704 felszólalás
T/187 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A választópolgárok nem fogják nekünk megbocsátani, ha a családok támogatása kérdésének érdemi vitája helyett egymással vagdalkozunk. Tisztelettel kérem önöket, hagyjuk abba! A rendszerváltást követő kormányoknak más és más ga…
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A száznapos programunkban valóban azt ígértük, hogy visszaadjuk a nyugdíjasoknak az önök által, a Fidesz-kormány által elvett 52 milliárd forintot. Jelentem önöknek: ennek a végeredménye valamivel több mint 59 milliárd forint…
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Van ennek a mostani vitának egy egészen sajátos bája, hiszen egy-másfél évvel ezelőtt ugyanezt a vitát lefolytattuk, némi különbséggel persze, csak mintha 180 fokot kellene fordítani ezen a termen. Talán emlékszik rá, áll…
H/14 A hosszútávú egészségpolitika folyamatosságának megőrzéséről és az egészségügyi, valamint a szociális rendszerekben ellátottak jogainak érvényesítését biztosító szervezet kialakításáról
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szocialista képviselőtársaimmal együtt országgyűlési határozattervezetet terjesztettünk a tisztelt Országgyűlés elé, amelyben az Országgyűlésnek azt javasoljuk, hogy kérje fel a kormányt, hogy nyújt…
H/14 A hosszútávú egészségpolitika folyamatosságának megőrzéséről és az egészségügyi, valamint a szociális rendszerekben ellátottak jogainak érvényesítését biztosító szervezet kialakításáról
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Szeretném megköszönni a képviselőtársaimnak, hogy részt vettek ebben a vitában, és véleményükkel hozzájárultak ahhoz, hogy egy olyan problémáról beszéljünk, amelyet megítéléstől és véleménytől függe…
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen Tisztelt Harrach Képviselő Úr! - volt családügyi és szociális miniszter úr. A Magyar Szocialista Párt nem mellveregetésből emeli a családok támogatását, hanem azért, mert ezt vállaltuk, és nem történik más, mint a vállalásunk teljesítése.…
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök, hogy Lenártek képviselőtársam is nagyra becsüli Czinege Imre képviselőtársam szakszerű, tárgyszerű és politikailag is elfogadható álláspontjának kifejtését. Magunk is büszkék vagyunk képviselőtársunkra, aki kezdő ké…
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Gógl Képviselőtársam! Miközben a bizottságban nagy örömmel konstatáltam, hogy ellenzéki képviselőként a képviselő úr is megszavazta a költségvetési módosítás általános vitára való alkalmasságát, most szomorú szívvel veszem…
H/15 A hazai népegészségügyi helyzettel összefüggő egyes hosszútávú feladatokról
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A vitában, amelyet az elmúlt héten folyatott a parlament e falak között, kormánypárti és ellenzéki képviselőtársaim komoly elkötelezettségről tettek tanúbizonyságot, amikor javaslataikkal és észrevételeikkel támogatóan szólta…
I/31 Milyen eszközök állnak a tárca rendelkezésére a nyugdíjasok által benyújtott segélykérelmek elbírálására és kielégítésére?
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Asszony! Az előző kormány kezdeményezésére a kétéves költségvetésben megszűnt a méltányossági nyugdíjemelés lehetősége, helyette a szociális és családügyi miniszter egyszeri méltányossági segély odaítélésére kapott lehetőség…
I/31 Milyen eszközök állnak a tárca rendelkezésére a nyugdíjasok által benyújtott segélykérelmek elbírálására és kielégítésére?
