743 felszólalás
T/1270 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. E téma kapcsán is igyekszem rövid lenni, mert a négypárti egyeztetésen, úgy tűnik, ebben is elfogadásra került a Fidesz-Magyar Polgári Pártnak az a javaslata, hogy ne terheljük az alkotmánymódosítás ügyét feltétlenül a népszavazás részletkérdés…
T/1270 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Az ajánlás 3. és 4. pontjában foglalt módosító javaslat indokolását kell most e vitaszakaszban előadnom. A 3. pontot illetően nem fogok sokat beszélni, mert itt nyitott kapukat döngetek. A bizottságban a kormánypárti képviselők is támogatták azt, hogy…
T/1270 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ, az alkotmány- és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Az alkotmányügyi bizottságban egyetértés volt a tekintetben, ahogy az alkotmánymódosítás jelentőségét megítéltük. Az ellenzéki felszóla…
T/1270 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Most már majdnem feleslegessé teszi Dávid Ibolya hozzászólása az én kétpercesemet, hiszen elmondta annak a technikai módját, amivel el lehet jutni például ennek a kérdésnek a megoldásához, hogy új számot kapjon az alkotmány, és új preambulum jelenjen…
T/1270 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek a vitának a politikai természetű megközelítésével lehetőség szerint már nem szeretnék részletesen foglalkozni, mert több felszólalás is érintette ezeket a kérdéseket. Taglalta például az egyeztetésnek ehhez a na…
T/1270 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A népszavazási időpont kérdéséhez szeretnék nagyon röviden hozzászólni. Egyrészt politikai megközelítésben szeretnék emlékeztetni arra, hogy a kormány eredeti elképzelése is az volt, hogy a szerződés aláírását kövesse majd a népszavazás, és vég…
T/1270 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én a javaslatunknak azzal az elemével kapcsolatban, hogy egy külön törvény rendezze, és hogy az kétharmados legyen - ezzel az elemmel vitatkozott Wiener György -, a következőt szeretném elmondani vagy hozzátenni. A jelenlegi helyzetben az ellen…
T/1270 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Wiener képviselő úr nem egészen értette akkor a javaslatomat, vagy legalábbis amit válaszol, az nem érv azokra a gondolatokra, amiket az imént elmondtam. Abban egyetértünk a népszavazás kapcsán, hogy szükség van rá, és hogy az ügydöntő legyen.…
T/1270 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Hargitai János hozzászólásából az Országgyűlés-kormány viszonyához tennék észrevételt, és ha marad időm, a 3. §-sal, a közösségi joggal kapcsolatos megjegyzéséhez. Én azt hiszem, nagyon fontos dologról beszélt a képviselő úr, amikor az Országgy…
T/1270 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Örömmel hallottam és hallhattuk Lezsák Sándor képviselőtársam felszólalását. Szeretném biztosítani a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről a teljes támogatásunkról ezt a javaslatot illetően. Még annyit tennék hozzá - hiszen a 10-10 perces keretek…
T/1270 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Avarkeszi képviselő úrnak arra szeretném felhívni a figyelmét, hogy a választójog ilyen mélységű újraszabályozását nem mi hozzuk most ide, hanem a kormány előterjesztése tartalmazza. A 10. § indoklásában ez szerepel: "Az alkotmány az országgyűlési választásokon nem bizto…
Az ülés napirendjének megállapítása
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Személyes érintettség okából kértem szót. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Pusztán azt kívántam megkérdezni, hogy ha a Házszabály nem teszi lehetővé napirend megállapítása előtt az ügyrend kérdésében való szóadást, akkor miért tetsz…
T/942 A köztársasági elnök és a Köztársasági Elnöki Hivatal elhelyezéséről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Annak a két módosító javaslatnak a jegyzője, amit az elnök úr itt megemlített, én vagyok. A Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciója nevében ehhez a törvényjavaslathoz olyan módosító indítványt terjesztettem elő, hogy a törvé…
Ü/1029 Fidesz- Magyar Polgári Párt képviselőcsoportjának kérelme az ÜB 7/2002-2006. számú állásfoglalás elutasítására
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A miniszterelnök titkosszolgálatokkal összefüggő tevékenységének és múltjának tényeit és következményeit vizsgáló bizottság tevékenységéről nem tudott jelentést készíteni, mert a vizsgálóbi…
Ü/1029 Fidesz- Magyar Polgári Párt képviselőcsoportjának kérelme az ÜB 7/2002-2006. számú állásfoglalás elutasítására
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Először Csiha Judit bizottsági elnök asszony felszólalására reagálnék. Csiha Judit arra a körülményre hivatkozott, hogy a bizottság nem tudta elvégezni munkáját. Föltette azt a kérdést, hogy abbahagyhatja-e a vizsgálóbizottság úgy a munkáj…
Ü/1029 Fidesz- Magyar Polgári Párt képviselőcsoportjának kérelme az ÜB 7/2002-2006. számú állásfoglalás elutasítására
