7 723 felszólalás
T/4852 A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a módosító javaslatok benyújtására holnap 16 óráig van lehetőség. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat á…
T/5050 A Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény és a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról
DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Asszony és Képviselő Urak! Egy egyetemről szóló törvényjavaslat áll előttünk. Az egyetemeket felügyelő, minden országban az oktatásért felelős minisztérium pedig nemcsak személyében nincs itt,…
Napirend előtti felszólalások
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tegnap pedagógusnap volt, és helyesnek és fontosnak tartom, hogy innen, az ország Házából is köszönetet mondjunk, és én a frakcióm nevében köszönetet mondjak minden magyar pedagógusnak, mindazoknak,…
T/4638 Az országgyűlési bizottság eljárása akadálymentes lefolytathatóságának érdekében a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény módosításáról
ELNÖK: Jó napot kívánok, üdvözlöm önöket. Folytatjuk munkánkat. Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik képviselőcsoportja indítványozta, hogy az Országgyűlés döntsön az országgyűlési bizottság eljárása akadálymentes lefolytathatóságának érdekében a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabá…
T/4638 Az országgyűlési bizottság eljárása akadálymentes lefolytathatóságának érdekében a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most képviselőcsoportonként egy-egy képviselő 2-2 perces időkeretben, valamint az elsőként szólásra jelentkező független képviselő szintén kétperces időkeretben ismertetheti álláspontját. Először az írásban jelentkezett képviselőnek adom meg a szót. Schiffer András képv…
T/4638 Az országgyűlési bizottság eljárása akadálymentes lefolytathatóságának érdekében a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Látom, hogy Novák Előd képviselő úr, a Jobbik képviselőcsoportjából, szólásra jelentkezett. Szívesen tájékoztatom, hogy a mai ülésnapon nem adhatom meg önnek a szót. (Novák Előd: Ezért ülésezik a Házbizottság.) (18.10) Megkérdezem, a további frakciók, illetve a független képv…
T/4638 Az országgyűlési bizottság eljárása akadálymentes lefolytathatóságának érdekében a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő felszólaló Bárándy Gergely képviselő úr, MSZP. Tessék!
T/4638 Az országgyűlési bizottság eljárása akadálymentes lefolytathatóságának érdekében a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy a további frakciók, illetve a független képviselők közül bárki kíván-e felszólalni. (Nincs jelentkező.) Megállapítom, hogy nem. Megkérdezem az előterjesztőt, hogy kíván-e válaszolni az elhangzottakra. (Jelzésre:) Staudt képviselő úr, tessék!
H/3964 Az Európa Tanács nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló Egyezménye kötelező hatályának elismeréséhez és kihirdetéséhez szükséges intézkedések megtételéről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tájékoztatom önöket, hogy a döntésre a holnapi ülésnapon kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Független képviselő indítványozta, hogy az Országgyűlés döntsön az Európa Tanács nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló egyezménye kötelező hatál…
H/3964 Az Európa Tanács nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló Egyezménye kötelező hatályának elismeréséhez és kihirdetéséhez szükséges intézkedések megtételéről
ELNÖK: Én is köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most képviselőcsoportonként egy-egy képviselő 2-2 perces időkeretben, valamint az elsőként szólásra jelentkező független képviselő szintén kétperces időkeretben ismertetheti álláspontját. Először az írásban jelentkezett képviselőknek adom meg a szót. Eze…
H/3964 Az Európa Tanács nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló Egyezménye kötelező hatályának elismeréséhez és kihirdetéséhez szükséges intézkedések megtételéről
ELNÖK: Szél Bernadett képviselő asszony, LMP. Parancsoljon!
H/3964 Az Európa Tanács nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló Egyezménye kötelező hatályának elismeréséhez és kihirdetéséhez szükséges intézkedések megtételéről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszony, MSZP!
H/3964 Az Európa Tanács nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló Egyezménye kötelező hatályának elismeréséhez és kihirdetéséhez szükséges intézkedések megtételéről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Petneházy Attila képviselő úr, Fidesz!
H/3964 Az Európa Tanács nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló Egyezménye kötelező hatályának elismeréséhez és kihirdetéséhez szükséges intézkedések megtételéről
ELNÖK: Képviselő úr, kérem szépen, fejezze be!
H/3964 Az Európa Tanács nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló Egyezménye kötelező hatályának elismeréséhez és kihirdetéséhez szükséges intézkedések megtételéről
ELNÖK: Tisztelt Képviselő Úr! Két perc állt rendelkezésére, tisztelettel el kellett vennem a szót. Megkérdezem az előterjesztőt, kíván-e válaszolni, minthogy más jelentkezőt nem látok. Igen, parancsoljon, képviselő asszony!
