27 896 felszólalás
H/6621 A köztársasági elnök lemondó nyilatkozata (Schmitt Pál)
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Megkérem önöket, foglalják el a helyüket, és ellenőrizzék, hogy a kártyáikat megfelelően helyezték-e be a szavazógépekbe. Tisztelettel felhívom a karzaton, illetve a páholyokban helyet foglalók figyelmét arra, hogy a Házszabály nem teszi lehet…
H/6621 A köztársasági elnök lemondó nyilatkozata (Schmitt Pál)
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! A Házszabály értelmében most a képviselőcsoportok egy-egy képviselője, valamint az elsőként szólásra jelentkező független képviselő felszólalására van lehetőség, amint hallottuk, a képviselőcsoportok részéről 5-5, a független képviselő részér…
H/6621 A köztársasági elnök lemondó nyilatkozata (Schmitt Pál)
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! A Házszabály 133. § (2) bekezdése szerint a nyilatkozatra a határozati javaslatra meghatározott szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy a nyilatkozat feletti vitát és a szavazást a lemondó nyilatkozat beérkezésétől számított 15 napon belül ke…
H/6621 A köztársasági elnök lemondó nyilatkozata (Schmitt Pál)
ELNÖK: Kérdezem a képviselőtársaimat, hogy a frakciók részéről kíván-e még valaki felszólalni. (Jelzésre:) Igen. Balczó Zoltán alelnök úr jelentkezett felszólalásra, a Jobbik képviselőcsoportjából. Parancsoljon!
H/6621 A köztársasági elnök lemondó nyilatkozata (Schmitt Pál)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Az LMP képviselőcsoportjából Schiffer András képviselő úr kért szót. Parancsoljon!
H/6621 A köztársasági elnök lemondó nyilatkozata (Schmitt Pál)
ELNÖK: Köszönöm. Az MSZP képviselőcsoportjából Tóbiás József frakcióvezető-helyettes úr kért szót. Parancsoljon, képviselő úr! (Zaj a kormányzó pártok padsoraiból. - Az elnök csenget.)
H/6621 A köztársasági elnök lemondó nyilatkozata (Schmitt Pál)
ELNÖK: Köszönöm. A Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából Rubovszky György frakcióvezető-helyettes úr kért szót. Parancsoljon, képviselő úr!
H/6621 A köztársasági elnök lemondó nyilatkozata (Schmitt Pál)
ELNÖK: Köszönöm szépen. A Fidesz képviselőcsoportjának véleményét Lázár János frakcióvezető úr fogja elmondani. Parancsoljon, frakcióvezető úr!
H/6621 A köztársasági elnök lemondó nyilatkozata (Schmitt Pál)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Mivel valamennyi frakcióbeli felszólalás és az elsőként felszólalásra jelentkező független képviselői felszólalás is elhangzott, a vitát lezárom. Most a határozathozatal következik. (Zaj.) Képviselőtársaim! Türelmet kérek és nagyobb önmérsékletet! A köz…
H/6624 Az Országgyűlés elnökének feladatait ellátó alelnök kijelöléséről (Lezsák Sándor)
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Magyarország alaptörvénye 14. cikk (1) bekezdése szerint a köztársasági elnök megbízatásának megszűnése esetén az új köztársasági elnök hivatalba lépéséig a köztársasági elnök feladat- és hatásköreit az Országgyűlés elnöke gyakorolja. A 14. c…
I/6417 A magyar kormány miért nem tartja nemzeti jelentőségű intézmények az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar karát, illetve a Hungarológiai Központot és a Munkácsi Állami Egyetem magyar tagozatát sem?
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Magam és az Országgyűlés nevében szívből gratulálok a megválasztottaknak, kívánom, hogy nehéz feladataikat sikeresen oldják meg, így Kövér László ideiglenes köztársasági elnök úrnak és Lezsák Sándor kijelölt országgyűlési feladatokat ellátó a…
I/6417 A magyar kormány miért nem tartja nemzeti jelentőségű intézmények az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar karát, illetve a Hungarológiai Központot és a Munkácsi Állami Egyetem magyar tagozatát sem?
ELNÖK: Megkérem azokat a képviselőtársaimat, akik halaszthatatlan hivatali feladatuk ellátása érdekében most elhagyják az üléstermet, hogy a lehető legnagyobb csendben és rendben tegyék azt, hogy Ujhelyi alelnök úr elmondhassa az interpellációt, és egyidejűleg kérem az óráját visszaállítani annak ér…
I/6417 A magyar kormány miért nem tartja nemzeti jelentőségű intézmények az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar karát, illetve a Hungarológiai Központot és a Munkácsi Állami Egyetem magyar tagozatát sem?
ELNÖK: Képviselőtársaim! Kérem, tegyék lehetővé, hogy elhangozzék az interpellációs kérdés.
