419 felszólalás
Ü/1758 A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoport kérelme az ÜB 10/2002-2006.sz. állásfoglalás elutasításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Salamon László képviselő úr itt az előbb a parlamenti demokrácia korlátozásáról, a parlamenti beszédjog korlátozásáról beszélt. Számomra teljesen nyilvánvaló, hogy ő is tudja: szó sincs sem az egyikről,…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Lezsák Sándor képviselő úr néhány gondolatára szeretnék reagálni. Szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy azt a szabályt, amit most mi vissza akarunk hozni, tehát hogy meg akarjuk adni az enyhébb súlyú kábítószerrel kapcsolatos b…
T/1270 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! A vezérszónoki körben elhangzott néhány gondolatra szeretnék röviden reagálni. Az egyik az, hogy új témákat bevehetünk-e még az alkotmánymódosításba. Erről már volt szó, határozott meggyőződés…
T/1270 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak egyetlen gondolat: mi is úgy gondoljuk, hogy eljött az ideje, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányának évszáma, száma és preambuluma megváltozzon. Ennek egyetlen módja van: az új alkotmány megalkotása és elfogadása. Köszönöm szépen.
T/1270 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tulajdonképpen függetlenül a legutóbb elhangzott javaslattól, én őszintén gondolom, hogy a mi feladatunk az, hogy azokban a kérdésekben próbáljunk megegyezni, amelyek valóban fontosak az európai uniós csatlakozás szempontjából. Én úgy láttam, ho…
T/1028 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény és a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény egyes rendelkezéseinek módosításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő törvényjavaslathoz három módosító javaslat érkezett, mind a három Répássy Róbert képviselőtársunktól. Az alkotmányügyi bizottság ülésén az 1. és 2. számú módosító…
T/1028 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény és a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény egyes rendelkezéseinek módosításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Azt hiszem, ennek a törvényjavaslatnak a vitájában sok újat már egyik oldalról sem tudunk elmondani, hiszen bizottsági üléseken és plenáris ülésen is sokat vitatkoztunk erről a kérdésről.…
T/841 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. LXVI. törvény, a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény, valamint a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény módosításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő ajánlásban négy pont szerepel, mind a négyet az alkotmányügyi bizottság terjesztette elő, kényszerűen, hiszen az általános vitában elhangzott, hogy a kérdéskörre vonatkozó részeket az el…
T/841 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. LXVI. törvény, a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény, valamint a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény módosításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagy érdeklődéssel hallgattam meg harmadszor immár Salamon képviselő úr frappáns példáját a vatikáni szerződésről. Szerintem abszolút nem illik ide, de meghallgattam harmadszor is, hiszen a bizottságban is hallottam már. Annyit szeretnék még elm…
T/841 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. LXVI. törvény, a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény, valamint a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény módosításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő, T/841. számú törvényjavaslat négy témát érint és három törvényt kíván módosítani. Érinti az ítélőtáblákon működő kollégiumok kérdését; másodikként a fővárosi ítélőtábla kizárólag…
T/841 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. LXVI. törvény, a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény, valamint a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény módosításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Isépy Tamás képviselőtársam hozzászólásának három elemére próbálok röviden válaszolni. Az egyik, hogy Isépy képviselő úr szerint a Fidesz mindig nagyon következetes volt, hogy egyetértett az ítélőtábla létrehozásával. Szer…
T/841 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. LXVI. törvény, a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény, valamint a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény módosításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A tisztelt ellenzéki képviselőtársaim figyelmét egy tényre szeretném felhívni: ez a megoldás, amit ez a törvényjavaslat kínál a bíróságok és az ügyészségek vonatkozásában, nem példa nélküli. Hiszen az Alkotmánybíróság költségvetése így készül mi…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A területfejlesztési bizottságtól eltérően az alkotmány- és igazságügyi bizottság ülésén nem volt már ilyen hosszú, részletes vita a…
T/464 A Magyar Függetlenség Napjáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Salamon László képviselő úr két megjegyzésével szeretnék vitatkozni, az egyik az, hogy a szocialista és a szabad demokrata képviselők becsapták önöket, a másik pedig, hogy az alkotmányügyi bizottságban ke…
