620 felszólalás
T/3018 A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Gyorsan reagálva arra, amit államtitkár úr elmondott: ha valóban az a cél, amit ön is mondott, hogy a kiszolgáltatottabb, akár a fiatalabb korosztály védelme érdekében kívánunk ilyen szabályokat hozni, természet…
T/2250 A Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos beruházásról, valamint az ezzel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én a magam részéről az előttünk lévő Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos beruházásról és egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslattal kapcsolatosan a sugár-egészségügyi aspektusok…
T/2086 A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvénynek a tisztességes piaci magatartás megvalósulása érdekében a vállalkozások működésével összefüggő módosításáról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy az előbb hallottuk, a Törvényalkotási bizottság ma reggeli ülésén a bizottság megtárgyalta a kereskedelemről szóló törvény módosításáva…
I/2283 Most akkor mi van egri sürgősségi osztályon?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnos három hete ismert az a helyzet, ami Egerben fennáll a sürgősségi osztályon, ugyanis az egri Markhot Ferenc Kórházban egyes információk szerint 6, más információk szerint 12 orvos mondott fel a sürgősségi…
I/2283 Most akkor mi van egri sürgősségi osztályon?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár úr, nem tudom elfogadni a választ. Ön semmivel nem oszlatta el azokat a kétségeket, amelyeket korábban már a főigazgató vagy a tiszti főorvos elmondott, és semmivel sem sikerült megnyugtatnia ezt a helyzetet. És úgy gondolom,…
Napirend utáni felszólalások
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! „Beszéld el nekem a múltat, s megismerem belőle a jövőt!” ‑ Konfucius. Amikor közelít az év vége, természetes, hogy mindenki összegzi gondolatait az elmúlt évről. Górcső alá lehet venni, hogy mit tettem ebben az…
T/2123 Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleménye, amely a 2014. december 11-ei ülésen hangzott el, illetve körvonalazódott, a következőkből áll. De engedjé…
T/2123 Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Akkor ott folytatnám, ahol abbahagytam azzal, hogy egyébként a bizottságból kihagytam azt az egyébként rendkívül zavaró tényt ‑ és talán ezt nem mondtam el ‑, hogy a Népjóléti bizottságból úgy érkezett ez az anyag a Törvényalkotási bizott…
T/2088 A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara működésével összefüggő egyes agrártárgyú törvények módosításáról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mint hallhattuk, a Törvényalkotási bizottság az előttünk fekvő törvényjavaslatot a december 11-i ülésen vitatta meg, és az alábbi kisebbségi vélemény fogal…
Napirend utáni felszólalások
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarországon évente nagyjából 9 ezer lábat amputálnak, és a cukorbetegek számának növekedésével ez a szám folyamatosan emelkedik. Azonban nemcsak a cukorbetegség lehet felelős egy végtag elvesztéséért. Az alsó…
T/2087 A nemzetközi fejlesztési együttműködésről és a nemzetközi humanitárius segítségnyújtásról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Arról kívánok beszámolni, ami a Törvényalkotási bizottságban is elhangzott, és ebben csatlakozni lehet az MSZP álláspontjához. A jobbikosok is olyan módosító javaslatokkal álltak elő, amelyek befogadhatók lettek…
T/2027 A dohányipari vállalkozások 2015. évi egészségügyi hozzájárulásáról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Folytatva ott, ahol Tóth Bertalan képviselőtársam abbahagyta, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleménye megalapozottan az MSZP-nek és a Jobbik ellen…
T/1793 A gazdasági érdekérvényesítés nyilvánosságáról, valamint egyes törvények antikorrupciós tárgyú módosításáról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Teljesen nyilvánvaló, hogy jelenleg Magyarországon morális válság van a politikusokkal szemben, és az is, hogy jelenleg Magyarországon a korrupció pestise egyenlőséget jelent a politikai elittel, és ezért a telj…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Személyesen nyújtottam be a karcagi rendőrkapitányság megépítése iránti módosítást, amelyben nem kértünk többet, mint hogy a TEK-től vonjanak el elegendő pénzt arra, hogy ez megépülhessen. Nem kértem többet, mint hogy a karcagi minisztere…
T/1760 A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. A törvényjavaslat valóban egy terjedelmes, jókora törvényjavaslat. Azonban rögtön olyan problémára kívánom felhívni a tisztelt képviselők figyelmét, és egyébként a jogalkotás számára előremutató problémát próbálok majd felvázolni, ami már…
V/1925 A Magyarországról történő elvándorlás okairól és a folyamat megállításának lehetséges megoldásáról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Végre a Jobbik által kezdeményezett vitanapon lehet beszélni részletesebben a Ház falai között olyanról, amit eddig rejtegettünk, titkolgattunk. A kérdés az egészségügyi dolgozók elvándorlása, ugyanis ez bénítja…
T/2088 A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara működésével összefüggő egyes agrártárgyú törvények módosításáról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Meglepve hallgattam a vitát, illetve azt, amit a minisztérium, illetve államtitkár úr kritikaként megfogalmazott a kamara felé, illetve képviselő úr felé. Én úgy gondolom, hogy mi sem mutatja jobban, hogy egyébk…
T/1709 A központi címregiszter létrehozásával összefüggő, valamint egyes igazgatási tárgyú törvények módosításáról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslatot az általános vitában is szép szavakkal, illetve rosszabb szavakkal is illettük, és továbbra is fenntartjuk azokat a kifogásainkat és azt a véleményünket, amit megfogalmaztunk.…
K/2185 Szándékos-e az onkológiai ellátás lefojtása? Engedjék, hogy menjenek a gépek!
