27 896 felszólalás
T/15397 A településtervezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Úgy gondolom, helyénvaló dolog volt, hogy megemlítette Köteles László polgármester urat, akinek ‑ kis adalékként ‑ az egyházi karitatív tevékenysége is kiemelkedő, de úgy is mondhatnám, hogy párját ritkító volt. Isten nyugosztalja! A következő felszólaló a K…
T/15397 A településtervezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Potocskáné Kőrösi Anita képviselő asszonynak adok szót ismét, a Jobbik-képviselőcsoportból. Parancsoljon!
T/15397 A településtervezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm, tisztelt képviselő asszony. Ugyancsak ismételten szót kért Keresztes László Lóránt frakcióvezető úr. Parancsoljon, frakcióvezető úr, öné a szó.
T/15397 A településtervezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Kérdezem tisztelt képviselőtársaimat, hogy kíván‑e még valaki a vitában felszólalni. (Jelzésre: ) Simicskó István képviselő úré a szó. Parancsoljon!
T/15397 A településtervezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. A rendelkezésre álló időkeret adta korlátoknak megfelelően Potocskáné Kőrösi Anita képviselő asszonynak is szót adok. Parancsoljon!
T/15397 A településtervezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel további felszólalásra senki sem jelentkezett, a vitát lezárom. Orbán Balázs államtitkár úr jelezte, hogy zárszót kíván mondani. Megadom a szót, tisztelt államtitkár úr. 15 perc az időkerete, mivelhogy az expozé adta lehetősé…
T/15705 A közbiztonság erősítése érdekében egyes rendészeti igazgatási törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapunkon kerül sor. Most soron következik a közbiztonság erősítése érdekében egyes rendészeti igazgatási törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az össze…
T/15705 A közbiztonság erősítése érdekében egyes rendészeti igazgatási törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, tisztelt képviselő úr. Most megkérdezem Kontrát Károly államtitkár urat mint előterjesztőt, hogy most kíván‑e felszólalni. (Kontrát Károly: Nem, köszönöm.) Köszönöm szépen, hogy nem. Tájékoztatom az államtitkár urat, hogy a zárszóra 15 perces időkeret áll majd az ön rendelkez…
T/15706 Egyes vagyongazdálkodási tárgyú rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodást és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokat érintő törvények módosításáról
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm, tisztelt államtitkár úr. Tisztelt Ház! A határozathozatalra a holnapi ülésnapunkon kerül sor. Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik az egyes vagyongazdálkodási tárgyú rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodást és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokat érintő…
T/15706 Egyes vagyongazdálkodási tárgyú rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodást és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokat érintő törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, tisztelt képviselő úr. Most tisztelettel megkérdezem Fónagy János államtitkár urat, hogy… (Dr. Fónagy János: A végén, köszönöm, elnök úr.) Köszönöm szépen, az államtitkár úr tehát a zárszóban kíván majd válaszolni az elhangzottakra. Tájékoztatom önt, tisztelt államtitkár úr,…
Napirend előtti felszólalások
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! 70 évvel ezelőtt, 1951. április 18-án írták alá a Montánunió, az Európai Szén- és Acélközösség megalapításáról szóló párizsi szerződést, amely az egyik legelső lépés volt az Európai Unió létreho…
K/15805 Hány embernek kell még a síneken meghalni, hogy a kormány felújítsa az istvántelki felüljárót?
ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Szeretettel köszöntöm képviselőtársaimat, folytatjuk munkánkat. Hajdu László és Varju László képviselő urak, a DK képviselői, kérdést kívánnak feltenni a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek: „Hány embernek kell még a síneken meghalni…
K/15805 Hány embernek kell még a síneken meghalni, hogy a kormány felújítsa az istvántelki felüljárót?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Mint említettem, a választ Orbán Balázs államtitkár úr adja meg. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó.
K/15797 Milyen mentális támogatást kapnak az ápolók?
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Hohn Krisztina képviselő asszony, az LMP képviselője, kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: „Milyen mentális támogatást kapnak az ápolók?” címmel. Tisztelt Képviselő Asszony! Rétvári Bence államtit…
K/15797 Milyen mentális támogatást kapnak az ápolók?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Mint említettem, Rétvári Bence államtitkár úr válaszol a kérdésre. Parancsoljon, államtitkár úr!
K/15800 Lojalitással az előmenetelért - avagy mi (nem) kell egy állami csúcspozíció megszerzéséhez?
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Kocsis-Cake Olivio képviselő úr, a Párbeszéd képviselője, kérdést kíván feltenni a Miniszterelnökséget vezető miniszternek: „Lojalitással az előmenetelért ‑ avagy mi (nem) kell egy állami csúcspozíció megszerzéséhez?” c…
K/15800 Lojalitással az előmenetelért - avagy mi (nem) kell egy állami csúcspozíció megszerzéséhez?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A választ, mint említettem, Orbán Balázs államtitkár úrtól fogjuk hallani. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó.
K/15812 ,,Milyen eszközökkel kívánja a Kormány folytatni a vidéki infrastruktúra fejlesztését?"
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Vigh László képviselő úr, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a külgazdasági és külügyminiszternek: „Milyen eszközökkel kívánja a Kormány folytatni a vidéki infrastruktúra fejlesztését?” címmel. Tájékoztatom ön…
K/15812 ,,Milyen eszközökkel kívánja a Kormány folytatni a vidéki infrastruktúra fejlesztését?"
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A választ, mint hallottuk, Magyar Levente államtitkár úr fogja megadni. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó.
K/15799 Miért asszisztálnak a Balaton kizsákmányolásához?
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Potocskáné Kőrösi Anita képviselő asszony, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni a Miniszterelnökséget vezető miniszternek: „Miért asszisztálnak a Balaton kizsákmányolásához?” címmel. Tisztelt Képviselő Asszony! A választ Orbán Ba…
K/15799 Miért asszisztálnak a Balaton kizsákmányolásához?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A válaszra Orbán Balázs államtitkár úrnak adok szót. Parancsoljon, államtitkár úr!
K/15799 Miért asszisztálnak a Balaton kizsákmányolásához?
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Megkövetem önt, bizonyára férfiasan kemény felszólalása miatt tévesztette el a megszólítását államtitkár úr.
K/15807 Hány idős ember halt meg amiatt, hogy nem jutott neki lélegeztetőgépes ellátás?
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Varga Zoltán képviselő úr, a DK képviselője, kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: „Hány idős ember halt meg amiatt, hogy nem jutott neki lélegeztetőgépes ellátás?” címmel. Tájékoztatom önt, tisztelt képviselő úr, hogy Rétvári Bence államtitkár úr…
K/15807 Hány idős ember halt meg amiatt, hogy nem jutott neki lélegeztetőgépes ellátás?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A választ Rétvári Bence államtitkár úrtól fogjuk hallani. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó.
K/15789 Mikor kapnak jövedelempótló támogatást a kimaradt egyéni vállalkozók és kisvállalkozások?
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Csárdi Antal képviselő úr, az LMP képviselője, kérdést kíván feltenni a pénzügyminiszternek: „Mikor kapnak jövedelempótló támogatást a kimaradt egyéni vállalkozók és kisvállalkozások?” címmel. Tisztelt képviselő úr, a kérdés megválaszolá…
K/15789 Mikor kapnak jövedelempótló támogatást a kimaradt egyéni vállalkozók és kisvállalkozások?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Schanda Tamás államtitkár úrnak adok szót a válaszra. Parancsoljon, államtitkár úr!
K/15815 Ez már a kezdet?
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Kálló Gergely képviselő úr, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni a miniszterelnök kabinetfőnökének: „Ez már a kezdet?” címmel. Dömötör Csaba államtitkár úr fog, tisztelt képviselő úr, önnek válaszolni. Kálló Gergely képviselő úré…
K/15815 Ez már a kezdet?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A választ Dömötör Csaba államtitkár úr adja meg. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó.
K/15808 Mikor hallják meg az érintettek szavát érettségi-ügyben?
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Bősz Anett képviselő asszony, a DK képviselője, kérdést kíván feltenni az Emberi Erőforrások miniszterének: „Mikor hallják meg az érintettek szavát érettségi-ügyben?” címmel. Tisztelt Képviselő Asszony! Rétvári Bence államtitkár úr fog ö…
K/15808 Mikor hallják meg az érintettek szavát érettségi-ügyben?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Asszony! Mint mondottam, Rétvári Bence államtitkár úr válaszol önnek. Parancsoljon, államtitkár úr! Öné a szó.