1 263 felszólalás
T/881 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Tisztelt Képviselő Úr! Azt tudom mondani, a dolognak abban a részében még sincs véleménykülönbség közöttünk, hogy Magyarországnak szüksége van a gazdaságpolitikai korrekcióra - ön ezt megszorításnak nevezi, mi azt mondjuk, hogy stabilizációra van szükség. Ön azt mon…
T/881 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Miután itt már kétszer vagy háromszor elhangzott, szeretném megismételni azt a mondatot, hogy a magyar gazdaság jó állapotban van. Ez igaz volt 2002-ben, de igaz ma is, ne felejtsük el! Ne felejtsük el, ugyanis a két…
T/881 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Azt tudom mondani, tisztelt képviselő úr, hogy én voltam az, aki a kormány nevében itt, ebben a Házban azt mondtam a reformalapra, hogy erről lehet tárgyalni, lássuk a javaslatot. Ha önök megteszik a javaslatot, akkor lehet beszélni. Azt hiszem, hog…
T/881 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Szerintem pontatlanul idézett, szeretném pontosítani. Egyrészt, ha arra gondolt, amikor én a hozzászólásomban azt mondtam, hogy nem volt idő az intézkedéseket később meghozni, mert hamar kellett meghozni az ország érdekében, a…
A/1059 Mondj igazat, betörik a fejedet?- Katona Tamás menesztése ügyében
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tekintettel arra, hogy a képviselő úr ebben a kérdésben engem kérdez, szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy az érvényes jogszabály szerint - 49. § (1) bekezdés - a miniszterelnök a miniszter véleménye ki…
A/1059 Mondj igazat, betörik a fejedet?- Katona Tamás menesztése ügyében
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Tállai Képviselő Úr! Azt tudom önnek mondani, hogy ki mint él, úgy ítél. Ha ön nekem ilyen tanácsokat ad, akkor jobb, ha maga néz a tükörbe egyrészt. (Zaj és közbeszólások a Fidesz soraiból: Gyenge!) Másrészt pedig ha már szóba hozta, nem g…
A/1060 Miért is van szükség ingatlanadóra?
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Szerintem képviselő úr nem pontosan emlékszik vissza a történésekre. Június 10-e óta senki nem mond mást a kormány részéről, mint amit most is mondunk: az ingatlanadó bevezetésére sor fog kerülni Magyarországon, a tervek szeri…
A/1060 Miért is van szükség ingatlanadóra?
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Képviselő Úr! Az imént általam adónemek közül egyetlenegyet sem mi vezettünk be; nem ez a kormány, és nem az előző kormány. Tudja, mióta vannak ezek az adónemek? 1990 óta vannak ilyen adónemek Magyarországon. Sem az azt követő Horn-kormány, sem az azt követő Orbán-k…
K/1038 Miért folyik továbbra is a szakmai munka melllett és helyett a kozmetikázás?
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Rendkívül sajnálom, képviselő úr, hogy ilyen hangnemben beszél egy olyan magyar sikerről, ami közös sikerünk is lehetett volna. Volt olyan periódus, nem is olyan régen, az elmúlt hetekben, amikor már önök is…
K/1040 Mi mennyi, és mi 25?
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Örülök annak, hogy újabban a Fidesz ennyire fontosnak tartja a bérből és fizetésből élők keresetének alakulását. Amikor kormányon voltak, akkor ez pont fordítva volt. Statisztikailag kezelhető, egész naptári…
Napirend előtti felszólalások
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az önkormányzati választásokat követően valóban lehet érzékelni, hogy mintha másként viszonyulna az ország előtt álló gazdasági feladatokhoz az ellenzék. Lehet érzékelni, hogy már nem elutasítással besz…
H/973 A Kormány iránti bizalom kinyilvánításáról
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Ha megengedik, először néhány eddig elhangzott dologra szeretnék reagálni. Navracsics frakcióvezető úr tett ma egy kijelentést, amelynek a valóságtartalmával kapcsolatban valóban me…
I/755 Mi lesz veled, Várbazár?
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, a Pénzügyminisztérium szakmai felügyelete alatt álló Kincstári Vagyoni Igazgatóság ebben a kérdésben pontosan aszerint járt el, ahogyan azt kormányhatározat, illetve az adott szervezet működési…
A/798 Európa beteg embere?
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A kérdésére a válasz: nem és nem, másodszor sem. Értelemszerűen, hiszen a képviselő úr egyetlenegy olyan javaslatot nem tett, senki más az ellenzék részéről, de máshonnan sem, amely javaslatok érdemben olyan…
A/798 Európa beteg embere?
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban nem értünk egyet. A képviselő úr nem tud olyan példát mondani, hogy az elmúlt tíz évben az Európai Unió tagországai közül azokban az országokban, ahol az egyensúly érdekében intézkedéseket kellett ho…
A/788 Sikeres, modern, igazságos Magyarországot építünk a magyar vidék nélkül?