T/4823 A Bolgár Köztársaság, a Horvát Köztársaság, Magyarország és az Osztrák Köztársaság között a közúti közlekedésbiztonságot veszélyeztető közlekedési jogsértések miatt alkalmazott jogkövetkezmények határon átnyúló végrehajtásának elősegítéséről szóló
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tájékoztatom önöket, hogy a döntésre a holnapi ülésnapon kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Bolgár Köztársaság, a Horvát Köztársaság, Magyarország és az Osztrák Köztársaság között a közúti közlekedésbiztonságot veszélyeztető közlekedési jogsértések miatt alk…
T/4823 A Bolgár Köztársaság, a Horvát Köztársaság, Magyarország és az Osztrák Köztársaság között a közúti közlekedésbiztonságot veszélyeztető közlekedési jogsértések miatt alkalmazott jogkövetkezmények határon átnyúló végrehajtásának elősegítéséről szóló
ELNÖK: Államtitkár úr jelzi, hogy nem, illetve most nem. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a kijelölt Külügyi bizottság előadót nem állított. Most a képviselői felszólalások következnek, a napirend szerinti időkeretekben. A vita során, tájékoztatom önöket, kétperces hozzászólásra ninc…
T/4823 A Bolgár Köztársaság, a Horvát Köztársaság, Magyarország és az Osztrák Köztársaság között a közúti közlekedésbiztonságot veszélyeztető közlekedési jogsértések miatt alkalmazott jogkövetkezmények határon átnyúló végrehajtásának elősegítéséről szóló
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm. Megkérdezem, hogy kíván-e valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Nincs jelentkező.) Megállapítom, hogy nem. Tisztelt Országgyűlés! A vitát lezárom. Megkérdezem az előterjesztőt, hogy kíván-e most reagálni. Államtitkár úr mutatja és jelzi, hogy igen. Öné a szó, paran…
T/4288 A diákok iskolaszövetkezeti munkavállalásának, és a megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-kölcsönzés keretében történő foglalkoztatásának elősegítéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a diákok iskolaszövetkezeti munkavállalásának és a megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-kölcsönzés keretében történő foglal…
T/4288 A diákok iskolaszövetkezeti munkavállalásának, és a megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-kölcsönzés keretében történő foglalkoztatásának elősegítéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem az előterjesztőt, kíván-e most felszólalni. (Cseresnyés Péter: Igen.) Képviselő úr, ön nem tartozik az előterjesztő képviselő… (Cseresnyés Péter: Most délután írtam alá a nyilatkozatot, hogy csatlakoztam.) Szép dolog, szép dolog, öné a szó. (Derültség.)
T/4288 A diákok iskolaszövetkezeti munkavállalásának, és a megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-kölcsönzés keretében történő foglalkoztatásának elősegítéséről
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm. Megkérdezem, a kormány részéről kíván-e felszólalni Tállai András államtitkár úr. Parancsoljon!
T/4288 A diákok iskolaszövetkezeti munkavállalásának, és a megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-kölcsönzés keretében történő foglalkoztatásának elősegítéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tájékoztatom önöket, hogy a kijelölt Gazdasági bizottság előadót nem állított. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek a napirend szerinti időkeretekben. A vita során kétperces hozzászólásra nincs lehetőség. Először az írásban előre jelentkezett kép…
T/4288 A diákok iskolaszövetkezeti munkavállalásának, és a megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-kölcsönzés keretében történő foglalkoztatásának elősegítéséről
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm. Ikotity István képviselő úr, LMP!
T/4288 A diákok iskolaszövetkezeti munkavállalásának, és a megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-kölcsönzés keretében történő foglalkoztatásának elősegítéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy a fennmaradt időkeretekben kíván-e még valaki a felszólalás lehetőségével élni. (Senki sem jelentkezik.) Megállapítom, hogy nem. Tisztelt Országgyűlés! A vitát lezárom. Megkérdezem az előterjesztőt, hogy kíván-e válaszolni a vitában el…
T/4884 Magyarország 2016. évi központi költségvetésének megalapozásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Most a kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor, hétperces időkeretben. Megadom a szót Tóth Bertalan képviselő úrnak. Parancsoljon!
T/4884 Magyarország 2016. évi központi költségvetésének megalapozásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem az előterjesztőt. Államtitkár úr, kíván-e most felszólalni? (Tállai András: Majd a végén.) Jelzi államtitkár úr, hogy majd a vita végén. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Witzmann Mihály képviselő úrnak, a kijelölt Költségvetési bizottsá…
T/4884 Magyarország 2016. évi központi költségvetésének megalapozásáról
ELNÖK: Képviselő úr, be kell fejeznie, mert így is a toleranciám már meghaladta a mindentűrés-képességet. Három perce volt!
T/4884 Magyarország 2016. évi központi költségvetésének megalapozásáról
ELNÖK: Nagyon jól fejezte be. (Derültség.) Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy kisebbségi vélemény ismertetésére nem kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek a napirend szerinti időkeretekben. A vita során kétperces hozzászólásra nincs lehetőség. Elő…
T/4884 Magyarország 2016. évi központi költségvetésének megalapozásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Schmuck Erzsébet képviselő asszony, az Országgyűlés jegyzője következik, LMP. Parancsoljon! (19.20)
T/4884 Magyarország 2016. évi központi költségvetésének megalapozásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő felszólaló Hegedűs Lorántné képviselő asszony, Jobbik. Parancsoljon!