200 felszólalás
I/11923 Elrugaszkodás a mocsárból
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök-helyettes Úr! Sajnos azon már nem csodálkozik senki sem, hogy nem a fejlesztési miniszter asszony válaszol a legfontosabb fejlesztési kérdésekben. De miért is tenné, hiszen még arra sem volt sohasem k…
A/11724 Biztonságot és biztonságos megélhetést
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Ipkovich György képviselőtársammal több alkalommal kérdeztük önöket arról, hogy azt a Fidesz-kormány által 2012-ben hozott igazságtalan rendeletet, amely szerint a felülvizsgálat díját és az ennek kö…
A/11724 Biztonságot és biztonságos megélhetést
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! 2012-ben önöket senki nem kényszerítette arra, hogy a fogyasztókra terheljék a költségeket, mégis ezt tették. A lényegről sajnos még nem beszélt, remélem, majd fog, és hát tudja, államtitkár úr, azér…
K/11527 Rezsicsökkentés helyett rezsinövelés?
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Annak idején nem verték nagy dobra, hogy egy 2012-es NGM-rendelet újabb, komoly terheket ró a lakossági fogyasztókra. Ez a rendelet ugyanis a kazánok, csőrendszerek, gázkészülékek és egyéb fogyasztói…
A/11404 Csak a nyugdíjasok és a diákok?
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! (Folyamatos zaj, mozgás. - Az elnök csenget.) Valahogy úgy van ez önöknél a Fejlesztési Minisztériumban, hogy amikor nem éppen a Közgéppel akarnak megnyeretni valamilyen beruházást, hanem mert talán…
A/11404 Csak a nyugdíjasok és a diákok?
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Ahogy várható volt, ön kis meggyőződéssel elmondta a kötelező tanmesét a végére. Olyan ez, mintha egy ilyen belső kapcsológombot nyomnának meg ilyenkor, hogy egyes gomb: trafikmutyi, kettes gomb: pótjegybeveze…
A/11307 Kísérleteznek még a betegekkel?
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem először kérdezem önt a cukorbetegeket érintő jogszabályok kapcsán, tartok tőle, nem is utoljára. A mostani apropó akár még pozitív is lehetne, hiszen májustól végre életbe lépett az az általunk r…
A/11307 Kísérleteznek még a betegekkel?
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Azért ennek a másfél évnek rengeteg vesztese volt az 1-es típusú cukorbetegek között. Egészen biztosan tudom, mert magam is érintett vagyok, hogy nem lehetett teljesíteni ezt az értéket. Én nem várta…
T/11208 Egyes törvényeknek a távolléti díj számításával és a közpénzek szabályozásával összefüggő módosításáról
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 15. pontjához szólnék hozzá, tehát a távolléti díjjal kapcsolatos pontokhoz. Összességében mindegyik módosító javaslattal kapcsolatban elmondhatom, hogy nem kellene most ezekről tár…
T/11208 Egyes törvényeknek a távolléti díj számításával és a közpénzek szabályozásával összefüggő módosításáról
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ez egy másik típusú javaslatcsomag, de ide is tettünk módosító javaslatokat. Ezeket nem részletezném annyira, mint az előzőeket, talán kettőt emelnék ki közülük. Az egyik arról szól, hogy milyen esetben szükséges a kormány h…
A/11226 Inkább az erkölcsi lenullázás?
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Elfogadom.
A/11226 Inkább az erkölcsi lenullázás?
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Én tettem feljelentést. Ön tett? Azt hiszem, hogy nem, és azt hiszem, ön is érzi, hogy itt ebben az ügyben mindenki benne van. Ha szépen akarok fogalmazni, akkor mindenki szem a láncban, ön is. Például…
I/11050 Rokkantak, kismamák, fiatalok háta mögé bújva is látszik a mutyi
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az egész országban elhíresült fideszes trafikmutyi nem csupán erkölcstelen és gyalázatos, de egyben rengeteg magyar vállalkozót lehetetlen helyzetbe is hozott. Az önök által elfogadott törvény indoko…
I/11050 Rokkantak, kismamák, fiatalok háta mögé bújva is látszik a mutyi
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! 5500-ból 288, azaz 3 százalék - gratulálok önöknek. Ön két hete még azt mondta, hogy nyilvánosak lesznek a trafikpályázatok. Ma erről szó sincs. Nem csoda, hiszen az évtized talán leggátlástalanabb m…
K/10883 Éljen Május Elseje!
