1 459 felszólalás
A/9565 Érettségi biztonságos körülmények között
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nyilván így, az érettségi vizsga első napján még korai lenne a tapasztalatokról nyilatkozni. Mindenesetre azt látjuk, hogy ugyanúgy, mint az elmúlt három évben mindig, ebben az évben is,…
A/9565 Érettségi biztonságos körülmények között
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A képviselő úr által elmondott adatok a magyar érettségi vizsgára vonatkoztak. Valójában az összes érettségiző száma ennél még több, 137 ezer diák érettségizik egy vagy több tantárgyból,…
K/9405 Felelős költségvetési gazdálkodás az, hogy sorozatos elvonások és megszorítások mellett szakképzési forrásokat be lehet fagyasztani, de interaktív táblára szükség van 28 milliárd forint összegben
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Talán elkerülte a figyelmét, de 2006 óta a Munkaerő-piaci Alap és a szakképzési terület felügyelete megosztott felelősségben működik az oktatási és kulturális, ill…
T/9205 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Itt a kormány sajátos helyzetben van, hiszen ez egy képviselők által benyújtott módosító javaslat, és nyilván nem feltétlenül tiszte a kormánynak az, hogy akár a módosító indítványok mel…
A/9509 Beruházások és régészet - Létezhet-e kiszámítható szabályozás?
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A képviselő úr által említett témáról többször váltottunk már szót itt a Házban. Őszintén szólva, néha ellentétes szemszögből is, hiszen egyik oldalról megszólalna…
A/9509 Beruházások és régészet - Létezhet-e kiszámítható szabályozás?
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Mindenképpen köszönöm a képviselő úrnak a régészet fontosságáról vallott szavait. Azt mondják az országban a régész szakemberek, hogy Magyarországon szinte minden négyzetméter potenciális lelőhely, hiszen olyan sokszínű…
K/9501 Baj az, hogy a kisgimnazistáknak fogalma sincs arról, kik vették fel őket?
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Semmiképp nem szeretnék ebbe a nemes versenybe az időtúllépés terén beszállni. Tisztelt képviselő úr, nyilván nem lesz módom arra, hogy megvilágítsam a kérdés összes összefüggését. Mindenesetre az teljes…
T/9205 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A felsőoktatásról szóló törvény a közalkalmazotti törvényhez képest speciális szabályokat fogalmaz meg a felsőoktatási intézmények oktatóival és vezetőivel kapcsolatban. Ezeknek a speciá…
T/9205 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Ellenzéki képviselőtársaim ilyen esetben mindig meg szokták kérdezni a kormánytól és az előterjesztőtől, hogy a társadalmi partnerek, szervezetek mit szólnak a törvényjavaslathoz. Ezt az imént elmulas…
Napirend előtti felszólalások
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném megköszönni képviselő úr megemlékezését, hiszen Kazinczy Ferenc személyében egy olyan tevékeny hazafira emlékezünk, akinek a munkássága, élete hétköznapjainkat ma is meghatároz…
A/9309 Miniszteri védelmek jogsértőknek?
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Hadd válasszam ketté az ön kérdését, mert a kérdés egyik része elég bizonytalan és nehezen körülírható módon egyes intézményt vagy intézményeket támad. Erre önnek azt tudom válaszo…
A/9309 Miniszteri védelmek jogsértőknek?
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Itt most a képviselő úrnak nem volt módja elfogadni, mert nem interpellációt tett fel. Mindenesetre a dolog tartalmára válaszolva, képviselő úr, azt kell mondanom, hogy természetesen az Oktatási Minisztérium politikáját, tevékenységét n…
A/9310 Hiller-csomag az oktatásban?
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban jól érzékeli, a gazdasági világválság hatásai érintik az oktatás területét is. Egyrészt valóban abban az értelemben, ahogy képviselő úr ezt említette, tudn…
A/9310 Hiller-csomag az oktatásban?
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Képviselő úr szerteágazó kérdéseire valóban nem állt módomban teljesen válaszolni. Képviselő úr, a tavalyi és az idei költségvetésből világosan követheti, hogy az Arany János programnak nem csökkennek, hanem növekszenek a forrásai. Egyé…
K/9301 Mit kezd az Oktatási és Kulturális Miniszter a kreditátvitel és kreditelismerés kapcsán kialakult zavarokkal?
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor kialakította az Országgyűlés a bolognai folyamatra vonatkozó magyarországi kereteket, akkor úgy döntött - álláspontunk szerint helyesen - Magyar Bálint miniszter úr előterjesztésében, hogy a meste…
K/9229 Műkincs rablás állami segítséggel...?
