MAGYAR PÉTER miniszterelnök: Köszönöm szépen, elnök asszony. Valószínűleg nem véletlen, hogy a KDNP Facebook-oldalán a képviselőket általában kinevetik a sajátjaik is, mert ‑ hogy is mondjam? ‑ van egy kis probléma a valósággal és az önök által elmondottakkal. De hadd kezdjem egy jó hírrel!
Az előbb azt mondtam, hogy az Alkotmánybíróság teljes ülése Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság elnökévé, és úgy hallom, hogy ‑ amit mondtam, hogy itt bizonyos kulturális intézmények átvilágítása is zajlik ‑ az imént, pár perce megszüntette Tarr Zoltán miniszter úr Ókovács Szilveszternek, az Operaház főigazgatójának a munkaviszonyát különböző szabálytalanságok miatt. (Taps a kormánypárt soraiban.) Egészen elképesztő pazarlás és dilettantizmus folyt ott, elképesztő dolgokat állapított meg az átvilágítás, aminek a részleteiről majd nyilván fog beszélni a kulturális tárca. Hadd mondjam azt, hogy körülbelül annyi pénzből gazdálkodott az Opera, mint az összes budapesti színház, emellett megfizethetetlenek a jegyárak, és a színvonal sem volt teljesen tökéletes, úgyhogy reméljük, hogy lesz egy olyan új vezetése az Operaháznak, nyílt pályázaton kiválasztott új vezetése, amely újra a régi fényére, a régi színvonalára tudja emelni és látogathatóvá teszi az Operaházat. Köszönjük szépen.
Hadd válaszoljak a képviselő asszony kérdéseire, mert voltak releváns dolgok, amelyeket felvetett. 70 milliárd vagy 45 milliárd ‑ mind a kettő sok. Világosan elmondtam, tehát teljesen feleslegesen gyártja most a TikTok-videót, Magyarország nem támogat ilyen közös hitelfelvételt. A szlovák miniszterelnök is elmondta és a cseh miniszterelnök is elmondta, hogy opt-outot fogunk kérni ez alól a hitelfelvétel alól, mert nem gondoljuk, hogy egy nehéz helyzetben lévő Magyarországnak kellene finanszírozni egy másik ország életét. Ezt világosan elmondtuk.
Öt új adónem: valóban több adónemet vizsgál az Európai Tanács elnöke, az európai tagállamok, hogy hogyan lehetne az Európai Unió hétéves költségvetését fenntarthatóvá tenni, hogyan lehetne a kiadásokat fedezni. Mi természetesen ezt nem támogatjuk. Alapvetően GNI-arányos finanszírozásban hiszünk, Magyarországnak az a megfelelő, de előkerülhetnek olyan különadók, mint például a kriptovaluták vagy a nagy techcégek megadóztatása, ami azt gondolom egyébként, egybevág több európai nemzet kormányának a tervével, és nem biztos, hogy ezt el kell vetni; lehet, hogy egyébként közösen könnyebben tudjuk ezeket a nagy cégeket megadóztatni. Olyan adónemek uniós bevezetését nem támogatjuk, amelyek a magyar állam adóbevételét csökkentenék, a magyar költségvetést hoznák nehezebb helyzetbe vagy egyébként a magyar vállalatokat hoznák nehezebb helyzetbe.
Gyorsan kitérek arra, hogy azt mondta, egy nemzeti tervbe próbálja az Európai Bizottság javaslata csomagolni a felelősségeket és a problémákat. Valóban, ezt Magyarország nem támogatja, a TISZA-kormány sem támogatja, és ahogy ön is tudja, a hétéves költségvetési tervnek az elfogadása egyhangúságot igényel az Európai Tanácsban. Úgyhogy én világosan fogalmaztam mindkét Európai Tanács-ülésen és az informális megbeszéléseken is, hogy Magyarország számára a tartalom sokkal fontosabb, mint az időhorizont, mint egy gyors megállapodás. Nekünk arra van szükségünk ahhoz, hogy ezt támogatni tudjuk, hogy még emelkedjen a nemzeti borítéknak az összege. Eddig plusz egymilliárd eurót már kaptunk, de még jóval többet szeretnénk kapni, hogy ne legyenek ilyen úgynevezett saját források, olyan új adónemek, amelyek nehéz helyzetbe hoznák a magyar költségvetést, hogy ne valósuljon meg ez a központosítás, hogy ha valaki bárhol esetleg olyat tesz, ami az Európai Bizottság szerint nem jó, akkor felfüggeszthetik adott esetben az egész támogatás kifizetését.
Én el szoktam mondani ott benn ‑ tudja, az a különbség közöttünk, hogy én ugyanazt mondom bent a teremben egy tárgyaláson, mint kint, amikor egy videót kell felvenni, és én világosan elmondtam bent is ‑, hogy Magyarország az egyetlen ország valószínűleg, amely tudja, hogy milyen nehéz megfelelni az Európai Bizottság bizonyos elvárásainak, milyen az, amikor eljárások folynak és felfüggesztik az európai uniós forrásainkat, úgyhogy én nem javaslom egyik kormánynak sem, hogy könnyen belemenjen ebbe a bizottsági javaslatba, és remélem, hogy ez az intelmem meghallgatásra kerül.
Továbbra sem tervezzük a migrációs paktum végrehajtását. Ahogy látja, annyi különbség van a ’27-es költségvetésben, hogy nem terveztük be azt a 135 milliárd forintot, 365 millió eurót, amit a napi bírságra kellene fizetni. Mi ‑ ellentétben önökkel ‑ vigyázni szeretnénk a magyar emberek pénzére. Önök miatt egymilliárd eurótól estek el a magyar emberek. Egymilliárd eurótól! Ezt szeretik elfelejteni. Majd’ 400 milliárd forinttól estek el a magyar emberek, mert önök nem olyan jogszabályt hoztak, mint más országok, amelyek ugyanúgy megvédik a határokat, ugyanúgy nem engedik be a migránsokat, sőt még ki sem engednek a börtönből, mint önök, csak közben nem sikerült az uniós jogszabályokkal ezt összehozni. Most azon dolgozunk kőkeményen mindennap, minden héten, hogy idén meglegyen ez a megállapodás, hogy továbbra is meg tudjuk védeni a magyar és az európai külső határokat, de ne kelljen az ablakon kiönteni egymilliárd eurót. Lehet, hogy önnek ez nem sok pénz, lehet, hogy Seszták Miklósnak több is befér valamelyik széfjébe vagy Hatvanpusztán, de a magyar egészségügynek, oktatásnak, a magyar vállalatoknak, a magyar embereknek, az egészségügyi dolgozóknak, a rendvédelmiseknek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), az oktatásban dolgozóknak, mindenkinek ez sok pénz, és mi vigyázunk a magyar emberek pénzére. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárt soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés