467 felszólalás
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az elõbb a táblára pillantottam, és azt láttam, hogy két frakció is túllépte a rendelkezésére álló idõkeretet, és nagyon csúnyán néznek ki a negatív számok ezen az idõtáblán, ezért szeretném fölajánlani a szocialista frakció nevében, hogy az SZDSZ…
T/5157 A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! A 42. és a 43. javaslat elfér egymás mellett. Kérjük, hogy a 42. javaslatról is szavaztatni legyen szíves.
T/5705 A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! A szocialista frakció nevében kérem, hogy tizenöt perc szünetet elrendelni szíveskedjen.
Napirend előtti felszólalások
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az elmúlt héten ünnepeltük az 1956-os forradalom 47. évfordulóját. Az előjelek nem voltak a legbiztatóbbak, hiszen valamennyien emlékeztünk rá, hogy az elmúlt évben atrocitások sorozata zavarta meg az ünnepségeket, és csak néhány nap telt el azóta…
V/5058 Mit hoz a jövő, avagy mennyi pénzt vesz ki a Medgyessy-csomag a családok pénztárcájából?
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én már 13 éve ülök itt a parlamentben, de még mindig tudnak meglepetések érni. No, nem az volt igazából a meglepetés, hogy ma megint nem a tények alapján folyt a vita, hanem jó néhány olyan szám elhangzott, amire a világon semmi alap nincsen. Még ma is…
Napirend előtti felszólalások
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Asszony! Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, tikkasztó nyár áll mögöttünk, és nemcsak azért, mert a nagy meleg mindenkit megviselt, és a városi emberek is félve hallgatták a híreket, hogy milyen károkat okozott a rég nem látott aszály a mezőgazdasági term…
Napirend előtti felszólalások
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Öt nappal ezelőtt május 1-jét ünnepelte az ország. Az ünnepet sok helyen énekszó és tánc köszöntötte, jó volt az idő, volt virsli és sör, a gyerekek válogathattak a különböző színű lufik között, és ebben a jó hangulatban a jobb- és baloldali polgá…
V/2769 Mezőgazdaságunk a koppenhágai csatavesztés után
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, nem véletlen, hogy itt a vitát lezáró hozzászólások mindegyike azzal kezdődik, hogy megköszöni az MDF-nek, hogy kezdeményezte ezt a vitanapot. Nemcsak a kezdeményezést szeretném megköszönni, hanem azt is, hogy már…
V/2337 Sodródó kormányzat, bizonytalan jövő ?
DR. KATONA BÉLA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Sodródó kormány? (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Igen.) Bizonytalan jövő? (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Igen.) Amikor elolvastam a mai politikai vitanap címét, világossá vált, hogy ez egy újabb fejezete a Fidesz két…
V/2337 Sodródó kormányzat, bizonytalan jövő ?
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mi örültünk annak, hogy ez a vitanap ma megrendezésre került. Örültünk, mert úgy gondoljuk, hogy minden kormánynak időről időre át kell tekintenie saját tevékenységét, és örültünk azért is, mert mi úgy gondoljuk, hogy a parlament nem működik ellenzék n…
Napirend előtti felszólalások
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, naponta valamennyien tapasztaljuk, hogy a csatlakozási időpont közeledtével egyre gyorsulnak az események, minden héten fontos dolgok történnek. Azt kell mondjam, hogy mindenki teszi a saját dolgát. A kormány kéto…
V/1143 Az Európai Unióhoz történő csatlakozás tárgyában politikai vitanap kezdeményezés
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azok közé tartozom, akik végighallgatták a mai vitát, és úgy gondolom, hogy akkor cselekszünk helyesen, ha megpróbáljuk a pozitív elemeket így a vita végén kiemelni a ma történtekből. Először is szeretném megköszönni a szocia…
V/910 Merre tart Magyarország?