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az valóban létező és sajnálatos jelenség, amit képviselő úr is említ, tudniillik az, hogy vannak olyan - nem tudom másképp mondani - lelkiismeretlen emberek, akik pénzt próbálnak csinálni a régészeti…
Napirend előtti felszólalások
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A történelem az élet tanítómestere, tanultuk annak idején az iskolában, és sokunk számára azóta az élet is megtanította ezt az igazságot, ugyanakkor mégiscsak azt kell mondanom, ho…
Napirend előtti felszólalások
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Nagyon sok mindenben egyetértünk egymással. Ezek közül talán az a legfontosabb, hogy a tanárok felkészültsége, szakmai tudása, a tanárok motiválása és mentalitása meghatáro…
Napirend előtti felszólalások
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! A javaslatoknak az a sorsuk, hogy először meg kell tenni őket, hogy vitatkozni lehessen róluk. Azt gondolom, ilyen értelemben most vagyunk időben: miniszter úr egy javaslat…
A/9029 Esélyteremtés új lehetőségei a közoktatásban?
ARATÓ GERGELY oktatásügyi és kulturális minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Az a jelenség, amiről a képviselő asszony beszámolt, szerintem mindenképpen biztató jel, hiszen azt mondja a képviselő asszony, hogy a miniszter urat az állami intézményfenntartást felve…
A/9029 Esélyteremtés új lehetőségei a közoktatásban?
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Nagyon fontos, amit ön mond. Szeretném, ha mindenki számára világos lenne, hogy itt arról van szó, hogy új eszközöket, új lehetőségeket, új szervezési módokat teremtünk ann…
A/8946 Kormányzati luxus igen, törvényesség, társadalmi fölzárkózás nem?
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Talán a legfontosabb, amit érdemes megemlítenünk, és amiben ezek szerint megegyezünk, hogy a Katapult mentorprogram egy olyan fontos program, amelyik hozzájárul ahhoz, hogy a hallgatók eredménye…
A/8946 Kormányzati luxus igen, törvényesség, társadalmi fölzárkózás nem?
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Sajnálom, hogy képviselő urat nem érintette meg az, amit elmondtam, és ahogy ismertettem a valós helyzetet. De azt tudom megerősíteni képviselő úrnak, hogy a szükséges forrásokat rendelkezésre bocsátjuk, és egy jó szakmai program folyta…
A/8947 Mi a kormány álláspontja az integrált oktatást illetően?
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Nyilván a kormánynak az nem dolga, hogy országgyűlési képviselők közötti vitákat rendezzen le; azt valóban képviselő asszony és képviselő úr a bizottságban megteheti. De az…
A/8947 Mi a kormány álláspontja az integrált oktatást illetően?
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Asszony! Egyetértek önnel abban, hogy az integráció végrehajtása számos szakmai, pedagógiai problémát jelent, s hogy ez bizony nagyon komoly feladat az intézményeknek, a városoknak, a pedagógusoknak i…
K/8843 Mit titkol Grunwalsky Ferenc, avagy a Magyar Mozgókép Közalapítvány elnöke miért nem tájékoztatja a parlamenti bizottságot?
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Azt kell önnek mondanom, hogy miközben természetesen nagy érdeklődéssel követtem felszólalását és kérdését, ennek kiindulópontja téves, ugyanis a parlament kulturális és sajtóbizottsága ellenőrz…
K/8908 Mit kíván tenni a dóci általános iskola megmentése érdekében?
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Nyilván közös az a szándékunk, hogy az országban mindenütt - így Dócon is - a lehető legjobb oktatást biztosítsuk a gyerekek, a kisdiákok számára. Ha a képviselő úr azt kérdezi, hogy milyen támo…
A/8849 Hogyan vizsgázott a középiskolai felvételi?
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Természetesen, mint ahogy ezt képviselő úr említette, február 20-ig kell a diákoknak dönteniük arról, hogy melyik intézménybe adják be a jelentkezésüket. Ezért aztán az új felvétel…
A/8849 Hogyan vizsgázott a középiskolai felvételi?
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Valóban így van, ahogy képviselő úr mondja, hogy az új rendszer megfelelő átgondolásra késztette az intézményeket is, hogy mikor éri meg az a többlet-erőfeszítés, amit a felvételi vizsga jelent. Példá…
K/8650 Milyen lépéseket tesz a tárca, hogy a Reneszánsz Év sikere után a mostani kulturális évad még sikeresebb legyen?
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy az a példa, amit a képviselő úr itt a kérdése végén említett, talán megmutatja azt, hogy mi volt a reneszánsz év rendezvénysorozatának a legnagy…