I/6417 A magyar kormány miért nem tartja nemzeti jelentőségű intézmények az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar karát, illetve a Hungarológiai Központot és a Munkácsi Állami Egyetem magyar tagozatát sem?
ELNÖK: Alelnök urat pedig tisztelettel arra kérem, hogy az interpellációját mondja. Köszönöm szépen.
I/6417 A magyar kormány miért nem tartja nemzeti jelentőségű intézmények az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar karát, illetve a Hungarológiai Központot és a Munkácsi Állami Egyetem magyar tagozatát sem?
ELNÖK: Köszönöm szépen. A válaszra megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak. Parancsoljon, államtitkár úr!
I/6417 A magyar kormány miért nem tartja nemzeti jelentőségű intézmények az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar karát, illetve a Hungarológiai Központot és a Munkácsi Állami Egyetem magyar tagozatát sem?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem Ujhelyi István alelnök urat, képviselőtársamat, hogy elfogadja-e az államtitkári választ.
I/6417 A magyar kormány miért nem tartja nemzeti jelentőségű intézmények az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar karát, illetve a Hungarológiai Központot és a Munkácsi Állami Egyetem magyar tagozatát sem?
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Mint hallhattuk, alelnök úr nem fogadta el az államtitkári választ. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot, az Országgyűlés az államtitkári választ 202 igen szavazattal, 95 nem szavazat ellenében, tartózkodás n…
I/6376 Hová tűnnek a magyar fiatalok?
ELNÖK: Köszönöm szépen. A válaszra Halász János államtitkár úrnak adok szót. Parancsoljon, államtitkár úr!
I/6376 Hová tűnnek a magyar fiatalok?
ELNÖK: Megkérdezem Z. Kárpát Dániel képviselő urat, hogy elfogadja-e az államtitkári választ. Parancsoljon!
I/6376 Hová tűnnek a magyar fiatalok?
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Mint halhattuk, képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ. Ezért kérdezem önöket, elfogadják-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 187 igen szavazattal, 90 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfog…
I/6551 Milyen lehetősége van a nehéz helyzetben lévő, elsősorban kistelepülési önkormányzatoknak, hogy már 2012 szeptemberében állami fenntartásba adják iskoláikat?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Halász János államtitkár úrnak, aki a választ a kérdésre meg fogja adni. Parancsoljon, államtitkár úr!
I/6551 Milyen lehetősége van a nehéz helyzetben lévő, elsősorban kistelepülési önkormányzatoknak, hogy már 2012 szeptemberében állami fenntartásba adják iskoláikat?
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Megkérdezem Pánczél Károly képviselő urat, hogy elfogadja-e az államtitkári választ. (Lukács Zoltán: Szó sem lehet róla!) Parancsoljon, képviselő úr!
I/6407 Lehet-e bűntett az energialopás?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Mint hallhattuk, a képviselő úr az államtitkári választ elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Spaller Endre képviselő úr, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője interpellációt nyújtott be a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez: "Lehet-e bűntetett az energialopás?" címmel.…
I/6407 Lehet-e bűntett az energialopás?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az interpellációs kérdésre a választ Rétvári Bence államtitkár úrtól várjuk. Megadom a szót, parancsoljon, államtitkár úr!
I/6407 Lehet-e bűntett az energialopás?
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kérdezem Spaller Endre képviselő urat, hogy elfogadja-e az államtitkári választ. (Lukács Zoltán: Nyilván igen.) Parancsoljon, képviselő úr!
I/6440 A kormány hogyan tudja biztosítani a Malév felszámolásának átláthatóságát?
ELNÖK: Köszönöm szépen képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Scheiring Gábor képviselő úr és Ertsey Katalin képviselő asszony, az LMP képviselői interpellációt nyújtottak be a nemzeti fejlesztési miniszterhez: "A kormány hogyan tudja biztosítani a Malév felszámolásának átláthatóságát?" címmel. Megado…
I/6440 A kormány hogyan tudja biztosítani a Malév felszámolásának átláthatóságát?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A válaszra Fónagy János államtitkár úrnak adok szót. Parancsoljon, államtitkár úr!
I/6440 A kormány hogyan tudja biztosítani a Malév felszámolásának átláthatóságát?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem Scheiring Gábor képviselő urat, hogy elfogadják-e az államtitkári választ. Parancsoljon, képviselő úr!
I/6440 A kormány hogyan tudja biztosítani a Malév felszámolásának átláthatóságát?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Képviselő úr jelezte, hogy interpelláló képviselőtársával együtt nem fogadják el az államtitkári választ. Ezért kérdezem az Országgyűlést, elfogadják-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ…
I/6552 Mi lesz az energiadíjhátralékosok többszázezres tömegével?
ELNÖK: Válaszadásra megadom a szót Fónagy János államtitkár úrnak. Parancsoljon, államtitkár úr!