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Itt a május, és itt az Orbán-kormány agitációs és propagandagépezetének újabb gyümölcse, amelyből megtudhatjuk - amit persze nem így érzünk -, hogy Magyarország jobban teljesít. Ez a mondat hamis! Me…
A/10149 Hová lett 280 milliárd forintnyi nyugdíjpénz?
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Elfogadom.
A/10149 Hová lett 280 milliárd forintnyi nyugdíjpénz?
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szerintem a gyér taps is jelzi, hogy azért van még némi kívánnivaló a válasza után. Éppen az Államadósság Kezelő Központ Zrt. januári adataira alapoztam a kérdésemet, és azt láttam, hogy időnként megjelennek pozitív előrejel…
A/10057 Halálos csapás az egyetemekre?
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Önök egy modern, minőségi, mindenki számára hozzáférhető felsőoktatásról beszéltek, és ehhez képest az elmúlt három évben még az alapjait is lerombolták annak, hogy egy ilyen megvalósulhasson. Hogy j…
A/10057 Halálos csapás az egyetemekre?
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Én is remélem, hogy tudjuk tisztázni. Ugyanis az ön által említett PPP-konstrukció jelen esetben, ennek az egyetemnek az esetében évi 50 millió forintot jelent. Az az elvonás, amit csak ebben az évbe…
T/9559 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tasó képviselőtársam nagyívű beszédében azzal vádolta az MSZP-t, hogy regionalizálták a megyéket. És valóban működtek a regionális fejlesztési tanácsok, csak hát azoknak a tagjai voltak a megyei közgyűlési elnökök is, és oly…
A/9477 Erkölcsi végstádium?
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Elfogadom.
A/9477 Erkölcsi végstádium?
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Szomorúan hallgattam. Az az igazság, hogy ön soha nem tudott megcáfolni, mert soha nem mondott igazat. Az az igazság, hogy ezt a rendeletet a cukorbetegek esetében - én tudom, mert érintett vagyok -…
A/9255 Ami nem látszik az nincs?
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A hajdúdorogi önkormányzat fideszes többségű képviselő-testülete által megválasztott kuratóriumi tagokból álló Hajdúdorog Tömegtájékoztatásáért Közalapítvány egyik feladata a hajdúdorogi újság kiadása,…
A/9255 Ami nem látszik az nincs?
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Akkor nézzen ide, velünk szembe, a frakciónkra, és akkor talán lát hiteles baloldali szereplőket (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem látunk ilyet!), de az a baj, hogy bármit is mondhat ön vagy bármit i…
A/9181 Nyugdíjállamosítás után törvénytelen vagyonkezelés?
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Önök 2011-ben államosították közel 3 millió ember időskorára félretett nyugdíjcélú megtakarítását, közel 3000 milliárd forintot. Önök azt állították, hogy jobban tudnak vigyázni a pénzre, mint a magá…
A/9181 Nyugdíjállamosítás után törvénytelen vagyonkezelés?
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A nyugdíjvagyon lenyúlására nem reagálnék, ezt az emberek meg fogják tenni, meglátják. A másikra viszont igen: ez a visszahívás, amiről ön beszélt Nátrán Roland esetében, ez valójában nem más, mint egy beismerés, hiszen ez e…
Napirend előtti felszólalások
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A világ minden évben november 14-én az inzulint felfedező orvos, Frederick Banting születésnapján tartja a cukorbetegek világnapját. Azt gondolom, hogy ilyenkor érdemes egy pillanatra megállni és végiggondolni, hogy milyen k…
V/8837 Kit terhel a felelősség - az államadósságról és annak okairól
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Próbáltam megfejteni, hogy Manninger úr kire gondolhat, amikor eladósodott városról beszél, azt hiszem, hogy Hódmezővásárhelyre gondolhatott. (Moraj, közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Pécs. - Szeged.) Majd cáfoljon m…
T/8750 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
DR. NEMÉNY ANDRÁS, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság az adótörvényekről szóló módosító javaslatokat 2012. október 15-én tárgyalta meg. Ezért aztán a nemzetgazdasági…
T/8750 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
DR. NEMÉNY ANDRÁS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról - így szól a törvényjavaslat címe, amit most tárgyalunk. De ez a 28 törvénymódosítást jelentő salátatörvény valójában egy fed…