820 felszólalás
H/3723 A Magyar Köztársaság részvételéről a Nemzetközi Fejlesztési Társulás (IDA) alapjainak tizenharmadik feltöltésében
DR. HORVÁTH JÁNOS, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési és pénzügyi bizottság megtárgyalta és megvitatta a Nemzetközi Fejlesztési Társulás alapjainak tizenharmadik feltöltéséről szóló határozati javaslatot. (18.30) A bizottság a témát…
H/2868 A nyugdíjasok helyzetének és életminőségének javításáról az uniós csatlakozás folyamatában
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hallgatván, összegezvén és számítván a fölszólalások tartalmát, engedtessék meg felhívni a figyelmet arra, hogy bár az alaphang úgy alakul, formálódik, hogy itt szociális vállalásokról és elkötelezettségekről van szó, persze; mégsem volna kívánatos…
T/2702 Az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Sokat tanulok a felszólalásokból, és az egészségügy technológiájához se értek annyit, amennyit szeretnék. Azonban egyet tudok, a versenygazdálkodásnak mestere vagyok, és a monopóliumok elleni fellépésnek. Azt hallottam az előbb itt képviselőtársaimt…
T/3692 A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk lévő törvény a biztosítókról valóban közérdek. Ezt onnan is tudom, hogy jó néhány polgár szerte az országban megszólított, hívott, kérdezett, tanácsot adott. Tehát országgyűlési képviselő lévén hozom ide, és ezenkívül sajá…
T/3237 A növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk levő törvényjavaslat a növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról alkalmat ad nekünk arra, hogy a témát általánosan tekintsük meg - nem mondanám, hogy tekintsük át, d…
T/3237 A növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Hálás vagyok Amit most hallottam, hallottam körülbelül ötvenszer az elmúlt hónapok során, ugyanis elvégeztem a házi feladatot tudósokkal, tudományos intézetekkel. Itt van éppen a kezemben (Felmutatja.) a legújabb, Hungarikumok sorozatban megjelent könyv, a kecskeméti kato…
T/3592 A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A felsőoktatásról szóló törvény módosítása kapcsán sok mindenről hallottunk itt, és valóban egy érdekes edukációs gyakorlat is, aminek részei lehettünk, örülök, hogy része lehettem. Szó volt a felsőoktatás, egyetem céljáról, szó volt…
T/3591 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt szeretném a tisztelt Háznak jelenteni, hogy ellentétben, különbözve Szabó Zoltán képviselő úr munkamódszerétől, és amit ő nekünk ajánl, engedtessék meg, más jó megoldás is van, nemcsak az, hogy elmondjuk a mondanivalónkat, úgy, ahogy…
Napirend utáni felszólalások
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Magyarország lakosságának 21 százaléka református. A magyar református egyház a világban a legnagyobb számú. Nagypéntek a reformátusok legfontosabb ünnepe, hiszen ezen a napon ünnepeljük a megváltást. De nagypéntek minden protestánsnak is…
T/2821 A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény módosításáról T/2822 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló törvénymódosítást - mint ahogy már hallottuk a kormány képviselőitől és Gőgös képviselő úrtól is -, valóban, az Országgyűlés kö…
T/2701 A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kuzma László és Stolár Mihály képviselő urak érveit szeretném aláhúzni, de kicsit vitatkozva másokkal is. Nevezetesen, a felzárkóztató oktatás, vagy más szóval az, hogy az az ifjú - többnyire ifjú -, akiről szó van a szakképzésben, állandóan abban…
T/2819 A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azok számára, akik majd alkalmazzák ezt a törvényt, amelyet most hozunk, és akik figyelemmel kísérik a munkánkat, azt hiszem, hasznos, ami itt most elhangzik; különösen ahogy Font Sándor képviselő úr ismételten visszatér két témára is. Az egyik az…
T/2819 A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Módosító javaslatokat nyújtottam be ehhez a törvényjavaslathoz, a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló törvényjavaslathoz, azzal a szándékkal, hogy járuljunk hozzá a törvényalkotás során a tisztánlátáshoz, a tisztábban látásáh…
T/2819 A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Font Sándor képviselő úr azt mondta, hogy voltaképpen stilisztikai vagy szemantikai módosítás, amit ő tett az 1. pontban. Én ezt lényegnek tekinteném, ha meg tetszik engedni, mert a szükséglet és a feladat között, az a módosítás, amit a képviselő ú…
J/643 A kis- és középvállalkozások helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről J/1841 A kis-és középvállalkozások helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről H/3518 A kis- és középvállalkozások helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről szóló 20
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Vezérszónoki felszólalásában Kuncze Gábor igen tisztelt képviselő úr használt egy fülemnek igen kellemes metaforát. Azt mondta, hogy: mert összegereblyézték, és elnevezték Széchenyi-tervnek. Ez a gereblyézésö hasonlat tetszik nekem. Ez egy jó föld…
J/643 A kis- és középvállalkozások helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről J/1841 A kis-és középvállalkozások helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről H/3518 A kis- és középvállalkozások helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről szóló 20
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A gazdaságban a tevékenységek mérhetők. Igen tisztelt Szalay államtitkár úr, nincs olyan, hogy mérhetetlen. Legfeljebb a mérés eszköze, a mérés indikátora zéró lesz, nulla lesz, negatív lesz, veszteség lesz, tékozlás lesz. Engedtes…
