14 799 felszólalás
I/1140 Ki erőlteti a galambraj által megzavart Mistral rakéták további beszerzését, avagy kit néznek madárnak?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megköszönöm miniszter úr válaszát, és kérdezem képviselő urat, hogy elfogadja-e azt. Képviselő úr?
I/1140 Ki erőlteti a galambraj által megzavart Mistral rakéták további beszerzését, avagy kit néznek madárnak?
ELNÖK: Köszönöm szépen. A képviselő úr nem fogadta el a miniszteri választ. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 191 igen, 138 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül elfogadta a miniszteri választ. Tisztel…
I/1136 Nem érzi-e ismét úgy, hogy ég az arca, miniszter úr?
ELNÖK: Köszönöm. Az interpellációra Bárándy Péter igazságügy-miniszter úr válaszol. Engedjék meg, hogy közben átadjam az elnöklést Wekler Ferenc alelnök úrnak, és kívánjak önöknek további eredményes vitát a mai napra és a hétvégére jó pihenést. Viszontlátásra! (Taps a kormánypárti padsorokban.) (Az…
Ünnepi ülés
DR. SZILI KATALIN, az Országgyűlés elnöke: Köztársasági Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Kedves Honfitársaim! Ünneplő Országgyűlés! Köszöntöm mai ünnepi ülésünk valamennyi meghívott vendégét. Engedjék meg, hogy külön köszöntsem az 1956-os szervezetek képviselőit, '56 kiemelkedő személyiségeit, köszöntöm…
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszöntöm önöket a mai reggelen. Kérem valamennyi képviselőtársamat és mindenkit, aki az ülésteremben tartózkodik, hogy mobiltelefonjaikat az ülésteremben kapcsolják ki, hogy ezzel se zavarják az ülésünket. Köszöntöm a kormány tagjait, köszönt…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, belügyminiszter asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A Házszabály 51. § (2) bekezdésének utolsó fordulata értelmében a képviselőcsoportok vezetői kétperces időkeretben felszólalhatnak. (9.40) Kérdezem önöket, mely képviselőcsoport vezetője kíván ezzel a lehetőséggel élni. (Sen…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Ugyancsak kétperces időkeretben megadom a szót Szita Károly képviselő úrnak.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Felhívom valamennyi frakció figyelmét - és a "valamennyit" szeretném háromszor aláhúzni -, hogy az 51. § (2) bekezdése utolsó fordulata észrevétel céljából ad lehetőséget, tehát a belügyminiszter asszony felszólalásához fűzött észrevétel céljából. Valamennyi frakció figyelmét…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megköszönöm a frakcióvezető-helyettes úr felszólalását, és a kormány nevében megadom a szót dr. Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter úrnak. Miniszter úr!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszterelnök Úr! Balsai István, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának vezetője, ugyancsak napirend előtt kíván szólni, "Nem a » száznapokból« áll a világ" címmel. Öné a szó, frakcióvezető úr.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. A kormány nevében megadom a szót Kiss Elemér miniszter úrnak. (Potápi Árpád: A miniszterelnök úr nem mer szólni!) Miniszter úr!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megköszönöm, miniszter úr, a felszólalását. Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszterelnök Úr! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Kuncze Gábor frakcióvezető úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából, "Megvilágosodás" címmel. Öné a szó, frakcióvezető úr.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e valaki reagálni. (Senki sem jelentkezik.) Nem kíván. Tisztelt Országgyűlés! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Áder János frakcióvezető úr, a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportjából, "Az ígéret szép szó" címm…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. A kormány nevében megadom a szót Burány Sándor pénzügyminisztériumi politikai államtitkár úrnak; és azért hadd kérjem a képviselőtársaimat, hogy... (Moraj, közbeszólások a Fidesz soraiból.) Képviselőtársaim! Azt sem tudják még, hogy mit szeretnék mondani. (Derültség. - Taps a…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd hívjam fel figyelmüket, hogy egymást tisztelettel hallgassák végig, és legalább a minimális tiszteletet próbálják meg egymás irányában tanúsítani. Folytassa, államtitkár úr!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A napirend előtti felszólalások végéhez értünk. A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Bánki Erik képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából: "Hol volt, hol nem volt - szocia…
