273 felszólalás
T/5692 A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény módosításáról (státus tv.)
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A miniszterelnök úr és a kormánypárti képviselők ma egész nap többször mondták, hogy ez a törvény így jó, ahogy van, és nem is lehetne jobb, annak ellenére, hogy az Európa Tanács velencei bizottsága erről másképp gondolkodik, az EBESZ m…
Ü/5645 A Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának kérelme az ÜB 77/1998-2002 állásfoglalásának elutasításáról
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Ez a mostani vita végül is két kérdésről szól, ezt a két kérdést úgy lehetne elkülöníteni, hogy szabályos-e ez az indítvány, amit az ellenzéki képviselők tettek - erről is fogok beszélni -, és arról is szól persze, hogy mi van…
A/5670 Elfogadja-e a Keller-bizottság megállapításait az FVM-ben történtekkel kapcsolatos miniszterelnöki felelősségről?
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Áder János nem ennek a parlamentnek az elnöke, hanem a Fideszt szolgálja ebben a Házban. Ez felháborító (Az elnök kikapcsolja a szónok mikrofonját.), hogy a kérdések nem hangozhatnak el!
Napirend előtti felszólalások
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Miután több kormánypárti képviselőtársam kérdezte, hogy miért, ezért elmondom, hogy Németh Zsolt képviselő úr a válaszában kétségbe vonta a nemzeti lojalitásomat. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Miről van szó? - Nem tudja, miről van szó!) S…
I/5480 Köztartozás közpénzből
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Bizonyára mindannyiuk számára ismerős a Defend Kft. neve, annak a cégnek a neve, amelyik a semmiből bukkant elő '98-ban. Ez a cég ma kikéri magának, hogy őt a Fidesz házi cégének minősítsék, holott az ő nagysá…
I/5480 Köztartozás közpénzből
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Ön azt mondta, hogy a Posta nem az adófizetők pénzével gazdálkodik. Ebben közöttünk jelentős nézeteltérés van, ugyanis a Posta nem magántulajdonban van, hanem állami tulajdonban, következésképpen a Magyar Posta Magyarország tula…
T/5216 A terrorizmus elleni küzdelemről, a pénzmosás megakadályozásáról szóló rendelkezések szigorításáról, valamint az egyes korlátozó intézkedések elrendeléséről
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Ezt a mai napot, illetve a mögöttünk álló hetet akár a szabadságjogok győzelmének is tekinthetjük, ugyanis összhangban a Hankó Faragó Miklós által mondottakkal, a Szabad Demokraták Szövetsége közel állt ahhoz, hogy a törvényjav…
I/4883 A tét: a Magyar Köztársaság miniszterelnökének becsülete. - Az Orbán-bányák ügye a harmadik köztársaság legnagyobb erkölcsi próbatétele
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Mint ön is ismertette, interpellációm részben személyes jellegű, hiszen a tét valóban a Magyar Köztársaság miniszterelnökének becsülete, de készséggel fogadom el, hogy a miniszterelnök úr nincs itt, így az államtitkár úrhoz intézem a kérdésemet. Demokrati…
I/4883 A tét: a Magyar Köztársaság miniszterelnökének becsülete. - Az Orbán-bányák ügye a harmadik köztársaság legnagyobb erkölcsi próbatétele
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Tisztelt Államtitkár Úr! A miniszterelnök úr egy televíziós interjúban körülbelül háromnegyed percet szentelt mindössze ennek az ügynek (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Ez nem igaz! - Zaj a kormánypárti képviselők padsoraiban.), de nem jelenik meg egy parlamenti vizsgálób…
Napirend előtti felszólalások
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! A mai napon sorra kerülő két szavazás közötti összefüggésre szeretném felhívni a parlament figyelmét. Ma fog az Országgyűlés szavazni Szabadi Béla képviselő úr mentelmi jogáról. Mint a Fidesztől tudjuk - szerintem helyesen -, a Fidesz a kiadatás melle…
A/4740 Bűnpártolás
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Elnézéskéréssel kell hogy kezdjem, mert egy tévedés folytán a napirend előtti felszólalásom címe került ide. A kérdésem nem a bűnpártolással kapcsolatos, de ön reggel már válaszolt a bányákkal kapcsolatos felvetésemre, ezé…
A/4740 Bűnpártolás
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Tisztelt Államtitkár Úr! Megköszönöm persze, hogy válaszolt a kérdésemre; a jegyzőkönyv rögzítette az ön szavait. Azt hiszem, hogy utólag, ha itt valaki tévedett, akkor én kész leszek elnézést kérni (Felzúdulás a Fidesz soraiban.), de ha én nem tévedtem... (Közbeszólások a…
A/4634 Folytat-e a kormányzat választási-földrajzi praktikákat?
