682 felszólalás
B/9278 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2015 H/10540 Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2015. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Biztos Úr! Tisztelt Munkatársai és tisztelt Képviselő Urak, Hölgyek! Ez az a napirend, ezt tavaly is elmondtam, amit a képviselőtársaimnak kötelezővé tennék - tudom, hogy ez csak egy ilyen álom -, hogy itt üljenek, meghallgassák, és…
Napirend utáni felszólalások
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt fideszes Képviselőtársak! - akik ugyebár ilyenkor már nem tartózkodnak a teremben. Igen, elkezdődött az év. A 2016-2017-es tanévben több mint 1 millió 200 ezer általános iskolás és középiskolás gyermek kezdte meg a tanévet: 750 ezer…
K/11087 Rákay Philip könyvére van pénz, de krétára és ceruzára nincs?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A napokban jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a kormány a „Szabadság tér ’89 - A rendszerváltozás aktái” című köztévés műsorból készített kétrészes könyvet eljuttatja az iskolákba és a könyvt…
H/10286 Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Igen, a kabinet korábban aláírta az egyezményt, ennek ellenére nem szívesen beszél a családon belüli erőszakról, főleg a magyarországi helyzetéről, holott ez nemcsak a nőket érinti Magyarországon, hanem a fogyatékkal…
H/10516 A versenysportban és különösen a sportvezetésben uralkodó morális deficit miatt a fiatalok lelki és testi fejlődését durván sértő cselekményeket vizsgáló bizottságról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Répássy képviselő urat hallgatva nem tudom, mi a borzasztóbb, a felszólalása vagy az, hogy el is hiszi azt, amit mondott. (Dr. Répássy Róbert: Te vagy borzasztó!) Mi mindenféleképpen támogatni fogjuk. Felhívom képviselőtársam figyelmét, hogy…
I/10951 Mi lesz nyáron a rászoruló gyermekek étkeztetésével? Elegendő támogatást kapnak-e az önkormányzatok az ingyenes étkeztetés biztosításához?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Minden azzal kezdődött, hogy a Fidesz-KDNP leszavazta a gyermekéhezés felszámolásáért indított nemzeti minimum programját (Dr. Hoppál Péter: Hagyjuk már ezt! ‑ Németh Szilárd István: Ne beszéljél már! ‑ Dr. Völner Pál: Hallu…
I/10951 Mi lesz nyáron a rászoruló gyermekek étkeztetésével? Elegendő támogatást kapnak-e az önkormányzatok az ingyenes étkeztetés biztosításához?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Nem tudom a választ elfogadni (Dr. Rétvári Bence: Jobb lett volna pedig!), és nagyon jól tudja, államtitkár úr, hogy az ingyenes étkezést a szünetekben úgy vezették be, hogy a teljes forrás nem áll rendelkezésre az önkormányzatoknak. (Dr. Rétvári Be…
A/11015 Az Önök hibáját biztos, hogy a magyar családoknak kell megfizetni?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! A 2010-14-es ciklusban még az is megismerhette Simicska Lajosnak a nevét, a Fidesz volt gazdasági igazgatójának a nevét, aki nem akarta. A Simicska érdekeltségi körébe tartozó Közgép Zrt. és leányvállalatai a kormányváltá…
A/11015 Az Önök hibáját biztos, hogy a magyar családoknak kell megfizetni?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. „Senki sem lépheti át a saját árnyékát. Ha egy politikus nem tartja magát korábban kimondott gondolataihoz és mindig csak a pillanatnyi népszerűségére gondol, eltávolodik egykori önmagától, akkor előbb-utóbb erkölcsileg megsemmisül, kiürül és zörögn…
K/10842 Miért kellett három évet várni arra, hogy rájöjjenek, hogy nem tartható fenn az osztálykirándulásokat érintő időszakban a kedvezményes utazás korlátozása?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az iskolák által tervezett egyes múzeumlátogatások esetén lehetőség van díjmentes, de inkább csökkentett árú vasúti utazás igénybevételére. Sajnos azonban van egy tavaszi és egy őszi időszak, amikor nem igényelhetnek kedvezm…
K/10654 Miért nyel el minden pénzt a kormány? Mi szükség van az OEP megszüntetésére? Miért sodorják veszélybe a táppénz, a gyermeknevelési támogatások, a rokkant ellátások rendszerét?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Nemrég megszületett a döntés az OEP átszervezéséről. Lázár János kifejtette: a feladatok nagy része ‑ például a természetbeni ellátások kifizetése ‑ az Államkincstárhoz kerül, a többi feladat pedig…
K/10567 Hogyan tűnhetett el közel másfél milliárd forinttal egy szolnoki napelemgyár?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A sajtóban megjelent hírek alapján a szolnoki A.‑Solar Napelemgyár február óta nem működik, a cég pedig november óta nem fizeti a számláit. Az üzemet minden előzetes tájékoztatás nélkül állították le február végén, az ajtók…
T/10377 Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Sajnálom, hogy Czibere államtitkár úr nem maradt, de jó lesz Soltész államtitkár is. A család- és ifjúságügyért felelős ágazat bevezetőjében az alábbi mondat szerepel, és szeretném, ha államtitkár úr megmagyarázná: az évtizedek óta tartó nega…
T/10377 Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Révész Máriusz felszólalásában kitért a Népjóléti bizottság múlt héten tartott ülésén a KSH 2014-es kiadványára, én is ezzel szeretnék foglalkozni, csak egy kicsit más vetületből. A kormány szerint…
