856 felszólalás
A/8767 IMF diktátum nélkül is megszorít a Kormány
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mivel az IMF-fel és az EU-val való tárgyalások folyamatában vagyunk, ehhez nem tennék most hozzá semmi kiegészítést. Arra az egy megjegyzésére azonban, ami a 400 m…
A/8767 IMF diktátum nélkül is megszorít a Kormány
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm, tisztelt elnök úr. Akkor elhangzott a szolgálati közlemény, hogyha ez volt a kérdés lényege. (Derültség.) De kérdezem, hogy kitől vesz el. Tehát kitől vesz el az állam azzal, hogyha például a nyugdíjba vonulók helyett nem vesz…
A/8764 Mi lesz veled, 2013?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt gyógyulást kívánnék, és akkor javaslok hazai termelőtől hazai mézet - az jót tesz (Derültség.) a hangszálaknak. (Taps a kormánypárti padsorokban. - D…
A/8764 Mi lesz veled, 2013?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Csak annyit rövid, gyors válaszként, hogy a költségvetés kereteit a parlament tárgyalta, tehát ezek rendben vannak: tehát a költségvetés java részét a parlament többször átnézte és tárgyalta. Itt annyi változás van, hogy a növekedés las…
Napirend előtti felszólalások
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ha szabad, akkor idézném a képviselő urat, és visszakérdezném. Nekem úgy tűnik, minthogyha az LMP-nek lenne a valóság "tök mindegy". Én ilyen kifejezést azért nem…
Napirend előtti felszólalások
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Talán nem árt, ha még egyszer megismétlem: a kormány eltökélt az államháztartási hiány 3 százalék alatt való tartása mellett, több szempontból is, mert ez az egyik…
I/8625 Az otthonmentő csomag is csak kommunikációs lufi volt?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Szerintem ön is tudja, hogy a kormány a megalakulása után azonnal hozzákezdett a devizaadósok problémáinak kezeléséhez. Ebben két alapelv vezette. Az egyik az, hog…
I/8560 A fészekrakók kirepülése után.
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő úr! Mindenekelőtt tájékoztatom, hogy az előző kormány által indított úgynevezett Fészekrakó-program támogatásaival történt visszaélések miatt a Miskolci Törvényszék bü…
A/8661 Ki segít a "bedőlt hiteleseken"? Ki meri elszámoltatni a bankrendszer érintett tagjait?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azt mondja, hogy valami nagyon hibás dolog került a piacra. Ez így igaz. Csakhogy abban, hogy egy hibás dolog került a piacra, ebben nagyon sok szereplő közrejátsz…
A/8661 Ki segít a "bedőlt hiteleseken"? Ki meri elszámoltatni a bankrendszer érintett tagjait?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, ön előtt is ismert a negatív equity kifejezés, amikor egy lakás értéke alacsonyabb, mint a lakásra felvett hitel. És ez előáll egyébként mindenfajta…
I/8548 Mikor dönt a Kormány a nyugdíjak évközi emeléséről?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nos, a jelenlegi kormány, szemben az önökével, nagyon fontos társadalompolitikai célnak tekinti a nyugellátások értékállandóságát, és ennek megfelelően a vonatkozó…
I/8556 A turizmus világnapja margójára
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mielőtt teljesen elmerülne itt a magyar turizmus apokaliptikus víziójával, rettentő kíváncsian várom, mikor kel át száraz lábbal az ön említette Balaton nevű gázló…
A/8599 Miért nem számít a kormány a Nemzeti Turisztikai Bizottság véleményére, javaslataira?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Abban talán egyetérthetünk, hogy a Nemzeti Turisztikai Bizottságot válságtanácskozásra nem kell összehívni, éppen ellenkezőleg. Az adatokat figyeljük. Ez az az egy…
A/8599 Miért nem számít a kormány a Nemzeti Turisztikai Bizottság véleményére, javaslataira?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Hadd kérdezzem meg: véleménye szerint mi a gyakorlatibb jellegű együttműködés? Az, hogyha félévente működik egy bizottság, és ott a jelenlévők elmondják a véleményüket vagy például nézzük a védjegy-minősítési rend…
K/8408 Elveszi-e a Kormány annak a közel 80 ezer embernek a nyugdíját is, aki még mindig magánnyugdíj-pénztári tag?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön is említette a 2011 végén elfogadott szabályokat, ezeknek egyik lényeges eleme, hogy a maradó magánpénztári tagok esetében az úgynevezett kiszerződés szabálya hatályon kívülre k…
