682 felszólalás
T/8595 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény egyes rendelkezéseinek az életvitelszerű közterületi tartózkodás dekriminalizálása érdekében szükséges hatályon kívül helye
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! A Fidesz-KDNP-kormány ugyanúgy akarja eltüntetni ma Magyarországról a hajléktalanokat, mint ahogyan tette ezt egy körlevélben a saját intézményeivel az EMMI, amikor meg akarta tiltani bizonyos fogalmak, szavak haszná…
Napirend utáni felszólalások
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Lehetne az is a címe, mint ahogy ellenzéki képviselőtársaim napirend utáni felszólalásainak, hogy az áldozathibáztatás helyett. Miért is akartuk ezt a címet adni ma a napirend utáni felszólalásainknak? Azért, mert az elmúlt…
I/9759 Egyéves évforduló - avagy meddig hazudnak még M4-es ügyben, és ki a felelős, a több mint százmilliárdos színjátékért?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Két büntetőeljárást is kezdeményezett a közbeszerzési hatóság a tavaly leállított M4‑es autópálya mint különösen nagy értékű beruházás egyes szakaszainak kivitelezését érintő ügyében. Az eljárás várhatóan az év első felében…
I/9759 Egyéves évforduló - avagy meddig hazudnak még M4-es ügyben, és ki a felelős, a több mint százmilliárdos színjátékért?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Nem fogadom el, elnök úr. Nehéz volt, államtitkár úr, ezt a négy percet kibeszélni. Egy múlt heti cikkből hadd idézzek önnek: „Ha Orbán Viktor részt vesz a szolnoki stadion avatóján, kezet fog Nyerges Zsolttal, akkor ez akár üzenetértékű is lehet az egykori harcostársn…
T/9636 Az Erzsébet-programot érintő egyes törvények módosításáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Nem világos, hogy ha már a felsorolt ingatlanok nem az Erzsébet Vagyonkezelőhöz fognak tartozni, mi lesz azon szociális üdültetéseknek a sorsa, amelyek az MNÜA feladatában maradnak. Fontos ki…
T/9541 A természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény módosításáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A Magyar Szocialista Párt már 2010-ben benyújtotta a magáncsődről szóló teljes kidolgozott törvényjavaslatát, ami az adósok széles körének tudott volna érdemi segítséget nyújtani. A Fidesz m…
K/9687 A propaganda minisztérium mindenről gondoskodik? Avagy miért hiszik azt, hogy ha óriásbetűkkel hirdetik, hogy "A Magyar Reformok Működnek Otthonteremtési Program", akkor attól működni fog ez a program?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Sajnálom, hogy a miniszter úr az imént besétált az egyik ajtón, majd amikor megtudta, hogy van még egy kérdés hozzá, a másik ajtón távozott is, itt hagyva önt a kérdés megválaszolására. Március 1-jén jelent meg Rogán miniszt…
T/9541 A természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény módosításáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint 144 ezer nem teljesítő jelzáloghitel van Magyarországon. Ebből 70-80 ezer jelzáloghitelezettnél 80 milliárd fori…
A/9666 Önök szerint is csak a csepeli szülők a hibásak?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Döbbenten hallgattuk Németh Szilárd múlt heti parlamenti felszólalásában, hogyan osztotta ki azokat a szülőket, akik február 29-én, hétfőn úgy tiltakoztak a közoktatásban uralkodó állapotok ellen, hogy nem engedték is…
A/9666 Önök szerint is csak a csepeli szülők a hibásak?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. De államtitkár úr, nem ezt kérdeztem. Én azt kérdeztem, hogy egy közétkeztető cég ellátja-e feladatát, ha egy ilyen egyszerű problémát nem tudott aznap hétfőn reggel megoldani. Egyetlenegy telefont kellett volna elengednie. Csak kérdés számomra, hog…
K/9507 Minden utazás élmény lesz a MÁV-val?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Államtitkár Úr! Kánikula van, késnek a vonatok; vihar jött, késnek a vonatok; esik három centi hó, késnek a vonatok; a MÁV-vezérnek megemelik 5 millió forintra a fizetését, késnek a vonatok; vagy csak úgy elszakad…
V/9122 A közoktatás állapotáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP):Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Államtitkár Úr! Legelőször is Hoffmann Rózsa szavaira szeretnék reagálni, amikor példát hozott, hogy egy egyetemista történelmi dolgokkal nincs tisztában. Akkor mondanám, hogy miért történik ez. Ma egy hetedi…
K/9202 A gazdagoknak CSOK, a szegényeknek meg CSÁÓ? Avagy miért nem támogatja a kormány a már gyermekeiket nevelő családok lakhatását is?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Semmi sem mutatja jobban a kormány emberekhez való viszonyát, mint a lakhatás támogatásának rendszere. A legutóbbi intézkedések - a CSOK - milliókat ígérnek a gyermekvállalás előtt álló családoknak, ami azonban a feltételek…
I/8827 A "családbarát kormány" családellenes intézkedéseiről... avagy mi az, amiről az állami propaganda nem beszél?!
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Miközben a kormány és Orbán Viktor mai felszólalásában is fennhangon hirdeti, hogy Magyarország jobban teljesít, aközben a valóság sokkal kiábrándítóbb. Azt nem hirdetik óriásplakáton, hány s…
I/8827 A "családbarát kormány" családellenes intézkedéseiről... avagy mi az, amiről az állami propaganda nem beszél?!