T/464 A Magyar Függetlenség Napjáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Urak! Tisztelt Ház! Egyetlenegy dologra szeretnék reagálni, a munkaszüneti nap kérdésére. Szeretném felhívni a tisztelt képviselőtársaim figyelmét arra, hogy államtitkár úr expozéjában elmondta, hogy le fogja folytatni a kormány az érdekegy…
T/464 A Magyar Függetlenség Napjáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az alkotmány- és igazságügyi bizottság július 4-én tárgyalta meg a magyar függetlenség napjáról szóló T/464. számú törvényjavaslatot. Zaklatott, indulatoktól t…
T/464 A Magyar Függetlenség Napjáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő törvényjavaslat azon jogi aktusok sorába tartozik, amelyek egy, a magyar nemzet számára jelentős eseményre kívánnak emlékezni és…
T/464 A Magyar Függetlenség Napjáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Én is Salamon Lászlóhoz hasonló örömmel fogadtam Mécs Imre képviselőtársunk javaslatát, ugyanakkor egyetértek elnök asszonnyal abban, hogy a Házszabály értelmében nincs lehetőség arra a megoldásra, hogy ezen az ülésen ne zárju…
H/408 A Miniszterelnök titkosszolgálatokkal összefüggő tevékenységének és múltjának tényeit és következményeit vizsgáló bizottság felállításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy ügyrendi jellegű megjegyzésem van, nem indítványom. Ön a felvezetésben azt mondta, hogy mind a négy kérdésben egyetértett az előterjesztő. Szeretném pontosítani, hogy csupán a 3. pontban foglaltakkal értett egyet az előterjesztő képviselője,…
H/408 A Miniszterelnök titkosszolgálatokkal összefüggő tevékenységének és múltjának tényeit és következményeit vizsgáló bizottság felállításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ivanics képviselő úr hozzászólására szeretnék reagálni. Az ügyrendi bizottság üléséről jövök, ahol szintén vita volt erről a módosító indítványról. A módosító indítvány előterjesztői elmondták, hogy indítványuk célja, oka…
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az alkotmányügyi bizottság ülésén elhangzott, hogy nem pusztán egy költségvetési törvény módosításáról van szó, amikor ezt a törvényjavaslatot tárgyaljuk, hanem új költségvetési politi…
Ü/285 Az Ügyrendi bizottság 3/2002-2006. ÜB. sz. eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciója azt kérte az Országgyűléstől, hogy utasítsa el az ügyrendi bizottság állásfoglalását, amely szerint az Európa tanácsi parlamenti közgyűlésbe való delegáláskor egy, az előző ciklusban…
T/186 Az ítélőtáblák és a fellebbviteli ügyészi szervek székhelyének és illetékességi területének megállapításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök urak. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Amikor a T/186. számú előterjesztést olvastam, és ezt elmondtam a bizottsági vitában is, nagy örömet éreztem és - gyarló az ember - egy pici elégtételt. Nagy örömet az…
T/186 Az ítélőtáblák és a fellebbviteli ügyészi szervek székhelyének és illetékességi területének megállapításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Isépy Tamás képviselőtársunk azzal kezdte a vezérszónoklatát, hogy újat már nem lehet elmondani ebben a témában. Engem azért néhány dologgal meg tudott lepni, az egyik az, hogy elismerte, hogy szándékosan fogadtak el egy alkotmánye…
T/65 A Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló 1997. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő T/65. számú törvényjavaslat a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló 1997. évi LXXIX. törvényt alapvetően két kérdésben kívánja módosítani…
T/65 A Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló 1997. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Az ügyrendi javaslatom az, hogy ha ez lehetséges, akkor a módosító indítványok házszabályszerű benyújtása érdekében az elnök úr ne a mai nappal zárja le az általános vitát, hanem holnap 16 órai időpont meghatározásával. Az ind…
Mandátumigazolás tárgyalása
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A névsor szerinti első öt képviselőből álló bizottság megvizsgálta a korelnök és a korjegyzők mandátumát és a hozzá kapcsolódó iratanyagot. Valamennyit rendben találta. Mindezek alapján javasolja az Országgyűlésnek a korel…
T/5060 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A vita első szakaszában négy kérdésről szeretnék szólni, négy módosító indítványról, illetve indítványcsoportról. Az első témakör, amiről beszélni fogok, az ajánlás 1. pontjában szereplő módosító indít…
T/5060 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Én is Lezsák képviselő úr szavaira szeretnék reagálni. Szeretném előrebocsátani, hogy általában nem szokásom mások indokolt vagy indokolatlan halálfélelmével humorizálni, különösen nem szeptember 11-e óta, tehát e…
T/5060 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A vita második szakaszában három kérdéskört, három ajánlási pontot szeretnék érinteni. Az egyik a 22. számú pontban szerepel, amely Rubovszky György képviselőtársam módosító javaslata a 21. §-sal kapcs…