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! A kérdésem különösen érdekes és aktuális abból a szempontból, hogy az októberi hónap volt a rózsaszín szalag által a női rákbetegségekre figyelmet felhívó mozgalom hónapja, míg a november a Növessz bajuszt, hog…
T/2123 Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Igencsak megértették a múlt heti üzenetet, úgy tűnik, a dohányzással kapcsolatos egészségügyi vita közben, hiszen most a Fidesz egészségpolitikusait is itt k…
T/2123 Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Ott folytatnám, ahol abbahagytuk. A 106. §-t sokan érintettük, ez a GYEMSZI helyett belépő Állami Egészségügyi Ellátó Központot jelenti. Olvasva a törvényjavaslatot, egy dologra lettem figyelmes, hogy az intézményrendszer átalakításának m…
T/2027 A dohányipari vállalkozások 2015. évi egészségügyi hozzájárulásáról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Először is szeretném megköszönni a törvényjavaslat előterjesztőjének, Szatmáry képviselő úrnak a tartalmas szavait és felvezetését. Úgy gondolom, hogy biztosan kiemelt helyet fog ez élvezni a mutyiklopé…
Napirend utáni felszólalások
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy a címben is hallhatták, a mostani felszólalás témája azokról a költségvetési módosító javaslatokról szól és azokat vesézi, amelyekre már nem lehetett sort keríteni az egyébként szűkre szabott k…
K/1923 Ez lesz az egészségügy 4-es metrója?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A TIOP és a közép-magyarországi operatív program keretében 2013-ban egy, a GYEMSZI vezetésével alakult konzorcium összesen 2,1 milliárd forint pályázati pénzt nyert el az e-Health, azaz…
Napirend utáni felszólalások
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. A címben említett kérdést egy vitaindítónak szánom, amely az egészségügyben végbemenő és a várhatóan végbemenő struktúraváltásról szól. Leszögezni kívánom, hogy a Jobbik a saját álláspontját az egészségügyi dolgozók érdekében fogalmazza m…
T/1997 A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról T/2055 Az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A vitában többször elhangzott a Kúria jogegységi határozatával kapcsolatos álláspont, és én nem is értem, hogy mi hirtelen itt a kormány részéről ez a nagy fetisizmus a jogegységi határozatok körében; ő úgy gond…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Reflektálva a kialakult egészségügyi vitára, azért Bene Ildikó hozzászólását hallgatva szépen hangzó rigmusok, hogy az alapellátást megerősítjük, illetve arra koncentráltunk, nagyon jól hangzik, azonban m…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha virtuálisan is, de kettéválasztanánk ezt a termet, és az egyik oldalon a Fidesz, a másik oldalon az ellenzékiek ülnének, akkor azt mondhatnánk, hogy az önök oldalán, ha az egészségügyről beszélünk, akkor mind…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az iménti üdítő kivételtől eltekintve, amit hallgathattunk, az nem volt más, mint a Rogán-klónok támadása, méghozzá rendkívül unalmas, Habony Művekkel megfűszerezett előadásmódban. Hiszen majdnem mindenki ugyan…
T/1929 Egyes igazságügyi és magánjogi tárgyú törvények módosításáról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Örülünk neki, hogy beismerte a kormány, hogy mégiscsak gond volt a végrehajtók területén. Örülünk, hogy belátták azt, hogy amit már évek óta mondunk, az egy valós probléma. Annak is külön örülünk, hogy…