PALÓC ANDRÉ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Magyarok! (Magyar Péter közbeszól.) Önöket most épp átverik, önöket becsapták. Azt mondták, mindenre több fog jutni, mégis a költségvetés 1465 milliárdos megszorítással indít.
Azt mondták, adócsökkentések lesznek, mégis 26 adónem van, amely megemelkedik, vagy éppen most vezetik be. És amikor adóemelések vannak, két dolog következik: munkahelyek szűnnek meg, amit bizonyítanak már most a gyárbezárások, és a bérek először nem növekednek, aztán pedig csökkenésnek indulnak. Ezt amúgy a költségvetés kormányzati saját becslései is elismerik, 9,2 százalékos bruttó átlagról a jövő évre 5,6 százalékra fog mérséklődni, tehát csökkenni az átlagos bruttó bérnövekedés. Tehát a magyarok kevesebbet fognak hazavinni; és akik biztosan kevesebbet fognak hazavinni, azok a minimálbéresek. A miniszterelnök 2024. szeptember 8-án azt ígérte nekik, hogy az akkori szint duplája, vagyis 533 ezernél is több forint lesz az ő minimálbérük. Ez azt jelentené a gyakorlatban, hogy 65 százalékos béremelés kellene hogy következzen. Nos, ehhez képest a két számjegyű béremelés is most már, úgy tűnik, a múlté, pedig 14 százalékos béremelés volt az, ami a hároméves bérmegállapodásban számukra ott volt és garantált volt.
De ami garantált volt még ‑ fiatalok, velem egyidősek és nálam fiatalabbak, most hozzátok szólok. (Derültség a kormánypárt soraiban. ‑ Magyar Péter közbeszól. ‑ Az elnök csenget.) Titeket most épp megpróbálnak átverni. Titeket most épp megpróbálnak átverni, mert azt próbálják meg elmagyarázni az egész országnak, hogy a 237 ezer forintnál kevesebb a 292 ezer forint, ami egy 50 milliós hitel 25 éves futamidejénél 5 százalékon elérhető a használt lakásoknál. Ez a Wekerle Plusz valósága, lebontva egy 50 milliós hitelre 25 éven keresztül. 25 év alatt 16 millió forinttal több az, amit vissza kell fizetni ‑ ebben nem lehet félrebeszélni. A 237 ezer forintnál pont 55 ezer forinttal több lesz a törlesztő minden egyes hónapban 25 éven keresztül.
Az édesanyákról is muszáj pár szót ejtenünk, az édesanyáknak ugyanis következett volna a jövő évben 40 év felett az szja-mentesség.
(15.40)
120 ezer édesanyától veszik el átlagosan legalább 110 ezer forintját, amit jelentett volna számára az szja-mentesség. 120 ezer embertől veszik el ezt a lehetőséget! Nőellenes intézkedéssel kifejezetten nőket büntetnek, nulla százalékról 15 százalékra módosítva nekik az szja-jukat a jövő évtől kezdődően. De nemcsak velük játsszák el ezt a játékot, hanem a nyugdíjasokkal is, őket is becsapták. A 14. havi nyugdíjat nem folytatják a nyugdíjasoknak. Önöket, nyugdíjasok, átverik éppen, azt mondják önöknek, hogy jobb lesz az, hogy nem folytatják a 14. havi nyugdíj visszaépítését, vagyis átlagosan több mint kétmillió nyugdíjas nem kapja meg az átlagnyugdíjára vetített 66 ezer forintot a jövő évben. Ezt nevezi a kormány igazságnak, ezt nevezik igazságnak ők.
Mi azt mondjuk, hogy ne vezessék ki az szja-mentességét az édesanyáknak. Követeljük, hogy az szja-mentességet igenis kapják meg a 40 feletti édesanyák a jövő évben, 50 felett azt követően, és 60 felett azt követően, ahogy az volt korábban. Követeljük, hogy a minimálbért keresőket ne büntessék. Követeljük, hogy a fiatalokat ne büntessék az első lakáshoz való jutásnál, ne játsszanak rá a bankok nyereségeire, ne hozzanak olyan szabályokat, amiknek következtében 55 ezer forinttal magasabb a törlesztő. Mert lehet itt bármit mondani, és próbáltak is két órán keresztül itt bármit mondani, de a törlesztő, ha magasabb lesz, azt nehéz eladni úgy, mint egy jó üzlet, annak, aki azt fölveszi, és a Wekerle Plusz kapcsán ez a rideg valóság. És követeljük azt is, hogy a nyugdíjasoknak fizessék ki, ami nekik jár, folytassák a 14. havi nyugdíj visszaépítését, jussunk el odáig, hogy megkapják a nyugdíjasok a ciklus végére a 14. havi nyugdíjat. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés