831 felszólalás
A/12988 Védett sírok önkényes átépítése Miskolcon
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Legalább annyit mondott volna, hogy elfogadhatatlan az, ami történt. Remélem, hogy az ön értékrendje szerint is az, bár erre nem utalt a válaszában. Utalt azonban sok minden másra, arra pedig nem, hogy a Kulturális Örökségvédelmi…
T/12911 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek és egyes kapcsolódó törvényeknek a nevelőszülői jogviszony és a speciális ellátás átalakításával összefüggő módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselő asszony és államtitkár úr, azt gondolom, elég mélyrehatóan ismertette az előterjesztést tartalmilag, úgyhogy talán megkímélném ezen az órán a Házat attól, hogy én is különböző felolvasás…
K/12836 Mi a helyzet a Gyermekvédelmi Lakás Alappal?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Jelenleg a gyermekvédelmi törvényben szabályozott otthonteremtési támogatás az a működő támogatási forma, amely az átmeneti, illetve tartósan neveltként nagykorúvá vált fiatal felnőtteket segíti a lakhatási nehézségeik mego…
Napirend előtti felszólalások
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tudja, államtitkár úr, reméltem, hogy nem visz bele politikai élt felszólalásába; majdnem sikerült is, azonban nyilván ez engem is arra fog sarkallni, hogy válaszoljak néhány kérdésére. Ön visszau…
A/12716 A péntek este margójára
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Jómagam sportszerető, labdarúgást szerető emberként azt gondoltam, hogy az e nyári, július 25-ihez képest már sokkal rosszabb nem történhet. Ekkor az utolsó klubcsapatunk is kiesett a nemzetközi k…
A/12716 A péntek este margójára
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Érdekes volt önt hallgatni, hiszen nem válaszolt érdemben. Nagyon szép, amit önök itt felfestenek egyfajta optikai tuningként, csak közben szó sincs a szabadidősportról, amelynek töredékére csökkent a támogatása. Mondjon ne…
P/12713 A rezsicsökkentés védelméről az európai uniós bürokrácia nyomásgyakorlásával szemben
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Kicsit távolra kanyarodott ez a vita, úgy érzem. Az elhangzottak alapján leegyszerűsítve kétféle szempontból kell megvizsgálnunk a helyzetet, hiszen mégis az emberek megélhetéséről van szó. Az egyik az energiaárak kérdése. Itt nem kívánnak szembesülni egy ol…
T/12608 Az egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CXCII. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban kisebbségi véleményt mondunk, hiszen nem támogattuk, egyikünk sem egyébként az előterjesztést, tehát…
T/12608 Az egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CXCII. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, a képviselő asszony nagyon jól elmondta, hogy a törvény miről szól végül is. Ezeket, azt hiszem, nem kell ismételgetnem. Az ellenzéki képviselőtársam már jó pár aggályt megosztott, és…
T/12608 Az egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CXCII. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Egészen röviden Babák képviselőtársamnak mondanám. Egy dologban egyetértünk, és szerintem ez nagyon fontos: az egyenlőtlenségeket ki kell egyenlíteni, merthogy az ellátás színvonalában vannak ilyenek. Ez sok esetben így is van, csak azt nem értem, hog…
T/12337 Egyes törvényeknek a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok hatósági nyilvántartásával összefüggő módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy már az általános vitában is említettem, több aggályunk volt az előterjesztéssel. Nyilván az általános alapjaival, egy bürokráciacsökkentéssel, azzal, hogy a nyilvántartások egyszerűsödjenek,…
A/12509 Gazdára találó sporttámogatások 4.
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Elfogadom.
A/12509 Gazdára találó sporttámogatások 4.
