1 748 felszólalás
T/12824 Egyes törvényeknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy az önök előtt is ismeretes, a polgári törvénykönyvről szóló, közel 1600 szakaszból álló 2013. évi V. törvény 2014. márc…
T/12824 Egyes törvényeknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Köszönöm a támogató nyilatkozatokat és a támogatást kifejező felszólalásokat. (Lendvai Ildikó távozni készül.) Mivel látom, hogy képviselő asszony készülődik, ezért röviden szeretnék önnek válas…
T/12865 Az emberi méltóság védelme és a bizonyítékok meghamisításának megakadályozása érdekében a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Arról kívánom önöket tájékoztatni, hogy a javaslatot benyújtása óta, tehát a képviselői indítvány benyújtása óta, október 28-a óta a kormány nem tárgyalta. Tehát a kormány mint testület nem alakítot…
T/12865 Az emberi méltóság védelme és a bizonyítékok meghamisításának megakadályozása érdekében a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Azért kértem szót, mert egy megjegyzést tettem az ön beszédének, felszólalásának kezdetén, és szeretném, ha ez a megjegyzés jegyzőkönyvbe kerülne. Ugyanis ön azt mondta, h…
T/12865 Az emberi méltóság védelme és a bizonyítékok meghamisításának megakadályozása érdekében a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az igaz, hogy az előterjesztők között nincs jogász, de a teremben ülnek jogászok, és hallgatják az ön jogi érveit. Hadd - hogy is mondjam - pontosítsam azt, amit ön mondott. Ugyanis - elős…
T/12617 Egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódó más törvények módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A jogalkalmazói tapasztalatok folyamatosan a felszínre hozzák azokat a jogalkotási hiányosságokat, illetve gyakorlati igényeket, a…
T/12617 Egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódó más törvények módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Azért kértem szót, hogy vitatkozni tudjunk, és nem a zárszóban válaszolok Bárándy képviselő úrnak. Először is meglepődve hallgattam, hogy egy korábbi javaslattal, sőt nem is egy korábbi javaslattal,…
T/12617 Egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódó más törvények módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Urak, akik hozzászóltak a vitában! Szeretném kifejteni azt a véleményemet, hogy a büntetőeljárási törvénymódosítások vitájának van egy visszatérő eleme, amikor arról…
J/12694 Az Európai Ügyészség létrehozásáról szóló rendelettervezet vonatkozásában a szubszidiaritás elve érvényesülésének vizsgálatáról, valamint az indokolt vélemény elfogadása feltételeinek fennállásáról H/12695 Az Európai Ügyészség létrehozásáról szóló
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Egyetlenegy feladatom van, hogy bejelentsem, hogy a kormány nem kíván állást foglalni a vitában. Az Országgyűlés határozatának aláveti magát, és végrehajtja az Országgyűlés határozatát. Köszönöm. (Taps a kormánypárt…
J/12694 Az Európai Ügyészség létrehozásáról szóló rendelettervezet vonatkozásában a szubszidiaritás elve érvényesülésének vizsgálatáról, valamint az indokolt vélemény elfogadása feltételeinek fennállásáról H/12695 Az Európai Ügyészség létrehozásáról szóló
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Azért kértem szót, mert először nem akartam Szanyi képviselő úrnak hasonló tárgyú felszólalására válaszolni, de most már másodszor is megismételte, hogy a kormánynak nincsen álláspontja. Egyáltalán nem ezt…
T/12094 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Nem kértem volna szót, ha Schiffer frakcióvezető úr a törzstőke 500 ezer forintos nagyságát és az oligarchákat egy lapon nem emlegette volna. Hol van az az arányosság, ami alapján, ha 500 ezer forin…
T/12094 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Nehéz higgadt vitát folytatni ebben a kérdésben, ugyanis, akik ismerik a tárgyat, amiről vitatkozunk, rájöhettek arra, hogy már rég nem a tárgyban lévő törvényről vitatkozunk, hanem az el…
T/12094 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Meghallgatva az ellenzéki képviselők kritikáját, fenntartom azt az álláspontunkat, hogy nem lehet vállalkozásellenes az a törzstőke-emelési szabály, ami a törzstőkét olyan összegre kívánja emelni, ami éppen c…
T/12097 A szomszédjogok és a tulajdonjog korlátainak különös szabályairól
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Csak röviden szeretnék válaszolni. Egyrészt köszönöm a hozzászólásaikat és részben a támogatásukat. Arról a kérdésről, amiről Staudt képviselő úr beszélt, a bizottsági üléseken már valóban hosszasan beszéltün…
T/12094 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről T/12095 Egyes jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról T/12096 A gondnokoltak és az előzetes jognyilatko
