451 felszólalás
Napirend utáni felszólalások
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mai napirend utáni felszólalásomnak az a célja, hogy mintegy alulnézetből megmutassam azt, hogy milyen változások történtek az egészségügy és az oktatás területén az országban és ezen belül a választókerületemb…
Bejelentések
DR. ARADSZKI ANDRÁS jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett: Keresztes László Lóránt, LMP; Szabó Tünde, Fidesz; Bencsik János, független; Dudás Róbert, Jobbik; Z. Kárpát Dániel, Jobbik; Steinmetz Ádám, Jobbik; Alexov Lyubomir, szerb nemzetiségi szószóló;…
Napirend utáni felszólalások
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egyesek még emlékezhetnek rá, mások a történészektől tudhatják, hogy 1956. október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján tartották a koncepciós perben elítélt és addigra rehabilitált Rajk László újratemetését. Az e…
Napirend előtti felszólalások
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Pénteken, október 1-jén az ENSZ jóvoltából immár 21. alkalommal ünnepeltük az idősek világnapját. Magyarországon ma mintegy 2,2 millió nyugdíjas, idős honfitársunk él. Mi ilyenkor megköszönjük nekik életük munkáj…
I/17127 Milyen kormányzati intézkedések eredménye a kiemelkedő gazdasági növekedés?
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! 2020 elején kitört a koronavírus-világjárvány. A helyzetre a magyar kormány példásan reagált, megszervezte a járvány elleni védekezést, erőforrásokat csoportosított át, és minden anyagi és tárgyi feltételt…
I/17127 Milyen kormányzati intézkedések eredménye a kiemelkedő gazdasági növekedés?
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm államtitkár úrnak a kimerítő és biztató távlatokat bemutató válaszát. Ezt a választ el tudom fogadni, már csak azért is, mert azokkal az intézkedésekkel, amelyeket felsorolt, teljes mértékben egyet lehet érteni. Következetes intézkedési halmazról van szó, amely 2…
I/16431 Hol tart a "Tisztítsuk meg az országot" program?
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az éghajlatváltozás, a szélsőséges időjárási jelenségek, a társadalmi hatások egyre több embert érintenek. A klímaválságot éppen ezért nem lehet félvállról venni, beszéd helyett cselekedni szükséges. Magyar…
I/16431 Hol tart a "Tisztítsuk meg az országot" program?
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a lehetőséget, hogy válaszolhatok. Természetesen elfogadom a választ, már csak annak tudatában is, hogy nagyon fontos célt tűzött ki magának a magyar kormány és ezáltal a magyar társadalom, hogy áttérünk a körkörös gazdaság létrehozatalára, amelynek segítségével…
Napirend utáni felszólalások
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mi van az érdi költségvetéssel? Hozzászólásom alapvető célja, hogy az érdi példán keresztül tájékoztassam önöket és választókerületem polgárait, hogy egy baloldali városvezetés milyen tényleges teljesítményt…
T/16118 Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr, a megtisztelő szavakat és az együttérző szavakat is. Egy pontosítás: napirenden belül most szólok először, már volt egy napirenden kívüli felszólalásom is. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A 2022. évi költségvetésitörvén…
Napirend utáni felszólalások
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy hosszan tartó betegség után az első felszólalásomat hallja a tisztelt Ház napirend utáni keretben. A Covid-betegség utáni felépülésem során azt tapasztaltam, azt láttam, amikor már képes voltam informá…
T/13474 A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. ARADSZKI ANDRÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslatnál fontosnak tartom kiemelni azt, hogy milyen időpontban került benyújtásra és milyen célokat fogalmaz meg, milyen célok teljesítésére irányuló szabá…
T/13263 Egyes klímapolitikai tárgyú törvények módosításáról
DR. ARADSZKI ANDRÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk lévő törvényjavaslatról, magáról a tartalmáról olyan sok mindent nem érdemes beszélni, már csak azért sem, mert egy alapvetően technikai j…
T/13105 A pénzügyi közvetítőrendszer egyes elemeit érintő törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. ARADSZKI ANDRÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk levő törvényjavaslatban 15 pénzügyi és biztosítási tárgyú törvény módosítására kerül sor, amelyek elsősorban ‑ ahogy itt az előbb is elhangzott, m…
T/13108 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
DR. ARADSZKI ANDRÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttem szólók is inspirálnak sok szempontból arra, hogy kicsit megvilágítsam a helyzetet, annak külön hangsúlyozása mellett, hogy Magyarország a rezsicsök…
T/13108 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Én tényleg optimista ember vagyok és megpróbálom akkor elmagyarázni, hogy a rezsicsökkentés miért jelentett valóságos előnyt az egyetemes szolgáltatást igénybe vevők részére, magyarul: a lakosság döntő részének, mondhatjuk, előnyt jelen…
T/13108 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Balczó képviselő úr, engedje meg, hogy legyek annyira elfogult saját magammal szemben, hogy ha kettő ügyet nézünk, akkor tudom, hogy az 50-50 százalék. De az igazság ennél sokkal bonyolultabb, mert nem azt mondtam, hogy a pert nyertük meg, hanem…
A/13081 Hogyan segíti a magyar embereket a hiteltörlesztési moratórium meghosszabbítása?