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Mint ön helyesen felolvasta, a kérdésem címe az, hogy a kormányzat folytat-e választási földrajzi praktikákat. Mielőtt a kérdésemet feltenném, engedjék meg, hogy a parlament munkáját figyelőknek elmagyarázzam, mi az a választási földrajz. Ezt egys…
A/4634 Folytat-e a kormányzat választási-földrajzi praktikákat?
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Tisztelt Államtitkár Úr! Ön kikérte magának a "csalás" kifejezés használatát, de sajnos nem válaszolt arra a kérdésre, hogy igaz-e az, hogy a Fidesz szakértői a Belügyminisztériumban azon dolgoznak, hogy átalakítsák a jelenleg hatályos választójogi beosztást. Önnek igaza va…
I/4677 Mivel érdemelte ki, az MTV- t csődbe vivő Szabó László Zsolt diplomáciai kinevezést Ausztráliába?
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Szabó László Zsoltot 1999 tavaszán nevezték ki a Magyar Televízió élére. A fellépés rendkívül határozott volt, a köztévé gazdasági konszolidációját ígérte. Lássuk, mi történt azóta! Közel két év alatt a Magyar Televízió legértéke…
I/4677 Mivel érdemelte ki, az MTV- t csődbe vivő Szabó László Zsolt diplomáciai kinevezést Ausztráliába?
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár úr szellemesnek szánt, ám - szerintem - igen cinikusra sikerült válaszát nem tudom elfogadni, talán egy pontot kivéve, amikor azt mondta államtitkár úr, hogy Szabó László Zsolt külügyi felkészültsége eléri az övét és sok barátjáét. (Dr. Ré…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Elnök Úr! Én meg vagyok döbbenve, mert én azt hittem, hogy Juszt László blöffölt, amikor azt mondta, hogy ez a Frei-interjú kormánypárti sugallatra készült, de úgy látszik, hogy igaza lehetett, mert ha a Frei-interjú az indoka annak, hogy nem mehetnek a kereskedelmi tévék,…
Napirend előtti felszólalások
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a szárnyaló tervekről kicsit visszarángassam magukat a nehéz hétköznapokba. Bár ha már az olimpiáról esett szó, akkor javasolnám, hogy hirdessünk újabb olimpiai számokat, gondolok a politikai szélkakasságra; a Fidesz - ame…
Napirend előtti felszólalások
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Amint azt nemrégiben megtudhattuk, a Happy End Kft. az adófizetők nehezen befizetett adóforintjaiból készül százmilliókkal támogatni a Fidesz kampányát. Az egyik terv szerint a Széchenyi-tervet igénybe vett vállalkozók nyilatkoznak…
I/4189 Lehet-e egy Fideszes képviselővel szemben korrupció miatt feljelentést tenni?
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Elnök Asszony! Legfőbb Ügyész Úr! Tisztelt Országgyűlés! Történetünk színhelye egy ősrégi magyar város: Visegrád. Visegrád polgárai 1992-ben örülhettek, hiszen a városnak egyforintos jelképes összegért került a lepencei strand a birtokába. A város polgárai úgy gondolták, ho…
I/4189 Lehet-e egy Fideszes képviselővel szemben korrupció miatt feljelentést tenni?