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Akkor sarkosan próbálok fogalmazni. Mi elítéljük azt, hogy 2,2 milliárd forintot herdálnak el erre a történetre akkor, amikor egyetlen olyan tornatermet nem tud mondani az országban, amit ez alatt a kormán…
T/12491 Egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásához szükséges módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egészen elképesztő, hogy azt állítják, hogy 2010-ben itt bármit befagyasztottak volna, amikor például szülővárosomban, Miskolcon is 50-60 százalékkal nőtt csak a szemétszállítás díja, több mint 18…
T/12337 Egyes törvényeknek a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok hatósági nyilvántartásával összefüggő módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Igyekszem figyelni, elnök úr. Köszönöm szépen a lehetőséget, és akkor igyekszem inkább arra szorítkozni, amit jómagam mondtam el a bizottsági ülésen kritikaként, hiszen tartózkodást szava…
T/12337 Egyes törvényeknek a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok hatósági nyilvántartásával összefüggő módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel kormánypárti képviselőtársam elég jól elmondta az előterjesztés tartalmát, ezért - mivel technikai jellegű módosításról van szó - én ennek az ismétlésébe nem bocsátkoznék, inkább egy nagyon…
Napirend előtti felszólalások
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt frakciója nevében én is gratulálnék minden sikert elért versenyzőnek, edzőnek, sportvezetőnek és rendezőnek, hiszen azt hiszem, egy óriási sportdiplomáciai siker is maga…
T/12093 Egyes törvényeknek a szociális és gyermekvédelmi ellátások országos nyilvántartásával összefüggő módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is meg kell jegyeznem, hogy nem először egy adminisztratív típusú, szociális ügyekkel foglalkozó előterjesztés van előttünk. A felszólalásom elején el kell mondanom, hogy tartalmi problémá…
K/11953 Mikor folytatódhat végre Miskolctapolca fejlesztése?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök-helyettes Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2010-es választási évben nagyon sok helyen mondták önök és az önök jelöltjei, hogy tavasszal és ősszel is önökre kell szavazni, és akkor dőlnek majd a fejlesztési források az adott…
A/11725 Gazdára találó sporttámogatások 3.
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem az első része ez már valóban az azonnalikérdés-sorozatomnak, és többször váltottunk már szót sporttal kapcsolatos témákról; arról is például, hogy több tízmilliárd forintot költenek el ezekben…
A/11725 Gazdára találó sporttámogatások 3.
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A szabadidősport támogatására irányuló kérdésemre nem válaszolt. A számok azt mutatják, hogy töredékére csökkent a támogatása, és a Wesselényi Közalapítványban meglévő források akkor valószínűleg nem megfelelően kerültek fe…
K/11458 Meddig húzódik még a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány ügye?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány még 2011 májusában egy határozatával lényegében az egycsatornás sportfinanszírozási rendszer létrehozásával párhuzamosan döntött a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány megszüntetéséről. E kormányhatározatban rögz…
A/11306 Észak-magyarországi trafikbotrány
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Hetek óta válaszolnia kell kínos kérdésekre a parlament színe előtt és az ország nyilvánosságának, hiszen hetek óta tart az a trafikmutyi, amelyet önök okoztak. A szekszárdi hangfelvétel nyilvánosságra kerülése óta e…
T/11209 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, három ajánlási pontot láthatunk magunk előtt, és mind a három módosító indítványt szocialista képviselők terjesztették elő. A 3. ajánlási pontban saját módosító indítványom található, a…
T/11209 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ékes Képviselő Úr! Felszólalása kezdetén abszolút pozitív dolgokat mondott a szülővárosomról, ezt mindenképpen méltányolom, ugyanakkor nem teljesen értettem, hogy milyen hozzáállásbeli problémákról beszélt. Én anny…
T/11209 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szocialista képviselőtársaim már sokféle okot és indokot elmondtak, hogy mi a problémánk azzal a helyzettel, ami kialakult. És voltak komoly szakmai érvek is. Egyébként Puskás képviselőtársamnak r…
T/11209 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Különösen Turi-Kovács Bélának címzem, amit mondani szeretnék. Nagyon érdekes, hogy rengeteg célunk hasonló, és amit elmondott, sok mindenben hasonlóan látjuk a világot. Mégis, amilyen következteté…
T/11209 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, és figyelembe veszem, amit az elnök úr elmondott, úgyhogy igyekszem utoljára megnyilatkozni ebben a kétperces körben, azonban szerintem nem haszontalan, hiszen egy kormány politikáját, azt hiszem, általánosságban meg lehet ítélni a költségvetési helyzetről és az ad…
T/11209 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azután, hogy a minimálbér-emeléssel próbáltak itt kampányolni fideszes képviselők, nem gondoltam, hogy még egy hasonló kampány egy még irritálóbb tekintetben elhangozhat. Elmondtam ugyanakkor a minimálbér emeléséről, hogy…
A/11227 Burkolt vasúti jegyáremelés?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Elfogadom.