1 116 felszólalás
B/4745 Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2014. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére H/5035 Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2014. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A kétperces természetesen a vitázó lehetősége. Itt szeretnék arra felhívást tenni az Állami Számvevőszék felé, hogy ismételné-e már meg a Magyar Nemzeti Bank gazdálkodásának az ellenőrzését, mert az az ominózus kijelentés, amiért valami jogi segítő…
B/4745 Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2014. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére H/5035 Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2014. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Maga még nagyon kis gyerek volt akkor, amikor én már nukleáris szakértő voltam, úgyhogy szégyellje magát az ilyen hozzászólásért. Ezt szakmai alapon, mondjuk, a nukleáris felügyeleten megvitathatnánk. Amit mond, az egy torzít…
B/4745 Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2014. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére H/5035 Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2014. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy a parlamenti működés és a parlamenti vita alapvető műfaja, hogy képviselői javaslatok, észrevételek egy beszámolóval kapcsolatban elhangzanak. Az, hogy melyik oldali képviselő egy beszámolónak melyik rész…
B/3064 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2014 H/4505 Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2014. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Megdöbbentő volt számomra az a szemléletbeli különbség, ami az alapvető jogok ombudsmanjának jelentése és államtitkár úr hozzászólása között feszül. Formálisan megköszönte államtitkár úr ezt a jelentést, de ugyanakkor láthatóan nem érti. Amikor azt…
T/4852 A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A számviteli törvényről szóló 2000. évi C. törvény módosítására benyújtott kormány-előterjesztés helyett, amit itt látunk, igazából a Gazdasági bizottság véleményével kiegészített változat a 2013/34-es EK-irányelv. Tehát…
T/5017 A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Asszony! Meglehetősen sajátságos ez az előterjesztés, ha kicsit durvábban fogalmaznék, azt mondanám, hogy diszkriminatív. Mert milyen dolog az, hogy teljes parlamenti támogatás övezi az átláthatóság,…
T/4887 A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előterjesztés jellegéből adódóan ez egy eléggé átfogó uniós jogharmonizációs törvényjavaslat, a 2012/34/EU irányelvnek a magyar jogrendbe történő konzekvens átültetését jelenti. Egy jelentős munka, ugyanakkor nem mente…
T/4886 A vasútnak nem minősülő egyéb kötöttpályás közlekedésről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szorosan kapcsolódik a napirend az előző, a vasúti közlekedésről szóló törvény módosításához. Az uniós jogharmonizáció átvitelének egyik pozitív következménye, hogy külön törvénybe kerülnek azok a vasútnak nem minősülő kö…
T/4886 A vasútnak nem minősülő egyéb kötöttpályás közlekedésről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A vitában elhangzottakra szeretnék reagálni, mert nem tudtam, hogy egyhangú lesz a támogatás. Gratulálok az államtitkár úrnak, hogy olyan előterjesztést hozott a Ház elé, amely minden oldalról támogatást tudott elérni. Szeretném, ha ez biztatás len…
T/4819 Az emisszió-kereskedelmi rendszer Magyar Államot megillető kvótabevételeinek megosztási és célzott felhasználási szabályainak módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez egy nagyon száraz napirendnek tűnik, pedig egy rendkívüli jelentőségű kérdésről van szó, a szén-dioxid-kibocsátás világméretű problémájához történő magyar hozzájárulás kérdéséről. (19.20) Erről a szén-dioxid-kibocsátás…
T/4853 Egyes állami vagyont érintő törvények módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon örülök, hogy maradt egy pici idő, ugyanis az átláthatóság, a transzparencia és egyáltalán a jogkövető magatartás véleményem szerint akkor várható el, hogyha a kormány ebben példát mutat. Tehát amikor önök létre akarnak hozni egy központi ada…
T/5141 A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Talán tanáremberként, történészként megengedi nekem elnök úr, hogy egy kis történeti visszatekintéssel éljek. A Budapesti Közmunkák Tanácsa annak idején nagyon jó nevet szerzett magának, a közvélemény előtt nagyon jól csengő név volt a Közmunkák Ta…
T/4888 Az egyes közlekedéssel összefüggő törvények módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engem nagyon megdöbbentett Fónagy képviselő úr, doktor úr ilyen, hogy mondjam, őszinte, gyermeki naivitása. Képviselő Úr! Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Látott már maga is karón varjút. Szóval, ez a varjú most leesett. Szó…
T/4682 A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselő Urak, Hölgyek! Bár hölgyet nem látok, csak fönt, a jegyző asszonyt tiszteltetem. Tisztelettel köszöntöm ezen jeles alkalomból, hogy egyedül tartózkodik hölgyként az ülésterem…
T/4886 A vasútnak nem minősülő egyéb kötöttpályás közlekedésről T/4887 A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Figyelve itt a közlekedéssel kapcsolatos napirendek sokaságát, akár azt is gondolhatnánk, hogy megtáltosodott a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, mert ontja a Ház elé a szakmai előterjesztése…