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Toller képviselő úr azt kérdezi, hogy milyen jogcímen vitatom, vitatjuk ezen előterjesztés jogát, azt, hogy ilyen előterjesztést országgyűlési képviselők megtehetnek. Azon a jogcímen, képviselő úr, hogy a Házszabály kizárja azt, hogy jelen…
Ü/1029 Fidesz- Magyar Polgári Párt képviselőcsoportjának kérelme az ÜB 7/2002-2006. számú állásfoglalás elutasítására
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Elég alkalmam volt elmondani érveinket. Akinek van füle, hallja. Sapienti sat - az értelmesnek ennyi is elég. De azért annyit szeretnék végső konklúzióként megfogalmazni, hogy gondolják meg, tisztelt kormánypárti képviselők, hogy…
T/942 A köztársasági elnök és a Köztársasági Elnöki Hivatal elhelyezéséről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Párt a magyar történelmi tradíciókra tekintettel a budai Sándor-palota sorsát illetően azon a véleményen van, hogy a hagyományainknak leginkább megfelelő, helyes megoldás az lenne, ha…
T/841 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. LXVI. törvény, a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény, valamint a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az írásban előre jelzés valamilyen adminisztratív hiba lehetett, de szerencsére Avarkeszi képviselő úr is itt van, és hozzászólásával kiváltotta belőlem azt, hogy most akkor egy normál, gombnyomásos jelzésű hozzászólásra lehetőséget kérjek. Tul…
T/841 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. LXVI. törvény, a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény, valamint a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is ehhez a mostani vitatémához kívánnék nem kétperces keretben hozzászólni, a bírói hatalmi ág költségvetési helyzete és függetlensége összefüggéséhez, vagy ilyen összefüggés fenn nem álltához. De talán hadd közelítsem meg a kérdést a gyakor…
T/780 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja a törvényjavaslatot nem támogatja. Kétségtelen, hogy az a néhány soros rendelkezés, amit ez a törvényjavaslat tartalmaz, valóságos problémát kíván rendezni, és…
T/763 A köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 2000. évi XXXIX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja a törvényjavaslatot nem támogatja. Álláspontunk szerint a köztársasági elnök és hivatala elhelyezése nem tartozik sem a juttatás, sem a tiszteletd…
T/464 A Magyar Függetlenség Napjáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A most tárgyalt módosító javaslatot az elnök úr is úgy ismertette, hogy egy törvény hatályon kívül helyezése kapcsán emel be egy elemet a normaszövegbe. Én is innen szeretnék kiindulni, mert változatla…
T/464 A Magyar Függetlenség Napjáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Arról volt szó a plenáris ülésen, amikor folyt a vita - az egyik felszólaló Avarkeszi képviselő úr, a másik Szabó Zoltán képviselő úr volt -, hogy megmaradhat a 2001. évi XVII. törvény. Ezt folyosói beszélgetéseken, a vita után is voltak szíves…
T/464 A Magyar Függetlenség Napjáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Még egyszer elmondom: a módosító javaslatok technikai célt szolgáltak. Gondolom, ezt Gémesi képviselő úr rövidesen meg fogja erősíteni. Ezek a módosító javaslatok nem fejezik ki a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről a teljes értékű megoldást, messze n…
T/464 A Magyar Függetlenség Napjáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Gémesi György hozzászólása két észrevételre késztet. Az egyik dolog, amit említ, nagyon fontos elem, hogy ez most úgy lesz nemzeti ünnep, hogy nem lesz munkaszüneti nap. Nem lesz munkaszüneti nap - a dolognak ez a része letárgyalatlan. A kormán…
Ü/621 Fidesz képviselőcsoport kérelme az ÜB 4/2002-2006 sz. állásfoglalás elutasításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A jelen ügyrendi vita annak kapcsán keletkezett, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciója a választási eljárásról szóló törvény módosítása érdekében 2002. június 24-ére rendkívüli ülés összeh…
Ü/621 Fidesz képviselőcsoport kérelme az ÜB 4/2002-2006 sz. állásfoglalás elutasításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Mindenekelőtt Göndör István képviselő úr felszólalására szeretnék reagálni. (15.30) A személyeskedő szójátékával nem akarok foglalkozni, az nem ér fel hozzám. (Derültség az MSZP padsoraiból.) Ami az érdemben elmondottakat illeti, a képviselő úr…
T/769 A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ, az alkotmány- és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ez most egy rendhagyó kisebbségi vélemény lesz, aminek az ismertetését Serfőző képviselő úr iménti többségivélemény-ismertetéséhez kapcsoltan kezdhetem el…
T/464 A Magyar Függetlenség Napjáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Alig több mint egy éve, 2001. május 8-án 92,4 százalékos többséggel fogadta el az Országgyűlés az ország szabadsága visszaszerzéséről és a magyar szabadság napjáról szóló 20…