T/7953 Az egészségügy többletforráshoz juttatása érdekében szükséges törvénymódosításokról, valamint egyéb törvények módosításáról
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Így van. Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Megpróbálok azért rövid maradni. Nos, a törvényjavaslat kiemelt célja, hogy az egészségügy számára többle…
Napirend előtti felszólalások
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Én nem mennék itt bele a jóléti állam fogalmának elemzésébe, inkább felhívnám a figyelmét Niall Ferguson egyik mondására - Magyarországon is olvasható a Civil…
I/8396 Ez lenne az Európa legversenyképesebb adórendszere felé vezető út?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Felhívnám a figyelmét arra, hogy a leadott interpelláció szövege teljesen más, és teljesen más témáról szól. Szól adócentralizációról, adók számáról, versenyképess…
I/8410 Ön szerint igazságos, hogy a 100 leggazdagabb adózó összesen 132 millió forint családi adókedvezményt vett igénybe 2011-ben, míg az alacsony keresetűek - javarészben a három-, illetve többgyermekesek - nem tudtak igénybe venni összesen 112 milliárd
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Szerintem ön is tudja, hogy a családtámogatási rendszer három pilléren nyugszik. A támogatások egy része normatív, alanyi jogon, egységesen minden gyermek után jár…
I/7738 Mi a helyzet a Hunvald vagyonnal?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Szerintem ön is tudja, hogy Magyarország Alaptörvényének értelmében a magyar állam működése a hatalommegosztás elvén alapszik, amire tekintettel az igazságszolgált…
Napirend előtti felszólalások
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Bizonyára izgalmas lehet kora reggel Armageddont vizionálni, és összeomlást vizionálni, de azért mint részben tanárember, engedjen meg egy megjegyzést. Én úgy gond…
Napirend előtti felszólalások
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ha megengedi, a kiszámíthatóságról saját magam idézném. 2011. november 17-én, azon a napon, amikor Magyarország bejelentette, hogy az IMF-hez és az Európai Unióhoz…
I/8337 Hogyan létezhet adósrabszolgaság Magyarországon?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány már megalakulása után azonnal, 2010 nyarán hozzálátott az egyik legsúlyosabb örökölt probléma, a lakossági devizaadósság kezeléséhez. Ebben - ön is nagyo…
A/8377 Széljegyzet a Kormány PR-kampányában
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ha jól emlékszem, az előbb éppen Czomba államtitkár úr említette, hogy ebben azért azt is figyelembe kell venni, hogy mennyi új munkahely jött létre Magyarországon…
A/8377 Széljegyzet a Kormány PR-kampányában
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm. Tisztelt Képviselő Úr! A munkahelyvédelmi akcióterv erről szól. Arról szól, számításaink szerint 25 év alatti munkavállalók esetében mintegy 200 ezer fő munkahelyének biztosítását segíti elő. 55 év feletti munkavállalóknál köz…
A/8381 Létezik-e jó IMF-megállapodás Magyarország számára?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Kicsit bővítve a kérdését: létezik-e jó IMF-megállapodás, például az a megállapodás, amit Lengyelország kötött az IMF-fel, úgy gondolom, az egy jó IMF-megállapodás…
A/8381 Létezik-e jó IMF-megállapodás Magyarország számára?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Nemcsak azért lehet ma jobb megállapodást kötni az IMF-fel, mert más kormány van, mint ami volt 2008-ban, hanem azért is, mert más a gazdaság helyzete. Ne feledjük el, hogy az elmúlt két esztendőb…
K/8357 Miért érdeke a kormánynak, hogy az emberek benne ragadjanak a közmunkába?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Mindenekelőtt előrebocsátanám, hogy senkinek sem, így a kormánynak sem érdeke, hogy az emberek bennragadjanak a közmunkában; ön is említette, hogy ez egy átme…
K/8343 Meddig emelkedik még az üzemanyagok ára?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azt kérdezi, hogy meddig emelkedik még az üzemanyagok ára. Jelentem, szerdáig. MTI friss híre: bruttó 8 forinttal csökkenti a benzint és 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykere…
K/8356 Lánc, lánc eszterlánc...
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nem nagyon értem, amikor azt mondja, hogy a kormány az üres ígéreteket csak kampányfogásra használja fel, amikor a kisadózó vállalkozások tételes adójáról vagy a k…