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy az önök előtt is ismeretes, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2014. március 15-én lép hatál…
T/12094 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről T/12095 Egyes jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról T/12096 A gondnokoltak és az előzetes jognyilatko
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem akarok mindenáron vitatkozni önökkel, ígérem, hogy a felvetéseiket meg fogjuk vizsgálni, és természetesen a módosító javaslataikat meg fogjuk fontolni, hiszen ezek a t…
T/11776 A szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt alkalommal az általános vita során jeleztem, hogy az általános vitában elhangzott véleményekre, illetve az időközben benyújtott módosító indítványo…
T/12015 Magyarország Alaptörvényének ötödik módosítása
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Az alkotmányügyi bizottságban erről vitát folytattunk, és szeretném megismételni azt az álláspontomat, amit ott kifejtettem, amely szerint egy alkotmányos jogállamban ter…
T/12015 Magyarország Alaptörvényének ötödik módosítása
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Azért nem támogatjuk a módosító javaslatot, mert egyrészt azt a kérdést, hogy a bírák milyen szabályok szerint, hogyan választanak, így például hogy közvetve vagy közvetlenül választanak-e a bírák - jelenleg…
T/12015 Magyarország Alaptörvényének ötödik módosítása
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Képviselő úr, hogy egészen világos legyek, a Velencei Bizottság visszatérő kritikája volt az, hogy az új bírósági szervezeti törvény szerint a nemzeti igazságszolgáltatási tanácsnak, azaz az Országos Bírói Ta…
T/12015 Magyarország Alaptörvényének ötödik módosítása
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Nincsen ilyen statisztikám, képviselő úr, de valószínűleg az Alkotmánybíróság honlapjáról az indítványozók szerint ki lehet gyűjteni ezt. De abban biztosan igaza van, hogy ez az ügyeknek a kisebbik hányada, amikor bírói kezde…
T/12015 Magyarország Alaptörvényének ötödik módosítása
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Elnök úr, csak nagyon röviden szeretnék válaszolni, mert ezzel a mostani vitánkkal lezárult az alaptörvény ötödik módosításának a vitája, és reményeink szerint már csak a határozathozatalokra kerül sor. Ez, mondhatnám, egy ün…
T/11776 A szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat elsősorban a szerzői jogi törvény, a szabadalmi törvény, a védjegytörvény és a formatervezési mintaolta…
T/11776 A szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Elnök úr, csak nagyon röviden szeretném azt kérni önöktől, hogy legyenek egy kis türelemmel, a részletes vitában fogok az itt felmerült kérdésekre részletesen, aprólékosan válaszolni. Köszönöm szépen a figyelmet.
T/12015 Magyarország Alaptörvényének ötödik módosítása
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Elnök úr, nagyon köszönöm a szót és köszönöm a türelmét. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Alkotmánybíróság 2013 májusában az alapvető jogok biztosa indítványára megvizs…
T/12015 Magyarország Alaptörvényének ötödik módosítása
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Nagyon köszönöm a hozzászólásaikat, és különösen azoknak köszönöm a hozzászólását, akik tárgyszerűen az alaptörvény ötödik módosításának témáihoz szóltak hozzá. Ha megengedik, én elsősorban inká…
T/11723 A Magyarország Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között kulturális központok kölcsönös létesítéséről szóló Megállapodás kihirdetéséről
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt években képviselőtársaim már megismerhették a külföldön működő magyar intézetek kiemelkedő jelentőségét. A magyar kultur…
T/11723 A Magyarország Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között kulturális központok kölcsönös létesítéséről szóló Megállapodás kihirdetéséről
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Röviden szeretnék szólni. Köszönöm, elnök úr, a képviselőtársaimnak a kihirdető törvényjavaslat támogatását, és nem állom meg szó nélkül, hogy mintegy keretbe foglalva a mai napot megjegyezzem, hogy Józsa képviselő úr örömét…
T/11523 A büntetőeljárások időszerűségének javítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Csak röviden szeretném ismertetni, hogy miért nem támogatjuk az MSZP által benyújtott módosító javaslatokat. A T/11523/1. számú módosító javaslatot, amely a büntetőeljárási törvény módosítására irán…
T/11212 A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném megnyugtatni, hogy nem egymás között nevettünk, hanem az ön felszólalásán nevettünk, ugyanis ennyi sületlenséget régóta nem hallottam (Vágó Sebestyén közbeszól.), különösen amikor azt fejteget…