V. NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A környezet védelméről szóló törvény módosításának mai fázisában megvitatjuk a bizottsági jelentéseket és az összegző módosító javaslatot.
Maga a törvényjavaslat rövidke, miként az itt megtárgyalt módosítás is, a nemzetközi környezeti hatásvizsgálat optimális lefolytatását biztosítja. Erre akkor van szükség, ha az országhatáron átterjedő környezeti hatásokkal kell számolnunk. Frakciónk az összegző módosító javaslathoz hasonlóan a törvényjavaslatot is támogatja. Lesz tehát az Élő Környezetért Felelős Minisztériumnak egy sikeres előterjesztése.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy maga a kormány sikeres lenne az országhatáron átívelő szennyezések kezelésében, felszámolásában. A nyugat-magyarországi azbeszthelyzet kezelése a TISZA-kormány egyik legnagyobb kudarca. Több száz településen élő több tízezer, sőt százezret meghaladó is lehet az érintettek száma, akik azzal kell hogy szembesüljenek, hogy a kormány segítségeként, hiszen önállóan a települések azért tettek lépéseket, még nem történt semmi.
Hat hónap telt el. Az első időszak a felelősök keresése volt külföldön és idehaza, bizottságok alakítása, amelyek vagy működnek vagy nem, de inkább a felelősség áthárítását jelentették. Aztán volt néhány havi szerencsétlenkedés, amelynek eredményeként egy pályázatot írtak ki; egy pályázatot, ami használhatatlan. Most már kistelepülések, kisvárosok és a megyei jogú városok is azt mondják, hogy bizony ennek eredményeként vagy olyan pályázatot nyújtottak be, amely elutasítást fog vonzani, nem lesz kiterjedt megoldás, vagy egyáltalán be sem nyújtották a települések, hiszen a pályázati kiírásban olyan méréseket követelnek meg, a szálló azbesztrost mérését valamennyi helyszínről, ami egy megyei jogú városban 370 helyszínt jelenthet, egy kisebb városban meg 70-80-at. Ennek a költsége is vállalhatatlan, de szakmaiatlan is maga a kérés is, hiszen némely esetben néhány száz négyzetméter kedvéért kellene több százezres vagy inkább félmilliót meghaladó méréseket elvégezni. Ha nem lenne ennyire súlyos a helyzet, akkor ezt ahhoz hasonlítanám, mint a mértékadó negyedosztályú kocsmákban a felirat, hogy hitel van, de csak akkor, ha ön elmúlt 80 éves és a nagymamája is elkísérte. Tehát valóban, ki van írva a pályázat, de lássuk be, hogy ez nem fogja feloldani ezt a helyzetet.
És sajnos itt nem arról van szó, hogy néhány hetet vagy hónapot késünk, hanem egy évet, hiszen november van. November! Jön a tél, amikor az a technológia, amelyet szintén a pályázat ír elő, használhatatlan, egy bitumenemulziós, zúzalékos felületi zárást nem lehet télen elvégezni. Tehát leghamarabb ezekre a területekre majd valamikor jövő év április végén, május elején lehet felvonulni.
Van tehát egy sikeres törvényjavaslat-módosítás és van egy sikertelen kármentesítés. Kérem, hogy a kormányzat tegye ezt is olyan sikeressé, mint ezt a javaslatot, hogy mi is egyetérthessünk vele. Köszönöm a megtisztelő figyelmet. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés