750 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban sok dolog történik ezekben a napokban, amelyek alapjaiban érintik egyrészt Magyarország mozgásterét, másrészt pedig a nemzeti konzultációban foglalt kérdéseket. Például múlt szerdán tartottá…
Napirend előtti felszólalások
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Bevallom önnek, hogy a napokban elolvastam, átlapoztam az MSZP friss és ropogós programját, Botka László programját, és abban nagyon sok olyan gondolat volt, mint amit ön az imént is elm…
Napirend előtti felszólalások
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Ezen a héten kezdődik a jövő évi költségvetés vitája valóban, és mint minden egyes költségvetésből, ebből is ki lehet olvasni, hogy amelyek a kormányzati politika főbb csapásirányai. Kicsit sajnálom, hogy nem olva…
Napirend előtti felszólalások
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Azért mégiscsak jó azon vitatkozni, hogy hogyan is születnek a döntések a nyugdíjemelésekről, mert idén is volt nyugdíjemelés, és jövőre is lesz, és még számos más intézkedés van, amellyel a kor…
A/15613 Ezt is Soros fizette?
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Egy önálló gazdasági társaságról van szó, ilyen értelemben nem teljesen világos, hogy miért nekünk nyújtotta be a kérdést. De ha már megtette, akkor hadd mondjam el önnek, az, hogy erről a támogatásról egyáltalán…
A/15613 Ezt is Soros fizette?
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! A felszólalását hallgatva az jutott eszembe, hogy az ön pártelnöke éppen a mai napon adott egy interjút az egyik Soros-portálnak, amelyik egyébként százmilliós tőkeinjekciót kapott a spekuláns egyik a…
Napirend előtti felszólalások
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Május 8-a ügyében engedje meg, tisztelt frakcióvezető úr, hogy elmondjam, hogy mi egy erős Európában vagyunk érdekeltek, de Európa csak akkor lehet erős, ha épít azokra az értékekre, amelyek alapján az európai…
Napirend előtti felszólalások
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném önnek elmondani, hogy azzal, hogy az őszi népszavazást támadja, azzal 3,3 millió embert sérteget. (Moraj a Jobbik soraiban. ‑ Mirkóczki Ádám: Nem ezt mondtam! Tudsz magyarul? ‑ Köz…
Napirend előtti felszólalások
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A sajtó- és a véleményszabadság a magyar demokrácia egyik fontos értéke. Azt hiszem, hogy ebben egyet is érthetünk. (Dr. Bárándy Gergely: Eddig igen.) Hadd mondjam el önnek, hogy a magyar sajtó kell…
Napirend előtti felszólalások
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Ha a tegnapi napon valaki kicsit belehallgatott, hogy miről is beszélnek a baloldali pártok a majálison, eléggé veretes mondatokat hallhatott, csak olyan mondatokat, mint amilye…
Napirend előtti felszólalások
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Hát, ilyen párt a Jobbik. Hétfőn gárdistákat toboroznak a majálison, kedden meg beállnak egy olyan javaslat mellé, amelyik gyakorlatilag jogköröket vonna el Magyarországtól Brüsszel javára. (Közbeszólások a Jobbik…
Napirend előtti felszólalások
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Az események, amelyekre ön utalt, azt bizonyítják, hogy az elmúlt napokban korábban példátlan nyomás nehezedett Magyarországra, és ennek az oka az, hogy továbbra is arra akarják kényszer…
I/15350 Egyetlen ügyet sem képes a Kormány hitelesen felvállalni. Soros György nyomdokán indulva, mennyire hiteles most tagadni az egykori mecénásukat?
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném itt is elmondani önnek, hogy a mi felfogásunk szerint, ha valaki ösztöndíjat kap, az még nem jelenti azt, hogy hűbéresküt kellene fogadnia egy egyetemnek vagy éppen az egyetem támogatójának. Látom, hogy…
Napirend előtti felszólalások
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Nem gondolom azt, hogy egy hirdetés önmagában fölösleges, és azt gondolom, az ön pártja sem gondolja így. Mert ha így gondolná, akkor nem költene el nem kicsi összeget például Facebook-hirde…
Napirend előtti felszólalások
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! (Boldog István közbeszól. ‑ Dr. Staudt Gábor: Te is elhiszed? ‑ Az elnök csenget.) Jól látszik, valóban egyre nagyobb a nyomás Magyarországon, és ennek elsősorban az az oka, hogy egyre többen szeretnék elérn…
K/15276 Nemzeti konzultáció helyett nemzetközi inzultáció? Avagy meddig hazudik még a kormány Brüsszelről a magyaroknak?