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Több mint fél éve már, hogy a világon, Magyarországon is új időszámítás szerint élünk, hiszen sajnos az elmúlt hónapok átalakították mindannyiunk életét. Ma a világjárvány elleni küzdelemben az élet megóvása az elsődleges feladatunk,…
A/13081 Hogyan segíti a magyar embereket a hiteltörlesztési moratórium meghosszabbítása?
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm szépen államtitkár úrnak a választ. Magyarország Kormányának mindenkor, így a világjárvány idején is különösen feladata támogatni a bajba jutott állampolgárait. Most hirtelen milliók életét kellett segítenünk és kell segíteni a jövőben is, amíg ez a járvány tart.…
T/11328 A rövid távú szálláshely kiadással összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. ARADSZKI ANDRÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat három törvény módosítását irányozza elő: a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény, a kereskedelmi törvényről szóló 2005. évi…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A T/10710. számú, Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat mai napon elkezdődött vitája során azt bizonyosan kihangsúlyozhatjuk, aláhúzhatjuk, hogy minden ilyen költségvetésitörvény-…
Napirend előtti felszólalások
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A koronavírus-járvány elleni közös küzdelmünk elsődleges célja az emberi élet megmentése. Ennek érdekében megtörtént az egészségügyi rendszer felkészítése arra az esetre is, ha a járvány tö…
A/10282 Mekkora a koronavírus elleni védekezés pénzügyi alapja?
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Elfogadom természetesen.
A/10282 Mekkora a koronavírus elleni védekezés pénzügyi alapja?
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Örömmel hallom, hogy a kormány tovább folytatja azt a fegyelmezett költségvetési politikát, amely az elmúlt évtizedben a sajátunk volt; amely biztosítékát adta annak a gazdaságpolitikának, amely munkahelyet teremtett, am…
H/7380 Az éghajlatváltozási veszélyhelyzetből fakadó, halasztást nem tűrő feladatokról T/7021 A klímavészhelyzet kihirdetéséről
DR. ARADSZKI ANDRÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ma egy olyan törvényjavaslat és határozati javaslat vitáját kezdtük meg, amelyek megvitatásának előzménye volt, tulajdonképpen jó előzménye lehetett volna a 2…
H/7380 Az éghajlatváltozási veszélyhelyzetből fakadó, halasztást nem tűrő feladatokról T/7021 A klímavészhelyzet kihirdetéséről
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az általam nagyra tartott Schmuck Erzsébet megkérdezte, hogy egyetértek‑e a szentatyának a legutóbbi klímacsúcshoz intézett üzenetével, ami Madridban volt, akkor tegyük tisztába… (Schmuck Erzsébet: New Yorkban tavaly szeptember 23-án!) ‑ New Yor…
H/7380 Az éghajlatváltozási veszélyhelyzetből fakadó, halasztást nem tűrő feladatokról T/7021 A klímavészhelyzet kihirdetéséről
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A gázkérdéssel kapcsolatban szeretnék szólni. Teljesen igaza van képviselőtársamnak, amikor azt mondja, hogy ha megnézzük, Magyarországra tulajdonképpen ‑ bármilyen forrás, bármilyen vezetékrendszer ‑ orosz gáz érkezik. Ez…
H/7380 Az éghajlatváltozási veszélyhelyzetből fakadó, halasztást nem tűrő feladatokról T/7021 A klímavészhelyzet kihirdetéséről
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szintén egy elvarratlan szálat szeretnék tisztázni. A Paksi Atomerőmű ma is és a jövőben is orosz technológiával Magyarországon magyar áramot termel, amely áramot a magyarok és az exportra termelés során a külföldiek is fel tudnak használ…
T/10095 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény és az uniós vámjog végrehajtásáról szóló 2017. évi CLII. törvény módosításáról
DR. ARADSZKI ANDRÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Urak! Tulajdonképpen azért vannak különböző izgalmak e törvényjavaslat tárgyában, merthogy az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról van szó, és az előző napiren…
T/9927 A Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról
DR. ARADSZKI ANDRÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk lévő T/9927. számú törvényjavaslatnak, amely a Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési, beruházási magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivit…