10 234 felszólalás
T/18205 Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény és egyéb törvények módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Amikor megkaptuk a tavaszi félév törvényalkotási programját, abban két egymással összefüggő előterjesztés szerepelt, a 2023-as költségvetés és az azt megalapozó törvények.…
T/18205 Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény és egyéb törvények módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Őszintén szólva, már bánom, hogy a szavazástól való kényszerű távollétem okán utaltam arra, hogy lehet, hogy az utolsó felszólalásom. Két okból bánom: mert nem tudtam betartani, a másik pedig, hogy lehetőséget adtam Keresztes Lórántnak, hogy egy oly…
T/17439 Az egyes energetikai és közlekedési tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Így a ciklus vége felé a most tárgyalandó törvényjavaslat lehetőséget ad arra, hogy összefoglaljam a véleményemet a kormányoldal jogalkotási eljárásairól. A törvényjavaslat címe így hangzik: „egyes energetikai és közlekedési tárgyú, valamint kapcsol…
K/17764 Változatlanul úgy gondolják, hogy a jegybank elnöknek semmi köze a gazdaságpolitikához, a suszter maradjon a kaptafánál?
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Képviselőtársak! Tisztelt Államtitkár Úr! Az Országgyűlés szeptember 20-ai ülésnapján mondtam el kérdésemet, melyben azt tudakoltam, hogyan veszi figyelembe a kormányzat a Magyar Nemzeti Bank elnökének a gazdaságpolitikára vonatkozó megállapításait.…
H/17390 Az ügyészség 2020. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról B/16954 Az ügyészség 2020. évi tevékenységéről
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Nem számítottam ilyen lakonikus, rövid vezérszónoki felszólalásra. Én magam egyetlen kérdéshez szeretnék hozzászólni, az Európai Ügyészség kérdéséhez. Jómagam beadtam egy országgyűlési határozati javaslatot, hogy Magyarország csatlakozzon hozzá. Az…
A/17572 Meghallják-e Önök a Magyar Orvosi Kamara hangját?
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Igen.
A/17572 Meghallják-e Önök a Magyar Orvosi Kamara hangját?
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Államtitkár Úr! Úgy tűnik, önnek nem kell várnia arra, hogy a propagandaközpont megmondja azt, hogy a kelletlen kérdésre mi a jó válasz, mint ahogy az egyszeri polgármester a Fidesz-kongresszuson mondta. Ön tudja, mit kell csinálni: terelni, nem az adott kérdésre kell válaszo…
T/17432 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök Úr! Köszönöm a szót, és mindenekelőtt szeretettel üdvözlöm újból a pulpituson. Nagyon röviden egy kérdéshez szeretnék hozzászólni, nem vagyok a honvédelmi terület szakértője. Csak amikor állandóan az merül föl, hogy azonnali és gyors döntésre van szükség, és ezért a par…
T/17429 Az uniós információs rendszerek közötti interoperabilitásnak a határok, a vízumügy, a rendőrségi és igazságügyi együttműködés, valamint a menekültügy és a migráció területén történő megteremtése érdekében egyes törvények jogharmonizációs célú módo
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Nacsa képviselő úr egy ilyen halvány mosolyt engedett el, amikor képviselőtársam az ellenzék közös programjáról beszélt, amit ott vállalt. Őszintén szólva, ennek a törvényjavaslatnak egy alpontja az, amiből ki lehetett valahogy fejteni oldalágon mos…