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Nem fogadom el, elnök úr. A 13. havi nyugdíjat pedig ‑ amit ma már sokat említett államtitkár úr ‑ miért nem adták már vissza? Hatodik éve kormányoznak, visszaadhatták volna. (Dr. Rétvári Bence: A nyugdíjemelésben visszaadtuk!)Államtitkár Úr! Szombaton kellett volna a…
Napirend utáni felszólalások
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sok szó esett ma már a hétvégi pedagógustüntetésről, és a kormánypárt úgy néz ki, mintha nem értené, hogy miért vonultak az utcára a pedagógusok, a szülők és még maguk a diákok is. (20.20) Akkor én szeretném…
Napirend utáni felszólalások
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Én kimondottan a fideszes képviselőtársaimhoz és férfitársaimhoz szeretnék szólni. Már azt gondoltuk, hogy ez az év eltelik nagyobb olyan botrány nélkül, amikor valamelyik fideszes képviselő elmondaná nekünk, nőknek,…
K/6446 Megoldhatatlan feladat a kulturált mindennapi testnevelés?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A köznevelési törvénnyel 2012 szeptemberétől vezette be a Fidesz-KDNP-kormány a mindennapos testnevelést. A mindennapos testnevelés bevezetése azonban túl gyorsan és nagyon erőszakosan lett m…
Napirend előtti felszólalások
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Az elmúlt napokban világossá vált, hogy Orbán Viktornak lövése sincs arról, hogy mi történik ebben az országban. A miniszterelnök november 9-én azt mondta itt a parlamentben, hogy a mi hazánk…
H/6509 A gyermekvállalás és a munkavállalás kedvezőbb összehangolását segítő intézkedésekről
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Mindenféleképpen a Magyar Szocialista Párt támogatni tudja ezt a kezdeményezést. Én két dologról akarnék röviden beszélni. A nők átlagos órabére Európában 16,3 százalékkal alacsonyabb, mint a férfiaké, azaz a nők gyakorlatilag 59 napot ingyen…
T/7228 A gyermekéhezés felszámolásának megalapozása érdekében a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény módosításáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Köszönteném a kormány képviselőjét, hogyha lenne, mert fél órája a teremből eltűnt a kormány, lassan már a Fidesz is meg a KDNP is, de ők még három fővel részt kívánnak venni a vita ezen szakaszában. A gyermekéhezés…
T/7228 A gyermekéhezés felszámolásának megalapozása érdekében a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény módosításáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Akkor arról is ejtsünk szót, hogy múlt héten volt az Európai Parlament plenáris ülésén pontosan ugyanez a téma napirenden. Igaz, a Fidesz képviselői, a Néppárt képviselői megszavazták a javaslatot, viszont a néppárti képviselők kivették a vég…
Napirend előtti felszólalások
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Nem lehet eleget beszélni a gyermekszegénységről azért, mert a gyermekéhezés felszámolása az egyik legfontosabb közös nemzeti ügyünk. Felhívjuk a kormány figyelmét, hogy már egy hónap sincs a téli sz…
T/7402 Egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony, tisztelt Államtitkár Úr és tisztelt Képviselőtársak! Az előttem felszólalókat végighallgatva azt mondhatnánk, hogy ebben az országban minden rendben van, nincsen semmi probléma, süt…
T/7402 Egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Kedves Mónika! Maga kimondottan szimpatikus politikus a számomra. Nem gondoltam volna, hogy ilyen mértékben nekem támad, mert azt azért elismerhetjük, hogy én nagyon a szívemen viselem a gyermekek sorsát, és elég sokat dolgozom azért, hogy pr…
T/7404 Az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Néhány elemére szeretném felhívni a figyelmet az itt látható törvénycsomagnak. Jelenleg egyetlen spermabank sem fogadhat és tárolhat hímivarsejtet, ha nem végez…
T/7397 A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény módosításáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt gondolom, azzal egyetérthetünk, hogy a környezettudatosságra nevelés és a környezettudatosság bevezetése nagyon fontos. De egy kicsikét hadd mondjam már el a saját tapasztalatomat, hogy vidéken, otthon a szelektív hulladékgyűjtés hogyan m…
T/7397 A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény módosításáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, államtitkár úr. V. Németh államtitkár úr szavaira szeretnék néhány gondolattal reagálni. Elég markánsan a felszólalásában azt erősítette meg, hogy a lakosság tudatlanságából adódik ez az egész probléma, a szelektív hulladékgyűjtéssel összefonódó problé…
T/7401 Egyes közúti és vasúti közlekedéssel, valamint fogyasztóvédelemmel összefüggő törvények módosításáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Majdnem egyet is lehetne érteni államtitkár úrral, hogy az előttünk álló törvénymódosítások tartalmaznak olyan elemeket, amik a lakosságnak sok terhet levesznek…
I/7425 A fűtött stadion fontosabb, mint az éhező gyerekek és a nélkülöző családok?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A gyermekéhezés ügye felbolygatta a kormányt. Több kormánypárti politikus régen látott dühvel és ellenkezéssel fordult egy olyan kezdeményezés ellen, amit kezdetben önmaguk is támogattak. Vitatkoztak a számokkal, a gy…