523 felszólalás
T/286 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról H/287 A földbirtokpolitikai irányelvekről
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nyilván két percben csak kétpercnyit lehet reagálni, azért kérünk már másodszor szót. Azt mondom Magda Sándor képviselőtársamnak, hogy vitatkozzunk, érvek mentén menjünk - én akkor néhány dolgot megkérdeznék. Most országgyűlési határozatta…
T/286 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról H/287 A földbirtokpolitikai irányelvekről
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Büszke vagyok arra, hogy Mosonmagyaróváron végeztem. Büszke vagyok arra, hogy olyan emberek tanítottak, akik megtanítottak arra is, hogy az otthonról hozott földszeretet, a búza és az állatok szeretete semmilyen politikai helyzetben nem vi…
T/286 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról H/287 A földbirtokpolitikai irányelvekről
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném elmondani, hogy mindannyiszor bejelentkeztem, tehát jelentkezés alapján szóltam, és nem valami kivételezés szerint. Nagyon örülök Orosz Sándor képviselő úrnak, mert a mostani miniszter úrral együtt az elmúlt négyéves ciklusban ők…
T/286 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról H/287 A földbirtokpolitikai irányelvekről
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak hogy értsük egymást! Orosz képviselő úr mondta, hogy megértetné velem. Nos, tisztelt képviselő úr, az országgyűlési határozatban önök a földbirtok-politika részletes irányelveinél három részre bontották a földhasználókat, -tulajdonoso…
T/286 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról H/287 A földbirtokpolitikai irányelvekről
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselő Úr! Én szeretném önnek elmondani, hogy ha valamiben megegyeztünk, akkor azon nem érdemes túlzottan tovább rágódni. Erre az előterjesztésre, én azt gondolom, önök nem lehetnek büszkék, de ne ezzel foglalkozzunk. Ez preferencia-sor…
T/286 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról H/287 A földbirtokpolitikai irányelvekről
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a fajta hozzáállás nem fog eredményt elérni. Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném önt megkérni valamire: nézze vissza a vitát, hogy én miről beszéltem. A törvényjavaslatról próbáltam beszélni, és nem tereltem el a dolgokat. Az első hozzászó…
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Amit Kis Zoltán államtitkár úr mondott, hogy ilyen módosító indítványokat adtak be, nos, ezt nagyon könnyű megnézni, ez nem így van. Nézze meg, képviselő úr, hogy mit adtak be, az-e, amit most benyújtottak! Jelzem, hogy nem.…
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Egészen elképesztőnek tartom azt, amit Karakas képviselő úr megengedett magának, tudniillik az elmúlt időszakban, amikor a törvényt módosítottuk, akkor azt mondta, hogy nem szerencsés ennek a törvénynek a módos…
I/43 Jöhetnek-e gyógyulni, pihenni, szórakozni az emberek Máriafürdőre?
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Nyugat-Európa turisztikai piacán előtérbe kerültek az úgynevezett háromgenerációs, komplex szolgáltatást nyújtó, háromezer feletti szálláskapacitással rendelkező szabadidő-üdülő parkok, az európai turizmus meghatározó elemei…
I/43 Jöhetnek-e gyógyulni, pihenni, szórakozni az emberek Máriafürdőre?
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Miniszter Úr! Köszönöm szépen a válaszát. Én azt pozitív résznek tartom a válaszában, hogy ön támogatni kívánja a turisztikai beruházásokat, és Máriafürdőt egy kimondottan jó projektnek tartja. Én azért szeretném elmondani: a magánberuházáson kívü…
K/168 Miért maradt ki?
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A Fidesz-Magyar Polgári Párt és az MSZP-SZDSZ választási programja korántsem nevezhető azonosnak, sőt nagyon sok különbség van benne. Mindazonáltal elmondható, hogy az önök választási programjában sok olyan terv szerepelt,…
K/172 Miért maradt ki?
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Szerencsém van, mert két kérdésem követi egymást. Ez is egy olyan pont, ami kimaradt, ezért tudok reflektálni, ha egyáltalán a Házszabály megengedi, az előbb elmondottakra. Én nagyon sajnálom, hogy nagyon sok olyan pont ki…
I/5904 Sérülékeny-e a Szigetköz alatt található vízbázis, és ha igen, akkor elég indok-e ez arra, hogy Mosonmagyaróvár város csatornázása 100 %-ban megvalósuljon?
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszter Úr! Mindannyiunk előtt jól ismert, hogy a Duna egyoldalú elterelése súlyos környezeti károkat okozott a Szigetközben, emellett veszélybe került a Duna kavicságya alatt található, felbecsülhetetlen értéket képviselő ivóvízkincs is…
I/5904 Sérülékeny-e a Szigetköz alatt található vízbázis, és ha igen, akkor elég indok-e ez arra, hogy Mosonmagyaróvár város csatornázása 100 %-ban megvalósuljon?