T/17439 Az egyes energetikai és közlekedési tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm a szót. Engedjék meg, hogy néhány szót szóljak ennek a törvényjavaslatnak a műfajáról. Ezt szoktuk általában salátatörvénynek nevezni. Erre azt tudom mondani, hogy ez az általam eddig megismert legnagyobb saláta a legvegyesebb m…
T/17439 Az egyes energetikai és közlekedési tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Gyorsan átfutottam ezt a kétszáztizenöt-valahány paragrafust meg harmincöt pontot, a nukleáris energiára vonatkozó szabályozást nem találtam. De ha már ez bejött, nagyon röviden reagálnék arra, amit mondott képviselő úr, mert tényleg ijesztő szám, é…
T/17431 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, és másrészről Ukrajna között a közös légtér létrehozásáról szóló megállapodás kihirdetéséről
BALCZÓ ZOLTÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Nyilván itt komoly, nagy játékterünk nincsen. Van egy nemzetközi szerződés, ami megköttetett az Európai Unió tagállamai és Ukrajna között, és ezt most egy törvénnyel kell kihirdetni. Arról, hogy ez miért fontos, Bartos M…
Napirend előtti felszólalások
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Az államszervezet demokratikus működéséről a Médiatanács személyi összetétele kapcsán kívánok szólni. A Médiatanács elsődleges feladata, hogy biztosítsa a demokratikus nyilvánosság működését a médiában, megteremtse és fenntart…
T/17147 Egyes közjogi tárgyú törvények módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm a szót. Én eltekintenék attól, hogy harmadik felszólalásként elhangozzék újólag ezeknek a paragrafusoknak és tartalmának a felolvasása, engedjék meg, hogy röviden szóljak arról, milyen műfaj ez az úgynevezett salátatörvény, mert…
T/17141 A Magyarország Kormánya és Ukrajna Miniszteri Kabinetje között a végzettséget és tudományos fokozatokat tanúsító okiratok kölcsönös elismeréséről szóló Egyezmény kihirdetéséről
BALCZÓ ZOLTÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Amint az előzőekben már elhangzott, nem egy új szerződésről, megállapodásról van szó. 1998-ban született egy egyezmény a diplomák és tudományos fokozatok kölcsönös elismeréséről Magyarország és Ukrajna között. Nyilvánvalóan az elt…
T/17098 A felsőoktatási intézmények versenyképes működését elősegítő szabályokról, valamint egyes vagyongazdálkodási, kormányzati igazgatási és büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Mindenekelőtt elnézést kérek az előző türelmetlenségemért…
T/17098 A felsőoktatási intézmények versenyképes működését elősegítő szabályokról, valamint egyes vagyongazdálkodási, kormányzati igazgatási és büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Nem először vagyok jelen ezeken a vitákon, most először szeretnék azért röviden hozzászólni. Némi hátterem, alapom van, én 34 évig dolgoztam felsőoktatásban oktatóként, annak egy szegmensét azért valamennyire ismerem. A folyamat során több fázist tu…
T/16224 Az atomenergia-felügyeleti szerv jogállásával összefüggésben egyes törvények módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm a szót. Államtitkár úr a bevezetőjében arról beszélt, hogy a klímavédelmi célok teljesítése szempontjából Magyarország számára fontos a nukleáris kapacitás fenntartása, valamint kitért arra, hogy ez az energiabiztonságunk szempo…
K/17084 Hogyan veszi figyelembe a kormányzat az MNB elnökének a gazdaságpolitikára vonatkozó megállapításait?
