858 felszólalás
T/14800 A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Nem gondolom azt, még egy ilyen heves vitában sem, hogy az a helyes, ha önök abból rendeznek ilyen háziversenyt, hogy ki tudja durvábban gyalázni, hazugságokkal gyalázni az ellenzéket. Azza…
T/13958 Egyes energetikai és hulladékgazdálkodási tárgyú törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm, elnök úr. Csak egy gyors kérdést szeretnék feltenni az államtitkár úrnak. Amikor ennek a törvénynek a vitája elkezdődött, akkor még létezett energiapolitikáért felelős államtitkárság, és létezett a fenntarthatóságért felelős államtitkárság. Most ezt a vál…
A/15030 Ki vállalja a felelősséget, Miniszterelnök úr?
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm, elnök úr, megvárom miniszterelnök urat.
A/15141 Ki vállalja a felelősséget, Miniszter úr?
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az imént kapott egy kérdést Szabó képviselő úrtól itt a modellváltásnak hazudott egyetemi kiszervezés ügyében, és ön gyakorlatilag egyetlenegy kérdésre sem válaszolt, ezért azt java…
A/15141 Ki vállalja a felelősséget, Miniszter úr?
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm, elnök úr. Az államtitkár úr sajnos nekem sem válaszolt egyetlenegy kérdésre sem. Jelenleg egy doktori fokozattal rendelkező egyetemi adjunktusnak körülbelül 185 ezer forint a havi nettó fizetése. Ez önök szerint tisztességes? Ezért a helyzetért ki a felel…
Napirend utáni felszólalások
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mint szinte mindig, most is napirend után szűkebb hazám, Pécs-Baranya problémáiról beszélek az Országgyűlés előtt. Majdnem pontosan egy évvel ezelőtt Orbán Viktor miniszterelnök úr bejelentette, hogy…
T/14800 A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Fontos ügy megvitatásához érkeztünk. Én most is azzal szeretném kezdeni a felszólalásomat, hogy tisztelettel megköszönöm a munkáját mindenkinek, aki a magyar emberek egé…
T/14800 A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Valóban nem elegáns dolog, én is ritkán szoktam szóba hozni, hogy hányan vagyunk itt az Országgyűlésben. Most jelen pillanatban két kormánypárti képviselő foglal helyet a patkóban. (Dr. Völner Pál: A felszólalók lehetnek bent!) U…
T/14800 A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Visszatért Nacsa képviselő úr. Az iménti fölszólalására szeretnék visszakérdezni röviden. Ön azt mondta, hogy munkahelyek megtartásáért adták önök a támogatást. Ugye, elhangzott már a mai vitában is többször, hogy Mészáros úgy kapott a sz…
T/14800 A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem akarom ezt a vitát már a végletekig húzni, ugyanakkor Nacsa Lőrinc képviselő úr néhány konkrét felvetéssel élt felém. Valóban, képviselő úr, az önkormányzat van az emberekért, az önkormányzat kötelező fel…
Napirend előtti felszólalások
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én azzal szeretném kezdeni a tavaszi ülésszak első napján a felszólalásomat, hogy tisztelettel megköszönöm a munkáját mindenkinek, aki a magyar emberek egészségének és biztonságának megőrzésén dolgozik. Kez…
A/15030 Ki vállalja a felelősséget, Miniszterelnök úr?
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Megvárom miniszterelnök urat. Köszönöm szépen, elnök úr.
