja ki is zárta. Igaz, Kósa Lajos viszont büntetlenül hazudhatott magának egyetemi diplomát az Országgyűlés honlapján, noha államvizsgát nem tett, nyelvvizsgája sincs.
Csatári Ernő parlamenti munkája az elmúlt öt hónapban szinte nulla volt. Egyetlen törvény- vagy határozati javaslatot sem jegyzett még társaláíróként sem, ahogy módosító javaslatot sem. Havi egy felszólalása sem volt. A Mi Hazánk Csatári Ernőt a mandátumáról való lemondásra szólította fel, azonban ő a lebukás után, csendben, pusztán kicseréltette az önéletrajzát a parlament honlapján. Ha egy munkavállaló ilyen trükkel szerez munkahelyet, akkor a lebukás után nemigen maradhat a helyén. Az Országgyűlésben miért nincs következménye, miniszterelnök úr?
Csatári Ernő számos botránya közt még a választások előtt kiderült, hogy az ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomozást indított az ügyében. Képviselővé választása óta mentelmi jog védi. Miért nincs következménye tehát a TISZA-nál annak sem, ha egy országgyűlési képviselőjük, egyetemi végzettséget hazudva megtéveszti a választókat? Várom érdemi válaszát, miniszterelnök úr. (Taps a Mi Hazánk padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés