10 234 felszólalás
T/13478 A kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót. Kérem szépen, hogy amennyiben az én kikerülésemmel is kívánnak, lehet, hogy alkotó vitát folytatni, azt ne tegyék meg. Szót kell kérni itt a teremben a levezető elnöktől. Tudom, hogy nem ön kezdte ennek az áthidalását. Kérem azt, hogy folytassa a felszólalását.
T/13478 A kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Ügyrendi kérdésben megadom a szót Z. Kárpát Dánielnek, a Jobbik képviselőjének.
T/13478 A kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Igen, annyi, hogy az előbb képviselőtársa, és ezt tartom méltányosnak, 1 óra szünetről beszélt. Tehát 1 óra tárgyalási szünetet rendelek el a Jobbik-frakció kérésére. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.) Ez azt jelenti, hogy munkánkat 12 óra 35 perckor folytatjuk. (Szünet 11.35 - 12.36 Elnök:…
T/13628 A Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya közötti nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló Egyezmény kihirdetéséről
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik általában nem támogatja az időkeretbe szorítását a vitáknak. Úgy gondolom, hogy következetes elnökvezetés során meglenne a lehetősége annak, hogy a tárgytól való eltérés esetén figyelmeztesse a levezető elnök a képvis…
T/13628 A Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya közötti nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló Egyezmény kihirdetéséről
BALCZÓ ZOLTÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Országgyűlés! Ahogyan Varga Mihály miniszter úr a pulpitusról szólt, ezzel is kifejezve ennek az ügynek a nemzetstratégiai fontosságát, mi, a Jobbik képviselői is így teszünk. Mielőtt az érdemi mondanivalómra rátérek, kénytelen vagyok fog…
T/13628 A Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya közötti nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló Egyezmény kihirdetéséről
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Most megadom a szót Aradszki Andrásnak, a KDNP képviselőcsoportja vezérszónokának.
T/13628 A Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya közötti nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló Egyezmény kihirdetéséről
ELNÖK: A képviselő úr már sikeresen előre vitába szállt a most felszólalásra következő Szél Bernadett képviselő asszonnyal, aki az LMP vezérszónoka. Öné a szó, képviselő asszony.
T/13628 A Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya közötti nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló Egyezmény kihirdetéséről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk, az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására ma este kerül sor. Soron következik a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általá…
T/13478 A kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok és a megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 5-5 perces időkeretben. Elsőként megadom a szót Koszorús Lászlónak, a gazdasági és informatikai bizottság előadójának…
T/13478 A kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: A következő felszólaló Örvendi László, a fogyasztóvédelmi bizottság előadója.
T/13478 A kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Ékes Józsefnek, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadójának.
T/13478 A kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A napirend elfogadásakor az Országgyűlés arról döntött, hogy az előterjesztést 5 óra 10 perces időkeretben tárgyalja. Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, 30-30 perces időkeretben, ezek közben 2 perces felszólalásokra nincs lehetőség. Megadom a szót Koszorús L…
T/13478 A kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő felszólaló Józsa István, az MSZP képviselőcsoportjának vezérszónoka.
T/13478 A kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. És most megadom a szót Seszták Oszkárnak, a KDNP-frakció vezérszónokának. Öné a szó, képviselő úr.
T/13478 A kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő felszólaló Nyikos László, a Jobbik képviselőcsoportjának a vezérszónoka. Képviselő úr!
T/13478 A kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Tekintettel arra, hogy Vágó Gábor, az LMP vezérszónoka nincs jelen, így a vezérszónoki felszólalások végére értünk. Az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására ma este, a záróvitákat követően kerül sor. Tehát, tisztelt Országgyűlés, most záróvitákkal folytatjuk a munkánkat. Ezek…
T/11187 A termőföld tulajdonjogának megszerzését vagy használatát korlátozó jogszabályi rendelkezések kijátszására irányuló jogügyletek feltárásáról és megakadályozásáról
ELNÖK: Köszönöm. Szíves tájékoztatásul elmondom, hogy egyéni képviselői indítvány során, amennyiben az adott témába vágó minisztérium képviselője nincs jelen, ettől még ebben az esetben is folytatható a tárgyalás. Ezzel együtt most nagy tisztelettel üdvözlöm Budai Gyula államtitkár urat (Dr. Kontrát…
T/11187 A termőföld tulajdonjogának megszerzését vagy használatát korlátozó jogszabályi rendelkezések kijátszására irányuló jogügyletek feltárásáról és megakadályozásáról
ELNÖK: Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Mivel más nem jelentkezett, megkérdezem Nagy István urat, hogy kíván-e válaszolni az elhangzottakra. (Dr. Nagy István: Igen.) Igen, öné a szó, képviselő úr.
T/11187 A termőföld tulajdonjogának megszerzését vagy használatát korlátozó jogszabályi rendelkezések kijátszására irányuló jogügyletek feltárásáról és megakadályozásáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott módosító javaslatokról történő határozathozatalra és a zárószavazásra holnap kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Művészeti Akadémiáról szóló 2011. évi CIX. törvény módosításáról szóló, az Országgyűlés 2013. december 9-ei ülésnapján e…
T/12976 A Magyar Művészeti Akadémiáról szóló 2011. évi CIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Kérem szépen, most már látom...
T/12976 A Magyar Művészeti Akadémiáról szóló 2011. évi CIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Szerencsés volt, hogy végül nemcsak szót, hanem hangot is kapott, és így el tudta mondani. Megkérdezem az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságot, kíván-e előadót állítani. (Senki sem jelentkezik.) Nem kíván. Így most a képviselői felszólalások következnek…
T/13510 A Magyarország Kormánya és a Török Köztársaság Kormánya közötti Biztonsági Együttműködési Megállapodás kihirdetéséről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a külügyi bizottsági álláspont ismertetésére kerül sor, ötperces időkeretben. Megadom a szót Kovács Lászlónak, a bizottság előadójának. Képviselő úr!
T/13510 A Magyarország Kormánya és a Török Köztársaság Kormánya közötti Biztonsági Együttműködési Megállapodás kihirdetéséről
ELNÖK: Most az írásban előre jelentkezett Gaudi-Nagy Tamásnak, a Jobbik képviselőjének adom meg a szót.
T/13510 A Magyarország Kormánya és a Török Köztársaság Kormánya közötti Biztonsági Együttműködési Megállapodás kihirdetéséről
ELNÖK: Miután további képviselői felszólalásra senki nem jelentkezett, megkérdezem Kontrát Károly államtitkár urat, kíván-e válaszolni az elhangzottakra. Öné a szó, államtitkár úr.
T/13510 A Magyarország Kormánya és a Török Köztársaság Kormánya közötti Biztonsági Együttműködési Megállapodás kihirdetéséről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez nem érkezett módosító javaslat, részletes vitára nem kerül sor. Következő ülésünkön az előterjesztés elfogadásáról döntünk. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció…
T/13628 A Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya közötti nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló Egyezmény kihirdetéséről
ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Megadom a szót Nyikos Lászlónak, a Jobbik képviselőjének. (Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
T/13628 A Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya közötti nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló Egyezmény kihirdetéséről
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Örülök, hogy Szél Bernadett képviselő asszony visszatért, mert hozzá akarok szólni. Őszintén mondom, ha nem lennék ilyen koros, mint amilyen vagyok, akkor próbálnám valahogy elsajátítani azt a meggyőző, vehemens felszólalási stílust, amellyel valóba…
T/13628 A Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya közötti nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló Egyezmény kihirdetéséről
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Kicsit az enyém is kevesebb lesz. Tehát, Schiffer képviselő úr, vannak, akik azt mondják, környezetvédelemben komoly hírnevet szerzett tudósok, hogy hosszabb távon csak a nukleáris energia oldja meg a klímaváltozás problémáit. De mondjon nekem egy olyan példát... (Dr. Schiffe…
T/13254 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 1. pontjával kezdem, ami egy nagyon lényeges részt érint, nevezetesen: a törvényalkotási bizottság funkcióját kívánja megszüntetni. Tisztában vagyok vele, hogy ennek olyan kihatása van, ha netán ez a döntés megszüle…
T/13254 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Mindenekelőtt szeretném megköszönni Turi-Kovács Bélának a felszólalásával kapcsolatos elismerését, még akkor is, ha az Balczó Andrásnak szól. De ez már többször előfordult a parlamentben, a Fővárosi Közgyűlésben, és nem jelent hiúsági kérdést. Őt ma…