923 felszólalás
T/8404 Magyarország Alaptörvényének második módosítása
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, arra nem térek ki, mert számtalan érv hangzott el róla, és számtalan képviselő mondta el, hogy azért nem kell regisztrálni, hogy tudjuk, hogy ki a szavazásra jogosult, merthogy tudjuk,…
T/8288 Magyarország Alaptörvényének második módosítása T/8289 Az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról
DR. BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt kúriai Elnök Úr! Tisztelt Bírósági Hivatalt vezető Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Kicsit bővebb leszek, mint államtitkár úr, aki egy alaptörvényt és egy sarkalatos tör…
T/7984 Az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről
DR. BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Gondolom, nem én leszek az egyetlen, aki megemlíti, bár sokan nem vagyunk itt a parlamentben a vita során, hogy bizony különös hangulata van bűnügyi jogsegélyről vagy bűnügyi együttműködésről…
H/7685 "Az Országgyűlés tűzze napirendjére azt, hogy legyen önálló büntetőjogi törvényi tényállása a családon belüli erőszaknak Magyarországon" (országos népi kezdeményezés)
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tudok viszonylag rövid lenni, hiszen Lendvai Ildikó képviselőtársam elmondta a lényegét azoknak a gondolatoknak és érzéseknek is, amelyeket én megfogalmazni szerettem volna itt az Országgy…
H/7685 "Az Országgyűlés tűzze napirendjére azt, hogy legyen önálló büntetőjogi törvényi tényállása a családon belüli erőszaknak Magyarországon" (országos népi kezdeményezés)
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Lehet, hogy akkor félreérthetően fogalmaztam. Képviselő asszony, én annyit mondtam, hogy ha a jogalkalmazói gyakorlattal van probléma, akkor nem feltétlenül kell jogszabályt módosítanunk. Tudom, hogy az országgyűlési képvi…
T/6393 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Kúriai Elnök Úr! Azt kell mondani ezzel a törvénnyel kapcsolatban, hogy legfőbb és legjobb bizonyítéka annak, hogy a Fidesz bírósági reformja megbukott. Megbukott, mert a legfont…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az ajánlási pontban szereplő javaslatok túlnyomó többségét az MSZP frakciója támogatni tudja, annál is inkább, mert például az 1. ajánlási pontban szerepel egy olyan javaslat, amit mi már…
T/7676 Az igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvények módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Sokan éltek már ebben a vitában a salátás hasonlattal, azt gondolom, hogy nem véletlenül, hiszen nem csupán salátának, de bátran nevezhetjük egyfajta vegyes salátának is ezt az előttünk fekv…
H/6854 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcsolatos kérdésekről szóló jelentés elfogadásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban rövid leszek; én azt gondolom, hogy ezt meg lehet tenni ezzel a két előttünk fekvő módosító javaslattal. Vannak mondatok, amelyeket sosem gondoltam, hogy ki fogok mondani, ez a következő is ilyen: őszintén szólva csodálkozom azon, hogy e…
H/6854 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcsolatos kérdésekről szóló jelentés elfogadásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr, nagyon megtapsolták önt, de annyira nem volt frappáns a mondata, úgy hiszem. Azért nem, akkor elmondom önnek, mert az Alkotmánybíróság akkori álláspontja és akkori gyakorlata szerint kétharmados többség kellett volna ahhoz, hogy…
H/6854 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcsolatos kérdésekről szóló jelentés elfogadásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Schiffer képviselő úr, ezt a vitát nem érdemes egymással újra és újra lefolytatni, mert ugyanazokat az érveket fogja ön is elmondani és én is elmondani; és önnek igaza van, hogy mással beszélget - abszolút unalmas, talán m…
T/4719 A kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Most meghallgathattuk Balla György képviselőtársunktól, hogy mennyire semmisség az, amikor alkotmányellenesen fogad el az Országgyűlés egy törvényt, és mennyire jelentéktelen az, amikor az önök által megválasztott, saját f…
T/4719 A kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon rövid leszek. Én azt tudom mondani Balla képviselő úrnak, hogy amikor önök csapkodni kezdenek és az elmúlt időszakot felemlegetni, akkor mindig tudja az ember, hogy olyat mondott, amire nem tudnak reagálni, és akkor előhúzzák ezt a módsze…
J/6853 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcsolatos kérdésekről H/6854 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcs
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy e témáról érdemes és kell beszélni, azonban két összefüggésben érdemes erről beszélni. Egyrészt érdemes közjogi és nemzetközi jogi megközelítéssel hozzáállni, másrészt pedig szakmai, büntető jogdo…