Az ülés napirendjének megállapítása
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! A házbizottság múlt csütörtöki ülésén nem alakult ki teljes egyetértés a Házszabálytól való eltérés kérdésében, ezért a Házszabály 26. § (3) bekezdésében biztosított jogkörömben eljárva teszem meg javaslataimat. A T/945/7. számon előterjesztett indí…
Az ülés napirendjének megállapítása
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Házszabály 53. § (1) bekezdése értelmében a határozathozatal előtt bármely képviselőcsoport egy tagja háromperces időkeretben felszólalhat. Megkérdezem, hogy kíván-e valaki ezzel a lehetőséggel élni. (Ninc…
T/187 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról T/768 Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény mó
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy a határozathozatal előtt kíván-e bármelyik képviselőcsoport, illetőleg bármelyik képviselőtársam 3 perces felszólalási lehetőséggel élni. (Senki sem jelentkezik.) Nem kíván. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal köv…
I/1017 Üvegzseb vagy inkább haverok, buli és hanta?
ELNÖK: Köszönöm. A képviselő úr interpellációjára Kiss Elemér Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter úr válaszol. Miniszter úr, öné a szó. (10.40)
I/1017 Üvegzseb vagy inkább haverok, buli és hanta?
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem önöket, hogy tiszteljék meg figyelmükkel a miniszter urat!
I/1017 Üvegzseb vagy inkább haverok, buli és hanta?
ELNÖK: Miniszter úr!
I/1017 Üvegzseb vagy inkább haverok, buli és hanta?
ELNÖK: Miniszter úr, köszönöm szépen. Megkérdezem a képviselő urat, elfogadja-e a miniszteri választ. Képviselő úr!
I/1017 Üvegzseb vagy inkább haverok, buli és hanta?
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úr tehát nem fogadta el a miniszteri választ. Kérdezem tehát önöket, hogy elfogadják-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen. (Folyamatos zaj.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 196 igen szavazattal, 163 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett f…
I/364 Miért csak a gombfoci? Mit gondol a civil társadalomról? Hogyan kívánja a kormány támogatni a civil szervezeteket, hogy ne forduljon elő egy kiemelten közhasznú feladatot ellátó egyesület működésképtelenné válása?
ELNÖK: Képviselő úr, tájékoztatom, hogy három perc áll rendelkezésére az interpelláció elmondására.
I/364 Miért csak a gombfoci? Mit gondol a civil társadalomról? Hogyan kívánja a kormány támogatni a civil szervezeteket, hogy ne forduljon elő egy kiemelten közhasznú feladatot ellátó egyesület működésképtelenné válása?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Írásban megkapta a miniszter úr a kérdést. Az interpellációra Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter úr válaszol. Miniszter úr!
I/364 Miért csak a gombfoci? Mit gondol a civil társadalomról? Hogyan kívánja a kormány támogatni a civil szervezeteket, hogy ne forduljon elő egy kiemelten közhasznú feladatot ellátó egyesület működésképtelenné válása?
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Megkérdezem Horváth Csaba képviselő urat, hogy elfogadja-e a miniszteri választ. Képviselő úr!
I/317 Számíthat-e a tárca támogatására a siketek kisebbségi jogokra irányuló törekvése?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A képviselő úr tehát elfogadta a miniszteri választ. Tisztelt Országgyűlés! Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum képviselője, interpellációt nyújtott be az igazságügy-miniszterhez: "Számíthat-e a tárca támogatására a sikete…
I/317 Számíthat-e a tárca támogatására a siketek kisebbségi jogokra irányuló törekvése?
ELNÖK: Képviselő úr!