DR. KATONA BÉLA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Azt gondolom, nagyon jó, hogy sorra kerül ez a vitanap, hiszen nagyon fontos, hogy tisztázzuk, ki, mit gondol az ország jövőjéről, mi az, amit közösen gondolunk, mi az, amit mi, parlamenti pártok, parlamenti képviselő…
A/608 Létbiztonság , jogbiztonság, közbiztonság
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Ahogy ma is hallottuk, az elmúlt hetekben gyakran hangzott el ugyanezzel a címmel kérdés fideszes képviselőtársaim szájából az Országimázs Központnál folytatott nyomozás ügyében. Miután a képviselő urakat közismerten jó kapc…
A/608 Létbiztonság , jogbiztonság, közbiztonság
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Úgy gondolom a mostani és a korábban elhangzott válaszok alapján is, hogy a rendőrség az adófizetők több milliárd forintjának eltüntetéséről szóló ügyben lelkiismeretesen, a törvények szerint és alaposan járt el. Viszont a mai válaszból i…
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
DR. KATONA BÉLA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Jó ilyenkor felszólalni. Először is azért, mert eljött az igazság pillanata (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Az tegnapelőtt volt!), és itt a parlamenti vitában mindenki előtt világossá fog válni, hogy amit ígértünk, azt t…
V/5453 Országimázs (Központ)
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Először is szeretném tisztázni, a mai vitanap címe az, hogy "Országimázs" - a "Központ" csak zárójelben van. Ezzel a zárójellel pont azt akartuk érzékeltetni, hogy most nem a központ felesleges kiadásairól, az ellopott milliárdokról akarunk beszél…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szocialista frakció nevében azt az ügyrendi javaslatot teszem, hogy az elnök úr hívja össze a házbizottság rendkívüli ülését. Ezen az ülésen a házbizottság hozzon döntést arról, hogy nem lehet visszaélni az Országgyűlés nevével, marasztalja el azokat…
I/5478 Nem azt kérdezzük, hogy mi folyik itt
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Tisztelt Elnök Úr! A bűncselekmények feltárása és a hatékony bűnüldözés valamennyiünk érdeke, ezért fontos az, hogy az állampolgárok bizalommal legyenek a feladatot ellátó szervezetek iránt. Ön - mint a törvényesség legfőbb őre - kiemelkedő szerepe…
I/5478 Nem azt kérdezzük, hogy mi folyik itt
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Ötödik alkalommal adtunk önnek lehetőséget, hogy itt, az ország nyilvánossága előtt bizonyítsa, hogy alkalmas a tisztségére, hogy az ön irányítása alatt az ügyészség valóban pártatlanul, a törvényeket mindenben betartva működik. Ma egy számot, egy…
Napirend előtti felszólalások
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt napokban szocialista képviselőtársaimmal együtt sok járókelővel beszélgettem az utcán. (Felzúdulás és derültség a kormánypártok soraiban.) Márpedig aki ebben a piszok hidegben akár csak percekre megáll egy politikussal beszélgetni, annak font…
Napirend előtti felszólalások
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A napirend előtti hozzászólások elvileg országos jelentőségű, kiemelt ügyekről szólnak. Én mégis mindennapi ügyeinkről szeretnék ma beszélni. Az emberek többsége ugyanis úgy érzi, hogy ezek a mindennapi, látszólag kis ügyek, amelyek igazán jelentősek.…
T/4955 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Köszönöm szépen. Az államtitkár úr azt mondta, hogy történelmi ez a mostani zárszámadási vita. Én is úgy gondolom, hogy történelmi, csak más okból, ugyanis itt az államtitkár úr egyrészt kétségbe vonta az ellenzéknek azt a jogát, hogy a mindenkori zárszámadással szemben kifej…
T/4955 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. KATONA BÉLA, az idegenforgalmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ma a pénzügyminiszter úr azt mondta, hogy a zárszámadás olyan, mint egy családi kupaktanács, amikor hó végén összeül a család, s megnézik, hogy mire költötték a pénzt. Nekem nagyon tetszett…
I/5138 Mi folyik itt?
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! A bűncselekmények feltárása és a hatékony bűnüldözés valamennyiünk érdeke. Ezért fontos az, hogy az állampolgárok bizalommal legyenek a feladatot ellátó szervezetek iránt. Ön, mint a törvényesség legfőbb őre, kiemelkedő szer…
I/5138 Mi folyik itt?
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Én nem tagadom, azok között voltam, akik annak idején nem tartották alkalmasnak a legfőbb ügyészi feladatra. De akkor még csak arra gondoltam, hogy kevés a szakmai gyakorlata ennek az igen fontos tisztségnek az ellátásához. Most azonban az elhangzo…
J/4538 A munkanélküli ellátások körének felülvizsgálatáról H/4539 A munkanélküli ellátások köre felülvizsgálatáról szóló jelentés elfogadásáról
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! A szocialista frakciónak az lenne a kérése, hogy mivel a kiadott napirend szerint ma 19 órakor fejeződött volna be az ülés, korábban végeztünk, viszont a módosító javaslatok egy része még nem készült el, főleg azoknál a törvényjavaslatoknál, amelyeket ma tárgyaltunk…
Napirend előtti felszólalások
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ebben az országban mindenki tudja, hogy a törvényeket be kell tartani. Mindenki tudja, hogy ha egy, a két fél által aláírt szerződésbe valamelyik fél utólag belejavít, az csalás, okirat-hamisítás, és büntetés jár érte. Az emberek joggal feltételezik, h…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! A frakció nevében nagyon sajnálom, hogy az előbb nem a Ház elnökeként, hanem Fidesz-politikusként döntött, de nem erről...
I/4611 Mi az igazság?
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Asszony! Miniszter Úr! Érdeklődéssel és egyben sajnálattal hallgattam a válaszát. Érdeklődéssel, mert sok, nagyon érdekes szakmai dologról tájékoztatta a Házat; és sajnálattal, mert nem válaszolt a föltett kérdésre. (Közbekiáltás az SZDSZ soraiból: Így van!) Ön néhány h…