J/643 A kis- és középvállalkozások helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről J/1841 A kis-és középvállalkozások helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről H/3518 A kis- és középvállalkozások helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről szóló 20
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Bármi épül, legyen az egy műhely, ahol majd élelmiszert konzerválnak, bármilyen termelő műhely, lakás, út vagy pedig kutatásfejlesztési infrastruktúra, oda akarok eljutni, hogy ha infrastruktúra épül, az az építés pont úgy beleszámí…
J/460 A Gazdasági Versenyhivatal 2001. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról J/678 A Gazdasági Versenyhivatal 2000. évi tevékenységéről és
DR. HORVÁTH JÁNOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök asszony, köszönöm. Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Párt gazdaságpolitikusai, gazdaságpolitikával foglalkozó törvényhozói, tanácsadói és sokan mások körülöttünk igen nagy jelentőséget tulajdonítunk a gazdasági…
J/460 A Gazdasági Versenyhivatal 2001. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról J/678 A Gazdasági Versenyhivatal 2000. évi tevékenységéről és
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Igen rövid a megjegyzésem: Ékes képviselő úr utolsó paragrafusához tenném hozzá tisztelettel, hogy az a feltételezés, hogy az Európai Unióhoz csatlakozó Magyarországon a Versenyhivatal szerepe lényegében megszűnik, én nem így értelmezem... (Ék…
H/3239 Az Európai Uniós közvetlen mezőgazdasági támogatások nemzeti kiegészítéséről
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk lévő okmány világosan megírja, hogy mi is a szándék: mezőgazdasági támogatások nemzeti kiegészítése. Ehhez szólok hozzá, tisztelt Ház. Az okmány, a kormány javaslata nem nevezi meg úgy, ahogy szeretném, ha megnevezné, úgy érzem többek h…
T/2819 A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló törvénymódosítást alaposan meghányta-vetette a Fidesz gazdaságpolitikai csoportja. Jó néhányan jó sok időt töltöttünk vele, és jó sok bölcsességet próbáltunk összegyűjteni. Valóban, a téma megéri.…
T/2380 A földgázellátásról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A földgázellátásról szóló törvényhez egyetlen gondolatot szeretnék hozzáadni, ugyanis olyan értékes és sok szempontból jövő megvilágításokat látunk; úgy érzem, hogy hasznos volna, ha még a következő szempontot mérlegelnénk, nevezetesen, hogy mi a f…
J/2545 Az Állami Számvevőszék 2002. évi tevékenységéről H/2696 Az Állami Számvevőszék 2002. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Állami Számvevőszék jelentéseit és okmányait az évek során mindig különös figyelemmel kísértük, éppen azok, akik most is jelen vagyunk és munkatársaink, mert ezeknek a számoknak az üzenete sokkal több, mint azt a felületes szemlélő gondolná. Épp…
J/2545 Az Állami Számvevőszék 2002. évi tevékenységéről H/2696 Az Állami Számvevőszék 2002. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm. Folytatva Lezsák Sándor képviselő úr gondolatát, nagyon örülök, hogy idekerült ez a gondolat. Úgy dramatizálnám, ha szabad ezt a szót használni, hogy a köztulajdon nem megfelelő hasznosítása valami olyasmi - leírtam itt -: a köztulajdon tékozlása a táj…
J/2545 Az Állami Számvevőszék 2002. évi tevékenységéről H/2696 Az Állami Számvevőszék 2002. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tudom azt, hogy ha Molnár László képviselő úr több adat birtokában lenne, lett volna, akkor másképpen fogalmazott volna a 12 állami gazdaság ügyében. Akkor arról volt szó, hogy az immár lassan tízesztendős privatizálási gyakorlat folyamán volt egy…
T/2275 Egyes adótörvények módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ellenzéki képviselők valóban többször hozzászóltunk az ősz során, amikor az eváról és más adótörvényekről volt szó, és amit Tállai András képviselő úr elemleget, az valóban egy központi téma volt. Ő maga is és én magam is sokszor szóltam erről a té…
H/1813 Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az egészség évtizedének programjáról beszélni, vitatkozni és véleményt cserélni, olyan gazdag és kifizetődő téma, hogy valóban mindannyian, akik ehhez hozzászólunk, csak egy-egy részletét, de fontos részletét érinthetjük. Örömmel maradtam a hozzász…
J/642 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről H/1225 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés
DR. HORVÁTH JÁNOS, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés költségvetési bizottsága megtárgyalta az előttünk levő beszámolót az országos fogyatékosügyi program végrehajtásáról és az ezzel összefüggő jelentést a programról. A költségvetési bizottság élé…
J/642 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről H/1225 Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mintha valami csodálatos színpadi rendezés alkotta volna azt, hogy én most Babák Mihály képviselő úr után szólok. Arról beszélt a képviselő úr, arról adott jelentést az Országgyűlésnek, hogy mi is történik egy kis közösségben, mik a hiányosságok, é…
T/1870 Az agrárpiaci rendtartásról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az agrárpiaci rendtartásról szóló törvényjavaslat általános vitájában, úgy gondolom, elérkeztünk odáig, hogy föltegyük azt a kérdést: mibe kerül, mibe is kerül mindez? Mert hiszen, ami elhangzott itt, az nagyrészt igen fontos, lényeges, rávilágítot…