T/10377 Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hát, elég hosszú két napon vagyunk túl, és talán mondhatni itt, a költségvetési vita végén, hogy a költségvetési tervezetet átolvasva, megismerve ennek a Háznak a falain belül a költségvetés egészen mást mutat, mint ha a H…
T/10377 Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Nagyon nagy kérésem van ön felé. (Tiffán Zsolt: Parancsoljon!) Kabán élek és a mellettünk lévő település, ahonnan származom: Hajdúszoboszló. Ön azt mondta, hogy 1,5 milliárd forintos költségvetési módosítót adott be, mi…
T/10377 Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szerintem az elsődleges feladatunk, függetlenül attól, hogy ki melyik országrészből jött, hogy a magyar embereket képviseljük. Remélem, képviselő úr, ezt el fogja mondani Bodó Sándor képviselő úrnak is, hogy neki meg az lenne a feladata. Én b…
T/10527 A szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok közös kezeléséről
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A benyújtott törvényjavaslat indoklása szerint az irányelveknek való megfelelést, az átültetést szolgálja a törvényjavaslat. Önálló törvényi szabályozásról van szó, ame…
T/10377 Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselők! Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon sok szó esett már a sport támogatásáról, és ugyebár nagyon jól tudjuk, hogy ez a kormány kiemelten kezeli a stadionok építését, miközben ‑ a KSH adataira hivatkozva ‑ Magyarország lakosságának a…
T/10377 Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Államtitkár úr a mai nap folyamán többször említette, hogy az ellenzék soraiból nem olvastuk el a költségvetést, mi nem készültünk fel ebből az anyagból. Akkor én két szakértő néhány mondatát…
T/10377 Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Most már legalább ez a kérdés is letisztult, tisztelt képviselőtársam, mint ahogy Andy Vajna előtt a piac, ahogy önök letisztították. Amúgy Hajdú-Bihar megyében a 160 ezer forintot sem éri el az átlagjövedelem, csak azért, hogy tisztázzuk, hogy azért a kettőszáztizen-v…
K/10455 Ön mire költene 266 milliárd forintot, ha egyetértene azzal, hogy a kormány fordítson többet a szociális ágazatra?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Matolcsy György, Orbán Viktor jobbkeze lebukott, bebizonyosodott, hogy a Nemzeti Bank alapítványai valójában egyszerű kifizetőhelyek, ahol 266 milliárdnyi közpénz törvénytelen felhasználásával játszadozik Matolcsy György és…
V/9837 A magyar egészségügy jelenéről és jövőjéről.
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Az egészségügyi közkiadások alacsony szintje egyáltalán nem gazdasági szükségszerűség, hanem döntés és politikai prioritás kérdése. Én három témával szeretnék foglalkozni, elnök úr, legelőszö…
I/10100 Mindennapi hazugságaink: avagy miről és mennyiért hazudik a kormányzati mémgyár?!
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Hazug propagandára mindig van pénze a kormánynak. Sokak a postaládájukban már megtalálhatták a kormány legújabb mémkiadványát, amely (Font Sándor közbeszólása.) boldog családok mosolygó képei mellett vicces feliratokkal hird…
I/10100 Mindennapi hazugságaink: avagy miről és mennyiért hazudik a kormányzati mémgyár?!
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Nem fogadom el a válaszát. (Felzúdulás a kormánypártok soraiban. ‑ Kósa Lajos: Bocsánatot kérsz a magyar néptől?) Tudja, államtitkár úr, ez a kép a legbicskanyitogatóbb. (Felmutatja a kiadványt.) Nettó 73 ezer forintból műszempillával, frissen fodrá…
T/10099 Egyes egészségügyet érintő törvények módosításáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ugyebár megint nem ért bennünket meglepetés, hogy a módosító indítványokat a bizottsági ülésen megint sikerült leszavazni. Én most egy egyéves anyaggal készültem egy konferenciáról, és én ezt szeretném szó szerint fel…
K/10217 Mit kíván tenni a Kormány a kullancsok okozta fertőző betegségek megelőzése érdekében?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Mint az köztudott, a kullancsok első inváziója áprilistól júniusig tart. Az egyre enyhébb telek miatt kezd kritikussá válni a helyzet Magyarországon. A kullancsok terjesztik a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladást,…
K/9858 Mennyi rászoruló gyerek részesült étkeztetésben a tavaszi szünetben? Mennyi pénzt kellett ennek biztosítására az önkormányzatoknak saját forrásából hozzátenniük?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Czibere Károly tavaly úgy fogalmazott, hogy 208 ezer gyermek fog szünidőben is étkezni, és ehhez 4,5 milliárd forintot biztosít a kormány. Már akkor jeleztük, hogy ennél jóval többen vannak a rászoruló gyerekek, hisze…
T/10171 A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzésre vonatkozó egyes törvények módosításáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Végighallgattam itt ezt a vitát, és nem tudom, miért nem tudják elfogadni azt, hogy kezdetektől fogva az emberek gyűlölték a vasárnapi zárvatartás kezdeményezését, magát a bevezetését. Lukács képviselőtársam elmondta…
T/10099 Egyes egészségügyet érintő törvények módosításáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A javaslat egy klasszikus salátatörvény, amely számos egészségügyről szóló törvényt módosít. Nagyon örülünk ‑ hogy kicsit politikusként kezdjem itt ebben a Házba…