DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Nem tudom elfogadni a választ. Néhány dolgot szeretnék tisztába tenni. Egyrészről önök május óta 17 ezer Otthon Start-os lakás fejlesztését gátolják meg. Valóban fontos a lakáskínálat ösztönzése. Akkor miért akadályozzák ennek a 17 ezer lakásfejlesztésnek az elindulását, ami érdemi segítség a lakáskínálatra? Mondtam, említettem, hogy 30 százalékkal nőtt az építési engedélyek száma, tehát volt kínálati élénkítés. A program kereslete élénkítette az építőipart is.

Emellett nézze meg, államtitkár asszony, a KSH egy háztartásra jutó nettó jövedelmi pozícióit! Ez az az adat, amire önök hivatkoznak, csak nem értelmezik. Ha értelmeznék, akkor látná, hogy a felső 20 százalékba ‑ akiket önök gazdagoknak titulálnak ‑ egy pályakezdő pedagógus nettó fizetése is beletartozik, ha egyedül él. Ez a program pedig az egyedülálló fiataloknak lett írva, úgyhogy az egy hazugság, amit önök állítanak ezzel kapcsolatban. Nézze meg a számokat! Ha már a számokról volt szó, a program bevezetése óta 8 százalékkal nőttek az ingatlanárak Budapesten, 10 százalékkal pedig a nettó jövedelmek. Nézzék meg ezeket a számokat is! Nem tudom elfogadni, nem tudom elfogadni a válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

(16.20)

Forrás: parlament.hu