T/4852 A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Jellegét tekintve valóban egy uniós jogharmonizációs előterjesztést tárgyalunk, és az előterjesztő államtitkár úr közölte is velünk, hogy 2015. június 20-a az a határidő, ha jól értettem, ame…
T/4884 Magyarország 2016. évi központi költségvetésének megalapozásáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Furcsa, hogy a Fidesznek érintetlen a vitaideje. Úgy látszik, hogy nem hat rájuk ez a néhány érv, pedig hát törvényt sértettek, amikor úgy nyújtották be a költségvetést, hogy előtte az adósságképlet még érvényben volt. Önök hozták az adósságképletet, hogy…
T/4393 Egyes törvényeknek a pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztésének előmozdítása érdekében történő módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Erősen ilyen mosakodásíze volt az előző hozzászólásnak, ugyanis a Magyar Nemzeti Banknak minden felügyeleti eszköze megvolt ahhoz, hogy a Quaestor bankká alakulását engedélyező vizsgálatokat lefolytassa. Tehát folytathato…
T/4393 Egyes törvényeknek a pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztésének előmozdítása érdekében történő módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Szeretném folytatni azzal, hogy amikor önök megszüntették a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét és beintegrálták a Magyar Nemzeti Bankba, akkor a világból hoztak példákat, hogy a világban működnek ilyen rendszerek. Ez lehet, de a világban olyan rends…
T/4644 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint a Gazdasági Versenyhivatal eljárásaival összefüggő egyes törvényi rendelkezések módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az azért hangsúlyozandó itt a tartalmi észrevételek között, hogy ugyan a javaslat túlnyomó többsége jogtechnikai jellegű pontosító és korrigáló módosítás, de azért néhány tartalmi változtatás is felmerül, és ezek egy része szakm…
T/4453 A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra beruházások megvalósításának gyorsításával összefüggésben egyes törvények módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban grandiózus jogalkotási vállalkozás ez, ami a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium előterjesztésében szerepel itt, és az is egy beszédes szám, hogy 36 módosító került beadásra, és abból mintegy 31 be is került az össze…
T/2379 A megyei könyvtárak és a megyei hatókörű városi múzeumok feladatának ellátását szolgáló egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes önkormányzati tulajdonba adásáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem igazából érzem hivatottnak magam, hogy ehhez a napirendhez szóljak; hacsak annyi kötődésre nem utalnék, hogy édesapám ‑ Isten nyugosztalja ‑, aki matematika-fizika tanár volt, igen jó barátság…
T/4884 Magyarország 2016. évi központi költségvetésének megalapozásáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP):Köszönöm a szót, elnök úr.Tisztelt Képviselőtársaim! Erős késztetést kaptunk a kormányoldal néhány jelen lévő tagja részéről, hogy komoly szakmai érvek alapján közelítsük meg a vitát. Én ezt szeretném tenni, ezt fogom tenni, de megnyugtatom önöket, hogy ez sem fest jobb képet…
T/4884 Magyarország 2016. évi központi költségvetésének megalapozásáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem mondhatják, hogy nem vagyok fogékony arra, hogy itt szakmai alapon tényszerű vitát folytassunk. Ugyanakkor ifjú siófoki képviselőtársamnak egy őszinte mondata volt, hogy egy éve képviselő. Azon túlmenően vagy a sötét…
T/4741 Az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Örömmel látom, hogy képviselő úr még érzékelni tudja reagálásomat. Szeretnék gratulálni neki a majdnem korrekt összefoglalóhoz, valós gazdasági folyamatokat tárt fel itt, a parlament nyilvánossága előtt. Az más kérdés, hogy a rezüméről, amit úgy mo…
T/4741 Az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt kérte tőlünk Dunai Mónika képviselő asszony, ne azt figyeljük, hogy ki mit mond, hanem azt, hogy ki mit csinál. S olyan szépen alliterált ez a csupa csökkentés szóösszetétel, hogy szeretnék rá reagálni. Jó lenne, ha k…
T/4741 Az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném alapvetéssel folytatni a hozzászólások sorát. Az adózás társadalmi felelősségvállalás, és a társadalmi felelősségvállalásból mindenki tehetsége szerint kell hogy kivegye a részét. Itt van egy véleménykülönbség k…
T/4742 A Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy kicsit szakmaibb megközelítést kapott ez a napirend, mint az előző. Nagyon sajnálom, hogy a szakmailag egyébként kiváló államtitkár úr is a zárszavában elragadtatja magát és elmúltnyolcévezik. Nem azt kifogásoltuk! Kö…
T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP):Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Elég kimerítő ez a vita, de azért hadd térjek vissza az elejére. Önök azt állítják, hogy jó ez a gazdaságpolitika, amit folytatnak, én meg szeretném bemutatni, hogy miért rossz. Önök kampányt csináltak abból, hogy riogassá…
T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szinte megható volt hallani expolgármester úr, Vécsey László képviselő úr szavait, mintha nem tudná, hogy hogyan állnak az önkormányzatok. Nem hiszem tehát, hogy könnyű szívvel hagyta volna ott Szada polgármesteri székét,…