J/6853 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcsolatos kérdésekről H/6854 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcs
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Méltányolom azokat az érveket, amiket mondott, és találok is bennük olyat, ami az én meglátásom szerint is abszolút legitim. Úgy hiszem, hogy legitim cél lehet a magyar álláspontról meggyőzni az Európai Unió bármely…
J/6853 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcsolatos kérdésekről H/6854 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcs
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Egypár gondolatot legyen szabad megosztani a felszólalások kapcsán. Egyrészt nem igazán értem a hasonlatát az államtitkár úrnak például '56-tal kapcsolatban. Őszintén szólva soha nem változott a véleményem róla, régen is az volt és most is az, h…
J/6853 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcsolatos kérdésekről H/6854 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcs
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Schiffer képviselő úr, bár érzek késztetést, hogy vitába szálljak önnel, hiszen a legszűkebb kutatási területemhez tartozik, tartozott ez a téma, amit most ön felvetett, de úgy hiszem, hogy egy ilyenfajta tudományos vitának a tudományos l…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy megjegyzésként, azért, hogy a jegyzőkönyv ezt rögzítse, szeretném a mi nemtetszésünket kinyilvánítani a vonatkozásban, hogy a levezető elnökön, a jegyzőn és természetesen az…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Én is szeretném hangsúlyozni, nem engem ért sérelem. Egyébként nehéz összehasonlítani azt, hogy a bizottság tagjai közt van öt szocialista képviselő, itt pedig kétszázhatvan-valahány kormánypárti képviselő; ott én…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Félre ne értse senki, amiről most szó van, nem a javaslat jogállamiságát vitatjuk e tekintetben, csupán az értelmét és a hatását. Képviselőtársaim, én úgy gondolom, hogy ez megint egy olyan előterjesztés, amely szer…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A halálbüntetéssel kapcsolatos álláspontomat a bizottsági vitában részletesen kifejtettem, itt is megteszem majd még egyszer, ha mód van rá, de ez két percbe biztos, hogy nem fog beleférni, csak egy normál felszólalásba. E…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azokkal a módosító javaslatokkal folytatnám, amelyek szerintem kiemelt jelentőségűek. Nem szeretnék még egyszer beszélni azokról - és egy kicsit könnyebb helyzetben vagyok, hogy vezérszónokként én szólaltam fel a fr…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Akkor folytatnám azokat az általam legfontosabbnak tartott általános részi módosító javaslatokat, amelyekről még nem beszéltem. A generális maximum felemelése, illetve az életfogytig tartó szabadságvesztés időpontjá…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Akkor folytatnám. A 31. és az 59. ajánlási pontokhoz szeretnék hozzászólni. Itt én egy új szankciótípusként szeretném bevezetni az állattartástól eltiltást. Azt gondolom, hogy ez indokolt, hiszen a jogrendszer, ha úgy tetszik, hadd fogalmazzak ú…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én nem kívánok ebbe a vitába igazán belefolyni, két megjegyzést tennék csak. Az egyik, hogy Schiffer képviselő úrral nagyjából tíz éve ismerjük egymás álláspontját, tehát teljesen feleslegesnek tartom, hogy megvitassuk. És…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt gondolom, hogy alaposan félreértett engem Gyüre Csaba képviselőtársam, mert én nem azt mondtam, hogy önök megvalósítják a gyalázkodást, bár öntől, képviselő úr, én még soha nem hallottam ilyet, nem úgy, mint egyébként egyes frakció- vagy pár…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Majdnem hasonló rövid leszek, talán egy picit hosszabb. Igen, államtitkár úr, csak azt mondja meg nekem, legyen szíves, hogy miért korlátozzuk a büntethetőséget arra, amikor jelképpel sértik meg az embercsoportokat, és miért nem büntetjük azt is…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az összefüggés kedvéért különválasztom, és itt szólok én is ugyanerről a javaslatomról, amely tartalmilag megegyezik Salamon elnök úr javaslatával. Én is elhagyni javaslom az együtt élők közti lelki bántalmazás elnevezésű bűncselekményt. Nem ism…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr, alaposan félreértett, mert én azt mondtam, hogy ezt az egy példát tudom mondani, ahol megállapítható lenne ez a bűncselekmény, más viszont nem tud eszembe jutni. Én őszintén szólva ezt mondtam, úgyhogy pont nem volt jó az ön érve…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egyet szeretnék csak hangsúlyozni, illetve szeretnék elkerülni, mert ez a vita kezd egy picit ebbe az irányba menni, hogy vannak olyanok, akik szeretnének föllépni a családon belüli erőszak miatt, és vannak olyanok, akik e…