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Nagyon szépen köszönöm a válaszát, különösen az első részt, ahol a 800 milliárd forintról beszélt, hogy van keret a teljes csatornázás megvalósítására. Az már egy külön dolog, és valószínűleg itt a városnak van mulasztása, hogy vannak bizonyos bekötési…
T/5262 A Nemzeti Földalapról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Láthatóan ismét másról vitatkozunk, mint ami előttünk van, mert Karakas képviselő úr az elővásárlásra jogosultak sorrendjét hozta ide, és amit mondott, a tetejébe nem is felel meg a valóságnak, de majd egy következő kétpercesben szeretnék…
T/5262 A Nemzeti Földalapról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Birtokpolitikai irányelvek, családi gazdálkodás - két alapvetően egymástól eltérő szemlélet ütközik, ezen folyik a vita egyébként, de nem baj. Csak nem szerencsés, amikor önök azt mondják, hogy a piac dönti el, hogy milyen árak vannak a vá…
T/5262 A Nemzeti Földalapról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én pedig arra szeretném kérni önöket, hogy ne támogassák a 13-ast és a 14-est. De az a nagy baj, arra viszont megkérem elnök urat, hogy ha valótlan elhangzik, és megengedi az elnök úr, hogy elhangozzon valótlan megállapítás, akkor kérem, h…
T/5262 A Nemzeti Földalapról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Örömmel hallottam egy korábbi megjegyzésnél, a 4-20. pontban kormánypárti képviselők is nyújtottak be módosító indítványt. Ez valóban így van, de erről a 16., 18., 19., 20., 21., 22. és a 23. pontokról nem kell szólnom, mert a kormány akce…
T/5263 A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem olyan nagy baj, hogy megnyílt, hogy elnök úr megnyitotta újra ezt a részt. Talán gyorsan túl is tudunk rajta lenni. Néhány ponthoz szeretnék szólni. Nagyon örülök, hogy a 2. pontban befogadta a kormány a módosító indítványunkat a gyep…
T/5263 A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Példás gyorsasággal és igazolva azt, amit az előbb kérdeztem, Eöry Vilma tudományos munkatárs aláírásával Szabó Ottó főosztályvezető, a jegyzői irodából beküldte a választ arra a kérdésre, amit én úgy tettem fel, hogy vajon a "helyben lakó…
T/5263 A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha van klientúra, a családi gazdaságok azok, vállaljuk, ezt már elmondtam többször. (Dr. Kis Zoltán: Nem arról van szó!) Kis Zoltán képviselő urat és néhány ellenzéki képviselő urat is, aki érdemben szól hozzá, mindig figyelem, odafigyelek…
T/5263 A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak hogy ne a normál fölszólalásnál használjam el az időt erre, Karakas Jánosnak azért van igaza abban, amit az előbb mondott, hogy az előző paragrafushoz nézzem hozzá, mert abban a hiszemben élek - elnézést, képviselő úr -, hogy beadtuk…
T/5263 A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Elérkeztünk ahhoz a szakaszhoz, ahol a nagyon lényeges, számomra is nagyon lényeges pontok találhatók. Én amikor azt mondtam az előbb a képviselő úrnak, az ellenzék tisztelt képviselőjének, hogy a kormánytól gyenge igent kaptunk rá, akkor…
T/5263 A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Francz Rezső képviselőtársam! Szeretnék önnek valamit mondani: ma Magyarországon még mindenki helyben lakó magánszemély, nincs másfajta ember, valaki valahol helyben lakik és természetes személy. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ez í…
T/5263 A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Felkínálkozás egészen máshol van. Szeretném elmondani, hogy az elővásárlásnál és az előhaszonbérletnél nincs felkínálás. Van egy adásvételi szerződés, és ezen adásvételi szerződés életbe lépése előtt jönnek az elővásárlásra jogosultak…
T/5263 A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! El kellene dönteni, hogy önök a haszonbérlőt, a feles bérlőt és a részes művelőt előrébb szeretnék-e látni vagy sem. Amikor nincs előbb, akkor azon vitatkoznak, hogy miért nincs előbb, majd amikor olyan módosító indítványt nyújtunk be, ame…
T/5263 A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy állítás és egy kérdés hangzott el. Amikor arról beszélünk, hogy nagyon kevés embert érint a családi gazdálkodás mint létforma, a 300 hektárral beosztani nagyon nagy hiba lenne. A 300 hektár a maximális érték, mert ugyan 10-15 hekt…
T/5263 A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy nagyon rövid kérésem, illetve észrevételem van a 78. pontban beadott módosító indítványunkhoz; a mezőgazdasági bizottság és a környezetvédelmi bizottság támogatta, az előterjesztő képviselője nem ért egyet vele. Szeretném elmondan…
T/5263 A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Én nagyon örülök, hogy a 85. sorszám alatt lévő módosító indítványunkat támogatták. Erről nem kívánok nyilván szólni. Viszont van két olyan módosító indítvány, amiről már korábban szóltam, amikor elmondtam, hogy majd a záróre…
T/5262 A Nemzeti Földalapról T/5263 A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról T/5264 A földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény módosításáról
DR. PAP JÁNOS, a mezőgazdasági bizottság előadója: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Miniszter Úr! A mezőgazdasági törvénycsomag tárgyalása kapcsán nincs könnyű helyzetben a bizottsági előadó. Egyrészt azért, mert a rendkívül hosszú ülésen sok minden hangzott el, másrészt a javaslatok kapcsán legtöbben a…