14 799 felszólalás
I/1203 A Belügyminisztérium segít-e Bács-, és Csongrád megyéknek?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A képviselő úr kérdésére dr. Pintér Sándor belügyminiszter úr válaszol. Miniszter úr, öné a szó.
I/1203 A Belügyminisztérium segít-e Bács-, és Csongrád megyéknek?
ELNÖK: Megköszönöm a miniszter úr válaszát, és kérdezem a képviselő urat, hogy elfogadja-e a miniszter úr válaszát. Képviselő úr!
I/1203 A Belügyminisztérium segít-e Bács-, és Csongrád megyéknek?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy a képviselő úr nem fogadta el a miniszter úr válaszát. Kérdezem tehát önöket, elfogadják-e a miniszteri választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 173 igen szavazattal, 97 nem ellenében és 8 tartózko…
K/1553 Biztosítva van-e, hogy minden családhoz eljut októberben az iskoláztatási támogatás?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A képviselő asszony négy másodperces túllépését természetesen azért toleráltam, mert meg kellett állnia, hogy kérdését el tudja mondani. Ismételten megkérem képviselőtársaimat, hogy kísérjék figyelemmel az ülést, hiszen öt óráig munkánkat a kérdésekkel foly…
K/1553 Biztosítva van-e, hogy minden családhoz eljut októberben az iskoláztatási támogatás?
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Vincze László, a Független Kisgazdapárt képviselője, kérdést kíván feltenni az oktatási miniszternek: "Adható-e kiegészítő támogatás azoknak a középiskoláknak, amelyeket a helyi önkormányzatok működtetnek?" címmel. A képviselő urat illet…
K/832 Adható-e kiegészítő támogatás azoknak a középiskoláknak, amelyeket a helyi önkormányzatok működtetnek?
ELNÖK: Köszönöm szépen a képviselő úr kérdését. A képviselő úr kérdésére Pálinkás József oktatási minisztériumi politikai államtitkár úr válaszol. Államtitkár úr, öné a szó.
K/832 Adható-e kiegészítő támogatás azoknak a középiskoláknak, amelyeket a helyi önkormányzatok működtetnek?
ELNÖK: Megköszönöm az államtitkár úr válaszát. Tisztelt Képviselőtársaim! Dr. Hankó Faragó Miklós, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselője, kérdést kíván feltenni a belügyminiszternek: "Vasfüggönnyel Európába?" címmel. A képviselő urat illeti a szó.
K/1552 Vasfüggönnyel Európába?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A képviselő úr kérdésére a belügyminiszter úr válaszol. Dr. Pintér Sándor belügyminiszter úrnak adom meg a szót. (16.40)
K/1552 Vasfüggönnyel Európába?
ELNÖK: Köszönöm szépen, belügyminiszter úr. Dr. Szájer József, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti kulturális örökség miniszterének: "Az eltüntetett szerkesztőség, avagy a Nagyvilág kifosztása" címmel. Képviselő úr, önt illeti a szó. (Mádai Péter helyét a jegyzői székben Kocsi Lás…
K/1557 Az eltűntetett szerkesztőség, avagy a Nagyvilág kifosztása
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdésére a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára, Várhegyi Attila úr válaszol. Államtitkár úr!
K/1557 Az eltűntetett szerkesztőség, avagy a Nagyvilág kifosztása
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Dr. Gidai Erzsébet, a MIÉP képviselője, kérdést kíván feltenni a pénzügyminiszternek: "Mikor váltja fel a fizetési meghagyást a társadalombiztosítási járulék behajtásánál az általános érvényű államigazgatási szabályozás?" címmel. A k…
K/1424 Mikor váltja fel a fizetési meghagyást a társadalombiztosítási járulék behajtásánál az általános érvényű államigazgatási szabályozás?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A képviselő asszony kérdésére Varga Mihály pénzügyminisztériumi politikai államtitkár úr válaszol. Államtitkár úr, önt illeti a szó.
K/1424 Mikor váltja fel a fizetési meghagyást a társadalombiztosítási járulék behajtásánál az általános érvényű államigazgatási szabályozás?
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr, a válaszát. Dr. Kelemen András, a Magyar Demokrata Fórum képviselője, kérdést kíván feltenni a környezetvédelmi miniszternek: "Mi lesz a Központi Környezetvédelmi Alap pályázatainak sorsa Bicske példáján?" címmel. A képviselő urat illeti a szó. (16.50)
K/1554 Mi lesz a Központi Környezetvédelmi Alap pályázatainak sorsa -Bicske példáján...
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A képviselő úr kérdésére dr. Kávássy Sándor politikai államtitkár úr válaszol. Államtitkár úr, önt illeti a szó.
K/1554 Mi lesz a Központi Környezetvédelmi Alap pályázatainak sorsa -Bicske példáján...
ELNÖK: Megköszönöm az államtitkár úr válaszát. Most soron következne Takács Imre képviselő úr kérdése, de intézkedtem már, hiszen a Miniszterelnöki Hivatal képviselője - sem az államtitkár úr, sem a miniszter úr - nem tartózkodik a teremben. Őt követné Kökény Mihály képviselő úr, aki szintén nem tar…
A/1570 Országgyűlési képviselőjelölt a Postabank VIP listáján?
ELNÖK: Elnézését kérem, de a kétperces időtartam lejárt. Az ön felvetésében ügyrendi javaslat nem volt, ezért erről vitát nem nyitok. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Megköszönöm a ma délutáni munkájukat. Ezzel az azonnali kérdések, interpellációk és kérdések időszakát befejezzük. 1…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy az elhúzódó szavazásra és a szavazás jellegére tekintettel szünetet nem rendelek el, folytatjuk munkánkat a szavazatok összeszámlálásáig. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Soron követk…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megköszönöm a miniszter úr expozéját. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az Országgyűlés 191 igen szavazattal, 123 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett az őszi ülésszak munkarendjéről szóló előterjesztést elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A b…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A bizottságban megfogalmazódott kisebbségi véleményt Keller László bizottsági alelnök úr ismerteti. Alelnök úr, öné a szó.
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Salamon László képviselő úr, az alkotmányügyi bizottság előadója. Képviselő úr!
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm.
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Képviselő úr, kérem, hogy... (Dr. Salamon László: Befejezem!) az ajánlásban foglaltakat, mint az említettem....
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Engedje meg, hogy megjegyezzem, a konklúziónak az ötperces időkeretbe bele kell férnie, annak kell tartalmaznia. Szeretném a hosszú szünet után a képviselőtársaim figyelmét felhívni a házbizottság 1994. október 13-ai, majd az ezt megerősítő 1998. november 26-ai…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most pedig az emberi jogi bizottság előadóinak felszólalására kerül sor. Először megadom a szót Hargitai János képviselő úrnak, a bizottság előadójának. Képviselő úr, önt illeti a szó.
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A bizottságban megfogalmazott kisebbségi véleményt Kiss Gábor képviselő úr ismerteti. Képviselő úr, öné a szó.
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az egészségügyi bizottság véleményét Horváth Zsolt képviselő úr ismerteti. Képviselő úr, önt illeti a szó.
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az egészségügyi bizottságban megfogalmazott kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót Kökény Mihály bizottsági elnök úrnak. Elnök úr, öné a szó.
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Szólásra következik Bernáth Ildikó képviselő asszony, a foglalkoztatási bizottság előadója, a bizottság alelnöke. Alelnök asszony, öné a szó.
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A foglalkoztatási bizottságban megfogalmazott kisebbségi véleményt Tardos Márton képviselő úr ismerteti. Képviselő úr!
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Képviselő úr!