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő Úr! Ami a konzultáció számait illeti, elég, ha annyit mondok, hogy egyetlen nap alatt 52 ezerrel nőtt a válaszadók száma, a részvételi hajlandóság pedig folyamatosan növekszik. Én nem javaslom önnek, hog…
K/15247 Mikor lesz végre elérhető a tavaly novemberre ígért Digitális Jólét Alapcsomag?
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Nézze el a kormánynak, hogy nem a Jobbik javaslataiból vezeti le politikáját, mégpedig főleg azért nem, mert a Jobbik ezeket a javaslatokat rendre felülírja. Ennek ellenére azt kell mondjam,…
Napirend előtti felszólalások
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Ön a felszólalásában több intézményt is kritikával illetett. Én most egyenként nem reagálnék, de azt azért tanácsolnám önnek, hogy például a Közszolgálati Egyetem ügyében járjon utána, hogy kik azok az ön párttárs…
Napirend előtti felszólalások
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Ami az elmúlt napok tüntetéseit illeti, szeretném önnek is elmondani, hogy egy szabad országban élünk; Magyarország demokrácia, ahol mindenki szabadon elmondhatja a véleményét, szervezhe…
Napirend előtti felszólalások
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Tisztelt Képviselő Asszony! Felszólalásának azt a címet adta, hogy „Kivel árul egy gyékényen Orbán Viktor?” Szeretném önt arról biztosítani, hogy a miniszterelnök, mint ahogy a kormány is, minden esetben azokkal árul egy gyékényen, akik a n…
Napirend előtti felszólalások
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Én egyetértek azzal, hogy az elkövetkezendő időszak egyik fő kérdése az lesz, hogy meg tudjuk‑e védeni Magyarországot. Mi nem csinálunk belőle titkot, amikor azt mondjuk, hogy szerintü…
Napirend előtti felszólalások
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Több témát érintett, engedje meg, hogy reagáljak. Az egyetem ügyében azt szeretném elmondani önnek, hogy bármennyire is állítja ezt az ellenzék, a kormánynak nem célja, hogy bezárja az…
V/14429 Politikai vita az Európai Unió tagállamai közötti munkabérkülönbségek csökkentésének érdekében.
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Hogyha jól értelmezem a mai vitanap szándékát, a kezdeményezők szándékát, akkor ma a béremelésekről lesz szó, a béremelés szándékáról, és azt gondolom, hogy ebben a célban akár egyet is…
Napirend előtti felszólalások
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Engedje meg, hogy reagáljak a megrendelésre elhangzott felszólalására. Azért egy nagyon furcsa helyzet az, hogy az a párt beszél lopásról, amelyik teljesen titkolja, hogy összesen mekkora összegű támogatást kapott…
Napirend előtti felszólalások
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Elnök Úr! Ami a Soros-egyetemet illeti (Kunhalmi Ágnes: Mi a neve? Mondd ki a nevét!), az Oktatási Hivatal megállapította, hogy több külföldi egyetem is szabálytalanul működik. Ezt a helyzetet kell valahogy m…
Napirend előtti felszólalások
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A strasbourgi bíróság döntése valóban egy felháborító ítélet, és ez a döntés tökéletesen mutatja meg, hogy milyen is az, amikor létrejön egy nagyon furcsa koalíció az embercsempészek, egyes…
Napirend előtti felszólalások
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Ön is utalt rá, hogy sok vitás kérdés van az Európai Bizottság és Magyarország között. Ha egy szóban vagy egy mondatban akarnám összefoglalni, akkor ezek kiváltó oka az, hogy Brüsszel különböző terü…
I/14704 Mikor láthatunk tisztán SZEVIÉP ügyben?
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A tisztánlátáshoz azért, azt előrevetítem, szükség lesz az MSZP-re és Botka Lászlóra is, de az az ügy, amire ön utal, rávilágít egy elég érdekes jelenségre, mégpedig arra, hogy hiába nem kor…
I/14685 Propagandára van pénz, de a családokra nincs?! A propagandától még senkinek nem lett jobb az élete!
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Ön is nagyon jól tudja, hogy ha magunk elé képzeljük a kormányzati célok listáját, akkor a családok, a gyermekes családok támogatása az elsők között szerepel. Azt szeretnénk elérni, hog…
Napirend előtti felszólalások
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Elég sok témát érintett, engedje meg, hogy röviden reagáljak. Ha kevesebb forrás kell a közfoglalkoztatáshoz, az azt is jelenti, hogy egyre többen találják meg a számításukat a piaci szféráb…