9 817 felszólalás
T/1126 A Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló 1997.évi LXXIX.törvény módosításáról
DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Politikai életünk a közelmúltban új színfolttal gazdagodott. Egyes állami vezetők, miniszterek, államtitkárok - minden különösebb sportolói és sportvezetői múlt nélkül - egyre nagyobb számban kerültek nagy múltú sportegyesületek, orszá…
T/1087 A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról
DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy valóban nagyon rövid történeti visszatekintéssel kezdeném, mégpedig azzal, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége soha nem vitatta, hogy az előterjesztő 1998-ban helyes jogalkotási célt fogalmazott meg, azonban akkor is mondtuk é…
A/1163 Gyermekintézmények bezárásának kormányzati magyarázatai
DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszter Úr! Az önök kormánya nap mint nap hangsúlyozza, hogy politikájukban a családok, a gyermekek helyzete prioritást élvez. Sajnálattal kell megállapítanunk... (Megszűnik a hangosítás.)
A/1163 Gyermekintézmények bezárásának kormányzati magyarázatai
DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Miniszter Úr! Valóban részt vettem, mégpedig úgy, hogy megkértük az önkormányzatot mint fenntartót működési engedély kiadására, azaz működtetni kívántuk továbbra is a gyermekintézményeket, és az ön minisztertársának első intézkedései közé tartozott '98. július 31…
I/1052 A pálya apálya, avagy (ki)takarítás a Vasasnál?
DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A jelentésben foglaltakkal nem értek egyet. A miniszter úr bizottsági kiegészítését nem tudom elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)
T/626 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992.évi XXII.törvény, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992.évi XXIII. törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992.évi XXXIII. törvény, az igazságügyi alkalmazottak szolgálati viszonyáról szóló 1997.évi LX
DR. VILÁGOSI GÁBOR jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az ajánlás 22., 44. és 46. pontjait az előterjesztők visszavonták, így azok nem szerepelnek a részletes vitában. Az első vitaszakasz az ajánlás 1-30., és ezekkel összefüggésben a 34., 45. és 47. pontokat tartalmazza, amelyek a munka…
I/1052 A pálya apálya, avagy (ki)takarítás a Vasasnál?
DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszter Úr! 1999. április 1-jén - sajnos korántsem áprilisi tréfaként - adták hírül a lapok, hogy ön félreérthetetlen tartalmú levelet küldött a Vasas Sport Club ügyvezető elnökének, amelyben arra kéri a klub vezetőjét, hogy 30 napon…
I/1052 A pálya apálya, avagy (ki)takarítás a Vasasnál?
DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Miniszter Úr! Ezek szerint amikor ön azt írja, hogy ingóságaitól kiürítve és megfelelő rendben kitakarított állapotban birtokba adni szíveskedjék, ez ön szerint nem jelent semmiféle változást. Elég furcsa! Úgy vélem, hogy egyébként a szöveg teljes mértékben érthe…
H/1121 A Magyar Köztársaság részvételéről az Albániának nyujtandó humanitárius segélyműveletben
DR. VILÁGOSI GÁBOR jegyző: A házbizottság javaslata a Házszabálytól való eltérésre. A házbizottság a Házszabály 23. §-ának n) pontjában foglalt jogköre alapján az alábbiakat javasolja az Országgyűlésnek: Az Országgyűlés "A Magyar Köztársaság részvételéről az Albániának nyújtandó humanitárius segélym…
T/755 A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 1997.évi CXXI. törvény módosításáról
DR. VILÁGOSI GÁBOR jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 3., 5., 8., 11. és 12. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, ezért ezekről nem határoz az Országgyűlés. Nem határozunk továbbá az ajánlás 4. és 6. pontjairól, amelyeket előterjesztőik visszavontak. Tisztelt Országgyűlés…
T/756 A földrendező és a földkiadó bizottságokról szóló 1993.évi II.törvény módosításáról
DR. VILÁGOSI GÁBOR jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő előzetesen írásban minden frakció részére eljuttatta a támogatott módosító javaslatok körét. Ezek szerint a T/756/38. számú ajánlás 5., 6., 7., 19., 29., 31., 32., 33., 34., 43. pontjait, továbbá a T/756/47. számú kiegészítő ajánlás 2…
Napirend előtti felszólalások
DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Mindannyian emlékszünk, hogy csaknem fél éven keresztül izgult az egész ország népe: vajon Deutsch Tamás képviselő úrnak sikerül-e letennie azokat a vizsgákat az egyetemen, amelyeket Orbán Viktor miniszterelnök úr írt elő számára miniszteri kine…
T/669 Szabálysértésekről
DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt néhány elvi problémára felhívnám az önök figyelmét, engedjék meg, hogy rámutassak az előterjesztő vétkességére. Az előterjesztő vétkességét pedig abban jelölném meg, hogy elszalasztott egy óriási nagy lehetőséget, egy óriá…
A/781 Az MLSZ Elnök felfüggesztésének ez az európai módja Miniszter Úr?
DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszter Úr! Nem kívánom folytatni azt a vitát, hogy az ön döntése törvényes volt-e avagy sem, ezt adott esetben majd a bíróság eldönti. Annak megválaszolásához azonban, hogy ön egy minisztertől elvárható felelősséggel döntött-e, hogy…
A/781 Az MLSZ Elnök felfüggesztésének ez az európai módja Miniszter Úr?
DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): Miniszter Úr! Én politikai kultúráról beszéltem, aminek vannak íratlan szabályai, nem pedig törvényességi kérdést feszegettem - ez az egyik. A másik az, hogy természetesen egy új tényállással szembesült az MLSZ vezetősége. Tudtommal február 15-re volt egy küldöttközgyűlés…
I/740 Kinek az érdeke, hogy a miniszterelnök úr öt hónap alatt sem tárta a nyilvánosság elé bizonyítékait?
DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! 1998. augusztus 25-én Orbán Viktor miniszterelnök úr a Fidesz országos választmányának ülésén bejelentette, hogy a korábbi kormányzat ideje alatt vezető ellenzéki politikusokról és családtagjaikról közpénzek…
I/740 Kinek az érdeke, hogy a miniszterelnök úr öt hónap alatt sem tárta a nyilvánosság elé bizonyítékait?
DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): Miniszterelnök úr az idézett levelében azt írta, hogy a szóban forgó kérdés alapvetően az államrend demokratikus működésének problémája. Ha a miniszterelnök ezt állítja, akkor én csak azt kérdezem, hogy az államrend demokratikus működésének problémájára ő nem hoz 168 napi…
T/331 A családok támogatásáról
DR. VILÁGOSI GÁBOR jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A T/331/59. számú ajánlás 12. pontja nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, ezért erről nem határoz az Országgyűlés. Bejelentem, hogy az alapajánlás 6., 17., 19., 23., 25., 26., 31., 36., 53. és 54. pontjait előterjesztőik visszavonták. Tis…
T/272 A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról
DR. VILÁGOSI GÁBOR jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A T/272/80. számú ajánlás 20. és 93. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, ezért ezekről nem határoz az Országgyűlés. Bejelentem, hogy az ajánlás 63., 64., 65., 89., valamint a kiegészítő ajánlás 2. és 12. pontjait az előterjesztő…
T/250 A büntető jogszabályok módosításáról
DR. VILÁGOSI GÁBOR jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő előzetesen írásban minden frakció részére eljuttatta a támogatott módosító javaslatok körét. Ebből az alkotmányügyi bizottság állásfoglalásának megfelelően a T/272/80. számú ajánlás 39., 44., 46., 59., 69., 70., 71., 95. és 96. pontja…
T/272 A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról
DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Az általános vita során azt mondtam, hogy a szervezett bűnözés elleni hatékonyabb fellépést természetesen támogatjuk, de az előttünk lévő javaslatot átolvasva arra a következtetésre jutottunk, hogy nagyon sok olyan pont…
T/272 A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról
DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én pedig Juharos képviselőtársam hozzászólására szerettem volna reagálni, de már ő sincs a teremben. Azt hiszem, az az út, amire önök most léptek, tényleg sehova nem vezet, legalábbis nem oda vezet, hogy ez a parlament megint, a két ol…
T/459 A Nemzeti Biztonsági Felügyeletről T/460 Az államtitokról és a szolgálati tittokról szóló 1995.évi LXV. törvény módosításáról
DR. VILÁGOSI GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzeti biztonsági felügyeletről, valamint az államtitokról és szolgálati titokról szóló törvény módosításáról szóló javaslat általános vitájának keretében - mint ahogy az elmúlt hetekben többször megtet…
T/249 A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV.törvény módosításáról
DR. VILÁGOSI GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A vezérszónoklatok sorában a negyedik felszólalóként az előttünk lévő, kétségtelenül jelentős tartalmú, de nem túl nagy terjedelmű törvényjavaslatról már nagyon nehéz újakat mondani, s nehéz új szempontoka…
T/257 A vad védelemről, a vadgazdálkodásról valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény módosításáról
DR. VILÁGOSI GÁBOR jegyző: A vita első szakaszában a vadászterülethez tartozó földtulajdonosok jogi helyzetét és jogkörét érintő rendelkezésekhez érkezett indítványokat tárgyalja meg az Országgyűlés az ajánlás 1-8. pontjai alapján. A második szakaszban a kármegelőzéssel kapcsolatos szabály módosítás…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
DR. VILÁGOSI GÁBOR jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a kiadott napirendi ajánlásnak megfelelően az egyes frakciók időkerete a mai napon a következők szerint alakul: Fidesz-Magyar Polgári Párt 152 perc, Magyar Szocialista Párt 166 perc, Független Kisgazdapárt 84 perc, Szabad Demokraták…
H/108 Az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal működése és felügyelete során felmerült aggályok kivizsgálására irányuló parlamenti vizsgáló bizottság felállításáról
DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt héten rámutattam arra, hogy kormánypárti képviselőtársaim a Házszabállyal ellentétes módosító indítványt nyújtottak be, hiszen az ő módosító indítványuk a vizsgálat tárgyára vonatkozott, ez pedig házszabályellenes. Sajná…
T/272 A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról
DR. VILÁGOSI GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Bocsássák meg nekem, hogy néhány mondat erejéig visszaéljek a helyzetemmel, azzal ugyanis, hogy előttem már több vezérszónoklat elhangzott, és ezek között volt olyan, amelyik mintegy versenye…
H/108 Az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal működése és felügyelete során felmerült aggályok kivizsgálására irányuló parlamenti vizsgáló bizottság felállításáról
DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A parlamenti vizsgálóbizottság felállításáról szóló önálló indítványunk előterjesztésekor hangsúlyoztam a bizottság felállításának indokát, mely szerint a közélet tisztasága iránti igény megköveteli, hogy a pénzügyi és adóhivatali tisz…
T/203 Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII.törvény módosításáról
DR. VILÁGOSI GÁBOR jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő előzetesen írásban minden frakció részére eljuttatta a támogatott módosító javaslatok körét. Ezek szerint a T/203/34. számú ajánlás 2., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 12., 14., 15., 16., 28., 39., 40., 43., 45., 46., 48., 49., 53. és 56…