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Matolcsy György az elmúlt időszakban többször értékelte kritikusan a kormány gazdaságpolitikáját, szerinte hiba volt megszüntetni a Nemzetgazdasági Minisztériumot, és a gazdaságpolitika irányítását a pénzügyminiszterre bízni. Nem lehet az éves költs…
Napirend előtti felszólalások
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A 2022-es költségvetéshez uniós tagságunkkal összefüggésben a helyreállítási alapból is rendelkezésre állnak források. Április közepére elkészítette a kormány Magyarország helyreállítási és alkalmazkodási tervét az elérhető te…
T/15999 Egyes energetikai és közszolgáltatási tárgyú törvények módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Egy tipikus salátatörvényről van szó, ahol egymással még talán csak jóindulattal részben összefüggő törvényeket kíván módosítani a kormány, 12 törvényt, 85 paragrafusban. Nem akarom elismételni az általános vitában elmondottakat, de azt, hogy mennyi…
T/16211 A Magyarország Kormánya és Románia Kormánya között, a Magyarország Kormánya és Románia Kormánya között Bukarestben, 2014. július 24-én aláírt, a magyar-román államhatáron átvezető közúti kapcsolatokról szóló megállapodás módosításáról szóló megáll
BALCZÓ ZOLTÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm a szót. Örömteli, hogy Magyarország és Románia között minél több határátkelő van, és külön örömteli, ha tíz ideiglenesből most kettő állandó közúti határátkelő lesz, hiszen ez elősegíti a két ország közötti személy- és áru-, teh…
T/15989 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, hogy éppen elég volt, hogy az államtitkár úr által világosan kifejtettet a Fidesz vezérszónoka megismételte, én már nem kívánom megismételni. Természetes, hogy a nukleáris alap értékáll…
T/16210 Magyarország 2022. évi központi költségvetésének megalapozásáról
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Hiller elnök úrnak valóban indokolt volt a felvetése, csak sokszor úgy van az ember, hogy ha… ‑ nem is minősítem ezt a felfogást, ne haragudjon, Nacsa képviselő úr, amit most már ön is alkalmaz. Eddig ezt nem tapasztaltam. Gondolja végig, hogy ez me…
T/16209 A Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya között a Magyarország Kormányának a magyarországi atomerőmű építésének finanszírozásához nyújtandó állami hitel folyósításáról szóló megállapodás módosításáról szóló jegyzőkönyv kihirde
BALCZÓ ZOLTÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Államtitkár úrral szemben én azt, hogy most e törvényjavaslat tárgyalására sor kerül, nem egy pozitív eseménynek tekintem, hanem sajnálatosnak, hiszen erre azért került sor…
T/16209 A Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya között a Magyarország Kormányának a magyarországi atomerőmű építésének finanszírozásához nyújtandó állami hitel folyósításáról szóló megállapodás módosításáról szóló jegyzőkönyv kihirde
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Reagálni szeretnék, viszonylag hosszan. Remélem, hogy jegyző úr odamegy a helyére és hallgatja, amit mondok, mert a múltkor nem hallgatta meg.
T/16209 A Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya között a Magyarország Kormányának a magyarországi atomerőmű építésének finanszírozásához nyújtandó állami hitel folyósításáról szóló megállapodás módosításáról szóló jegyzőkönyv kihirde
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót. Csak közben keresem vissza pontosan a határozati javaslatot, amiről beszélünk, 2009-ben, és erre azt kell mondanom, idézem, pontosítok, nem arról volt szó ebben, hogy kezdjünk el gondolkodni annak a lehetőségéről, hogy esetleg atomerőmű-építésre sor kerüljön.…
T/16118 Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt jobbikos Képviselőtársak! ‑ hiszen csak jobbikos képviselők vannak a teremben. Tisztelt Államtitkár Urak! Tegnap volt alkalmam reggel Varga Mihály miniszter úr expozéját meghallgatni. Röviden azt kell mondanom, hogy rózsaszín szemüvegen át…
T/16118 Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Azért jöttem be reggel nyolc órára, hogy meghallgassam a három expozét. Varga Mihály pénzügyminisztertől talán igazából nem is várhattuk mást, úgy gondolta, hogy a kritikát majd mondja az ellenzék, ezért előadásából úgy tűnt, hogy a válság idején mi…
A/16139 Végül is az uniós helyreállítási alap melyik keretére nyújtja be Magyarország tervét a Kormány?
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az Európai Unió 750 milliárd eurós hitelfelvétellel fedezett helyreállítási alapjából Magyarországnak 5800 milliárd forint jut. Ebből 2500 milliárd támogatásnak minősül, 3300 milliárd pedig igénybe veh…