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Azzal szeretném kezdeni, hogy az ön elődje soha nem vette volna a bátorságot, hogy ilyen hangot üssön meg az Országgyűlésben (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban. - Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Jaj!), ugyanis az ön elődje, legfőbb ügyész…
T/3845 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV.törvényben szabályozott elbirtoklási határidő módosításáról
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány egy egyparagrafusos törvényjavaslatot terjesztett be a Házhoz - ha Vitányi képviselő akarja, akkor legyen kettő, de tudjuk, hogy a 2. § egy technikai jellegű, hatályba léptető, érdemében egyetlen paragrafusról van szó -, hallhattuk…
T/3845 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV.törvényben szabályozott elbirtoklási határidő módosításáról
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Gondolom, hogy Csákabonyi képviselő úrral, majd ha a bizottság által holland mintára elkészített koncepció idekerül, megvitatjuk a 30 év kérdését. Egyet fogunk benne érteni valószínűleg, tehát én ezt nem tekintem egy olyan megjegyzésnek, amiről itt v…
T/3845 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV.törvényben szabályozott elbirtoklási határidő módosításáról
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Tisztelt Államtitkár Úr! Amikor még mind a ketten még ellenzékben sem voltunk, a rendszerváltás előtti időkre szeretném visszavezetni. Emlékszünk arra, hogy az akkori hatalom amikor törvényeket hozott - amelyek az egész országra súlyosak voltak -, azt mondták, hogy igen, me…
I/4064 Polgári sikertörténet: Happy End
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Van Magyarországon egy cég, amely minimális, tehát egymillió forintos alaptőkével alapíttatott. Azóta, tisztelt Ház, ez a kis cég minden magyarországi polgár és minden magyarországi vállalkozó legvérmesebb álmát meghaladó sikert tudott felmu…
I/4064 Polgári sikertörténet: Happy End
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Tisztelt Államtitkár Úr! Örömmel regisztrálom, hogy ön először beismerte, hogy a Happy End Kft.-nek a költségvetésből 3,5 milliárd forint már elment, ami körülbelül 1 milliárd forint tiszta nyereség a Happy End Kft. számára. Önnek sikerült a válaszában három céget megemlíte…
Ü/3945 A Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportjának kérelme az ÜB 61/1998-2002 eseti állásfoglalás elutasításáról Ü/3966 A Szabad Demokraták Szövetsége országgyűlési képviselőcsoportjának kérelme az ÜB 61/1998-2002 eseti jellegű állásfogl
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Elnök... - hát elnök nincsen. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy mindenekelőtt kifejezzem a meghökkenésem, hiszen nem másról van szó, mint az ország egyik legfontosabb közjogi méltóságának betöltéséről, és önök pfujolnak, nevetgélnek, a szónokokat nem hallgatják meg,…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Én nagyon nem értek egyet azzal, ahogy Gidai Erzsébet a Magyarok Világszövetséget leírta, ugyanis a Magyarok Világszövetsége megítélésem szerint egyáltalán nem képviseli a magyarság összességét, politikailag nagyon is kifogásolható…
V/3428 Az európai integráció aktuális kérdéseiről
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Előttem számos képviselő foglalkozott az Európai Unió nizzai csúcsának lehetséges fejleményeivel; én gyakorlatilag mindenkivel egyetértek, bármely oldalról szólt is a képviselő. A magam nevéb…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Mindig abban a hiszemben éltem, hogy a gyerekek után járó támogatás azt a célt szolgálja, hogy azok a magyar családok, akik akarnak gyereket, de szegények, ez nekik nehézséget okoz, számukra az állam tegye könnyebbé a gyerekvállalást, a vele együtt já…