Napirend utáni felszólalások
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Immár hagyományt teremtettem belőle, hogy az Országgyűlés ülése után, napirend után szűkebb hazám, Pécs és Baranya megye problémáiról beszélek, és ezt a hagyományt, ezt a szokást meg fogom tartani az Ország…
B/10297 A Magyar Nemzeti Bank 2019. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/13533 A Magyar Nemzeti Bank 2019. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Hát, megmondom őszintén, hogy döbbenetes volt végighallgatni ezt a vitát. Egy egészen borzalmas társadalmi és gazdasági krízis alakult ki Magyarországon, és párhuzamosan látjuk, hogy kormánypárti képviselők milyen ‑ bocsán…
Napirend utáni felszólalások
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm, elnök úr. Felszólalásomban a Második Reformkor Alapítvány vitára bocsátott javaslatait szeretném ismertetni, melyek címe „Egyenlő esélyek, erősebb nemzet. Javaslatok egy esélyteremtő közoktatás kialakítására.” A magyar közoktatás talán legsúlyosabb problé…
T/13954 A börtönzsúfoltság miatti kártalanítási eljárással összefüggő visszaélések megszüntetése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Én is nagyon röviden fogok hozzászólni, az általános vita viszonylag hosszú volt, illetve év elején, amikor hoztak egy ilyen politikai iránymutatást az Országgyűlés elé, a ko…
T/13666 A pilóta nélküli légijárművek üzemelésével összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Én pedig kifejezetten szeretném felkérni az államtitkár urat, hogy akár a zárszóban, akár így a vita közben adjon számot arról, hogy milyen módon készítették elő ezt a jogszabályt. El…
H/13642 A kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésének nemzeti politikájáról szóló 21/2015. (V. 4.) OGY határozat módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban, a Törvényalkotási bizottság megtárgyalta ezt a bizonyos 13642. számú, a kiégett üzemanyagok és radioaktív hulladékok kezelésének ne…
H/13642 A kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésének nemzeti politikájáról szóló 21/2015. (V. 4.) OGY határozat módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Most az LMP álláspontját szeretném ismertetni. A probléma adott. Magyarország a nukleáris energia békés célú felhasználása mellett döntött, és így adódik egy nemzetközi kötelezettség, hogy gondoskodn…
T/13646 A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Az általános vitában is ismertettem egy statisztikát, ezt szeretném most megismételni: amíg 2004-ben a keletkezett hulladéknak 16 százaléka származott építési és bontási hulladékból, addig 2017-re ez az arány elérte a 39 százalék…
T/13658 A rákosmezei Királydomb nemzeti emlékhellyé nyilvánításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Ez egy olyan előterjesztés, amellyel kapcsolatban remélem, hogy teljes konszenzussal fogunk igennel szavazni a holnapi napon. Ez egy rendkívül fontos nemzeti ügy valóban, és…
T/13928 Az országgyűlési képviselőcsoport által nyújtható támogatásról szóló 2020. évi XXVII. törvény módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem sokkal, de picivel hosszabb leszek a hozzászólásomban, mint Mesterházy Attila. Az általános vitában is elmondtam, hogy egyetértünk azzal a kormányzat által hangoztatott elvvel, hogy mindenkinek ki kell ve…
H/14335 A Menekültügyi és Migrációs Paktumot alkotó öt európai parlamenti és tanácsi rendelettervezet vonatkozásában az indokolt vélemény elfogadása feltételeinek fennállásáról szóló jelentés elfogadásáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Azzal szeretném kezdeni, hogy az LMP a szavazatával támogatta ezt az eljárást, ami ahhoz vezetett, hogy most erről a törvényjavaslatról tudjunk…
H/14335 A Menekültügyi és Migrációs Paktumot alkotó öt európai parlamenti és tanácsi rendelettervezet vonatkozásában az indokolt vélemény elfogadása feltételeinek fennállásáról szóló jelentés elfogadásáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Elnézést kérek, államtitkár úr, hogy udvariatlan voltam, hogy egy telefonhívást bonyolítottam. De felhívtam Martonfa polgármesterét, és megerősítette azt, amit én mindig is tudtam és tudtunk eddig is, hogy önök meg sem kérdezték ők…
H/14335 A Menekültügyi és Migrációs Paktumot alkotó öt európai parlamenti és tanácsi rendelettervezet vonatkozásában az indokolt vélemény elfogadása feltételeinek fennállásáról szóló jelentés elfogadásáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Csak röviden válaszolnék Hollik képviselő úrnak. Igen, valóban a nemzeti érdekeket védem akkor, amikor elköteleztem magamat abban, hogy le kell váltani önöket mint kormányt, mert önök sok tekintetben, sok politikaterületen…
Napirend utáni felszólalások
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban, szokásaimhoz híven, napirend után szűkebb hazámról, Pécsről és Baranyáról, ezt a térséget és várost érintő problémákról szeretnék beszélni. A mai parlamenti ülésen is több olyan kormánypárti…
Napirend előtti felszólalások
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Én azzal szeretném kezdeni a felszólalásomat, hogy tisztelettel megköszönöm a munkáját mindenkinek, aki ezen nehéz időkben és nehéz körülmények között a magyar emberek egé…
Napirend előtti felszólalások
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt elkezdeném a napirend előtti felszólalásomat, én szeretnék válaszolni miniszterelnök úrnak az imént hozzám címzett válaszára. Ugye, nem értett egyet azzal a miniszterelnök úr, hogy alapvetően a nemz…
A/13871 Ki vállalja a felelősséget, Miniszterelnök úr?
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! A napirend előtti vitában elkezdtünk egy vitát egy fontos kérdésről, a migráció kérdéséről, én azt szeretném folytatni. Önök nemhogy hetek, hónapok, hanem már évek óta ezt a témá…
A/13871 Ki vállalja a felelősséget, Miniszterelnök úr?
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. És mit gondol a török elnök azon kijelentéséről, amit imént említettem a kérdésben önnek, hogy felszólította az Európában élő török kisebbséget, hogy ne integrálódjanak? Azt gondolom, ez teljes mértékben ellentétes a keres…