MAGYAR PÉTER miniszterelnök: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a felszólalását. Köszönöm szépen, hogy érdemi, fontos dolgokról is tudunk beszélni napirend előtt. Bárcsak minden ellenzéki felszólalás hasonló lenne! De nem akarom túl sokat dicsérni, nehogy kizárják ebből az egyébként is kicsi frakcióból. De tényleg köszönöm szépen a felszólalását.

Biztos lehet benne, hogy legalább annyira fontos nekünk is, talán látja, a kárpátaljai magyarság sorsa, nekem személyesen is. Egyébként a választás után még nem megválasztott miniszterelnökként fogadtam azonnal Beregszász polgármesterét, és egyeztettük a teendőket abban, hogy miben tud majd az akkor még csak leendő magyar kormány segíteni, milyen, akár uniós, akár más projekteket tudunk együtt vinni, melyek a folyamatban lévő ügyek, amelyeket át kell vennünk. Én magam, azt hiszem, hogy 1998 telén jártam először Kárpátalján, vagy ’99 januárjában, amikor a nagy árvíz volt. ’98 novemberében volt ez az óriási árvíz, amely rengeteg települést elöntött és óriási károkat okozott. Elképesztő szegénység volt akkor Kárpátalján. A piarista gimnáziummal gyógyszereket, egészségügyi segédeszközöket vittünk, és megmaradt bennem, hogy üresek voltak a boltok, és a piacokon a földön árulták a meglévő árut.

Azt tudom mondani, hogy ön is tudja és mindenki tudja, hogy Kárpátalja talán az egykori Magyarország azon területe, ahol a legtöbbet szenvedtek az utóbbi száz évben a honfitársaink, pedig sajnos sok helyen volt nagyon rossz a helyzet. Munkács különösképpen közel áll a szívemhez, hiszen a dédnagyapám Munkács városának a körjegyzője volt egészen a második világháború végéig, amíg a szovjet csapatok be nem jöttek. Onnan menekült át egy kétlovas szekéren a nagyapám a befagyott Tisza jegén tízévesen, és ment vissza az ottmaradt családi dolgokért. Úgyhogy tudom, hogy miről beszélünk.

Folyamatos kapcsolatban állunk egyébként a kárpátaljai magyarsággal. Ön is elismerte korábban, és ezt köszönöm szépen, hogy egy történelmi jelentőségű megállapodást sikerült megkötnünk az ukrán kormánnyal a nyelvhasználat, az oktatás, az egyéb hatósági ügyintézés, a nemzeti jelképek kapcsán. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ezt pár hét alatt meg tudtuk tenni. Sajnálom, hogy az előző kormánynak ez nem volt prioritás, vagy nem tudta valamilyen módon elérni. De azt gondolom, hogy helyes, ha ellenzéki képviselőként is járnak Kárpátaljára, és konstruktívan, ellenzéki képviselőként továbbra is kiállnak az ő jogaikért, lehetőségeikért.

Azt tudom önnek mondani, hogy nyitott kapukat dönget. Kifejezett elvárása volt a kormánynak, hogy lehetőség szerint a kárpátaljai magyarság támogatása a 2027-es költségvetésben ne csökkenjen.

(9.30)

Ha mégis úgy látja, hogy csökkent, akkor annak lehet az az oka, hogy egy másik sorra került át ez a támogatási összeg.

Illetőleg azért arra felhívnám a figyelmét ‑ lehet, hogy ön ezt jobban tudja, mint én ‑, hogy a külhoni magyarok támogatása esetén is azért felmerültek gyanús dolgok, felmerültek túlárazások, és olyan dolgok, hogy nem oda kerültek ezek a magyar nemzeti pénzek, ahova kerülniük kellett volna.

Mi azt vállaljuk akár a külhoni magyarság támogatásánál, akár a kultúra támogatásánál, hogy nem pártpolitikai alapon, hanem szakmai alapon, emberi alapon fognak ezek a döntések megszületni, és akár oktatási támogatásról legyen szó, akár kulturális támogatásról, intézményfenntartásról, a célhelyre célzottan fog megérkezni a forrás, és ezért sokkal többet fog segíteni, mint ha a felét esetleg valamilyen módon, ne adj’ isten, ellopnák.

Azt tudom még önnek mondani arra, amit jelzett ‑ egy módosító indítványt nyújt be, hogy 300 millió forinttal emeljük a költségvetést arra hivatkozva, hogy át kell állni a nemzetiségi iskoláknál, és ez többletterhet jelent ‑, hogy én a magam részéről azt tudom támogatni, remélem, hogy az Országgyűlés is fogja támogatni, mindannyiunknak az a közös érdeke. (Taps a kormánypárt soraiban. ‑ Szórványos taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) A pénzügyminiszter úr is tapsolt, úgyhogy azt gondolom, talán nem lesz ennek akadálya. (Derültség.)

Én azt gondolom, mindannyiunk közös érdeke, hogy akár a kárpátaljai magyarság, akár Erdély, akár a Délvidék, akár a Felvidék, akár a Muraköz, bármiről beszélünk, minél több támogatást kapjon, eljusson a magyarokhoz a támogatás, ne elcsordogáljon, ne több száz millió forint vagy milliárdok menjenek el propagandára. Látható volt például a szerbiai választáson, hogy az ott élő magyar honfitársainknak is elege lett a propagandából, elege lett a hazugságból, abból meg főleg, hogy a magyar nemzeti forrásokat ilyen propagandára költötték ahelyett, hogy az ő iskoláztatási vagy egyéb problémáikat segítették volna.

Úgyhogy azt gondolom, ez egy új lehetőség az egész magyar nemzet javára, az anyaország és a külhoni magyarság javára és érdekében, hogy közösen tudjunk dolgozni, legyen legalább egy olyan nemzeti minimum ebben a Házban, amelyben mindannyian egyetértünk. Én azt gondolom, hogy a magyar nemzet többsége ebben velünk van. Még egyszer köszönöm a felszólalását. (Taps a kormánypárt soraiban.)

Forrás: parlament.hu