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által elmondott néhány példa természetesen a magyar valóság része, mint ahogyan azok a tények is a magyar valóság részét képezik, amelyekről bizonyára ön is és valamennyien tudunk; nevezetesen, hogy a…
A/788 Sikeres, modern, igazságos Magyarországot építünk a magyar vidék nélkül?
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Fogságügyben természetesen nem értünk egyet a képviselő úrral, de ez már csak adódik az eltérő politikai nézeteinkből, meg a másik oldalán ülünk a Háznak, ebből következően talán erről többet ne is beszéljünk. Van olyan pont, amiben egyetértünk, képviselő úr. Én mag…
A/800 A nyugdíjasoknak ígérni - és betartani?
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Képviselő úr, a kormány a nyugdíjasoknak tett valamennyi ígéretét fenntartja, betartja és megvalósítja. Ez azt jelenti, hogy amit elfogadtunk, korrekciós programot, végrehajtjuk ebben a négy évben. Amit elfo…
A/800 A nyugdíjasoknak ígérni - és betartani?
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Meg tudom önt és a nyilvánosságon keresztül másokat is nyugtatni arról, hogy a gázár-kompenzáció rendszere nem szűnik meg, a gázár-kompenzáció fenn fog maradni, nem tudunk annyit fizetni gázár-kompenzációra,…
K/552 Tervezei-e a kormány valmilyen támogatási rendszeren keresztül az informatikai és ügyviteli rendszerek és a pénztárgépek átállítási költségeinek kompenzálását?
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A kérdésében elmondott egyik állítást szeretném pontosítani, mert nem szeretném, ha így maradna. Nincs semmifajta olyan előírás, amire ön hivatkozott, mely szerint év közbeni mérlegkészítési kötelezettsége á…
Napirend utáni felszólalások
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által fölvetett kérdés meglehetősen érdekes helyzetet mutat be. Elsőként szeretném lerögzíteni azt, hogy az elmúlt két évben minden korábbihoz képest sokszoros nagyságú ingatlanátadásra került sor a ki…
A/708 Mekkora adóbevételtől esik el az állam a legális és illegális kínai kereskedelem miatt?
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Nyilván, ha pontos számot tudna bárki is közülünk, akkor logikus lenne a folytatása: ha tudná azt, hogy mennyitől esik el, akkor mit tesz annak érdekében, hogy ne essen el az állam. Ezért csak azt tudom mond…
A/708 Mekkora adóbevételtől esik el az állam a legális és illegális kínai kereskedelem miatt?
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Egyetértek a képviselő úrral, mind a két tételben. Nevezetesen, valóban jó lenne javítani a kínai és magyar árumozgások egyenlegét magyar szempontból, de azzal is, hogy természetesen mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a nem mindenütt szabályszerűen alkal…
T/233 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Csak azért kívánok szólni, mert szeretnék eloszlatni egy félreértést. Amiről Kontrát képviselő úr beszélt, az nincs. Márpedig amiről itt most beszélt négy percen keresztül, ebben a javaslatban semmifajta olyan dolog nincs, amiről…
I/563 Ismeri-e Ön a hazai családi vállalkozások helyzetét?
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Természetesen a kormány valamennyi tagja ismeri - de ha elolvasták, önök is ismerhetik - azt a hatástanulmányt, amit a parlament valamennyi képviselőjének megküldtünk. Ilyen értelemben…
K/501 Mikor hajlandó a kormány segítséget nyújtani a becsapott rehabilitált dolgozóknak?
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az állam sajnálatos módon ugyanolyan károsultja az ügynek, mint amilyen károsultak a dolgozók. Azt kell mondjam, hogy az ön kérdésfeltevésében szereplő állami szerep egy picit más ebbe…
T/229 Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és a költségvetési forrásból származó kamattámogatások után fizetendő járadékról
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a megértő hozzászólását, egyben kérem a benyújtott javaslatok támogatását. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
T/231 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Azt gondolom, hogy a két elhangzott hozzászólás nem a benyújtott záróvitás javaslatokról szólt, ezért azokra nem is nagyon kellene reagálni. A két hozzászólás tartalmi részére azért annyiban mindenképpen reagál…
T/232 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az eddigi parlamenti vita és a mai döntések igen fontos részei a kormány Új Egyensúly programja végrehajtásának. Egyensúlyteremtés és reformok összekapcsoltan, együttesen valósulnak meg. Az egyensúlyteremtést már meg…
Napirend előtti felszólalások
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Frakcióvezető Úr! (Folyamatos zaj.) Azt gondolom, hogy nincs nagy megosztottság abban a kérdésben, amellyel kezdte a hozzászólását, még ha látszólagos véleménykülönbség is tűnt ki. Azt gondolom, hogy a…