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Tisztelt Miniszter Asszony! A bukott kormány sok tízmillió forintot költött a saját imázsának építésére (Derültség a Fidesz soraiban.), eközben megfeledkezett közel 40 ezer emberről, akiknek ha ezer forintot kellene adni segélyként - ami persze semmire nem elég -, akkor is 3…
T/12 A gyógyszerészetet érintő egyes törvények módosításáról
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Csáky képviselőtársam nagyon alapos és árnyalt elemzését adta a beterjesztett törvénymódosítási javaslatunknak. Ennek számtalan elemét megfontolásra és végiggondolásra érdemesnek kell tartanunk, legfeljebb sajnálkozhatunk azon, hogy miközb…
H/15 A hazai népegészségügyi helyzettel összefüggő egyes hosszútávú feladatokról
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Szocialista Párt parlamenti képviselőinek egy csoportja országgyűlési határozattervezetet nyújtott be a Ház elé a hazai népegészségügyi helyzettel összefüggő egyes hosszú távú fela…
H/15 A hazai népegészségügyi helyzettel összefüggő egyes hosszútávú feladatokról
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt szeretném megköszönni minden képviselőtársamnak a vitában való részvételt és azt, hogy a maga véleményével hozzájárult ahhoz, hogy ez az országgyűlési határozati javaslat - akár módosítások árán is - tartalm…
I/5782 Felelősségteljes munkáért méltó bért
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az egészségügyi miniszterhez benyújtott interpellációm a következő. Tisztelt Miniszter Úr! Az önök kormánya a tisztességes, magas színvonalú munkáért, amelyet orvosoktól és ápolóktól vár el, tisztességes jövedelmet ígért…
I/5782 Felelősségteljes munkáért méltó bért
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Urak! Ez a közalkalmazotti bértábla (Dr. Vojnik Mária felmutatja a bértáblát.), akikről beszéltem és akiknek a sérelmét elmondtam, ebbe a sávba sorolódnak. Azt mondja államtitkár úr, hogy jó lesz nekik majd, ha önöktől kapna…
H/5413 Az egészségügyi ágazat válságának kezelését szolgáló intézkedések pénzügyi megalapozásáról
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Árulkodó volt a felszólalás, és árulkodó volt a hallgatás is ebben a Házban azon frakciók részéről, akik nem nyilvánítottak véleményt. Köszönöm a szabad demokratáknak a frakciónk nevében, hogy világosan látják és értik az ágazat helyze…
J/5136 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről H/5188 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormá
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Kétségtelen, hogy az Országgyűlés elé most benyújtott jelentés lényegesen nagyobb terjedelmű, mint az egy évvel ezelőtti, azonban a benne található adatok részben elfedik azokat a súlyos problémákat, amelyekkel a…
J/5136 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről H/5188 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormá
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Gémesi Képviselőtársam! Valóban jelentős véleménykülönbség van közöttünk annak megítélésében, hogy a jelenleg leszakadt régiók, és ebbe nem csak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét kell beleérteni, maguk tehetnek-e arról, vagy éppen az előző kormány, hogy…
J/5136 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről H/5188 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormá
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Örülök, hogy képviselőtársaim tovább gördítették a vitát, és ma már arról szólhatunk, hogy ha már a kormány nem tudja támogatni a szegényebb régiókat és a szegény családokat, ellenkezőleg, a tehetősebbekhez csoportosítja át a nekik járó támogatást, akkor…
J/5136 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről H/5188 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormá
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót. Gémesi képviselőtársam nem tagadta, hogy a települési önkormányzatok lehetőségei között hatalmas különbség van, tehát abban, hogy mit tudnak hozzátenni ahhoz a szociális rendszerhez, amivel a családok és a gyermekek életkörülményeihez hozzásegíthetnek. Azonb…
T/5047 Az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról
DR. VOJNIK MÁRIA, az egészségügyi és szociális bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról és az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló törvényjavaslathoz a bizottság no…
T/5047 Az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ebben a vitaszakaszban az ajánlás 1. és 3. pontjához szeretnék hozzászólni. Az ajánlás 1. pontjában hárompárti javaslatként érkezett az a preambulumot kiegészítő szövegezés, amelyben a képviselők javasolták, hogy vegyük be az ajánlásba a "továbbá a…
T/5047 Az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. És köszönöm Lezsák képviselő úrnak, hogy ismételten módot ad arra, hogy a szocialista képviselők álláspontját megerősíthessük. Még egyszer szeretném pontossá tenni, hogy minden parlamenti pártnak és természetesen mindenkinek az érdeke, hogy a lakos…
T/5047 Az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Mindenekelőtt a türelmüket kérem, amiért újra csak az ajánlás 1. pontjában képviselőtársaim által megtett módosító indítványhoz fűzök megjegyzést. A módosító indítvány az, hogy "továbbá az egészségügyi dolgozók helyzetének javítását". Én tehát a javaslatot, tisztelt Bartha k…
T/5047 Az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Az ajánlás 5., 6., 10. és 14. szakaszához szeretnék megjegyzéseket fűzni. Szeretném elmondani mindenekelőtt azoknak a képviselőtársaimnak, akik talán nem hozták magukkal az alapajánlást, hogy amikor Schvarcz képviselőtársammal és a bizottsági…
T/5047 Az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Én nem ígérem meg, hogy ez az utolsó megszólalásunk, főleg nem ebben a vitában, hiszen az egészségügyi ágazatot lényegében érintő törvényjavaslatról van szó, és a vitának véleményem szerint helye és jogosultsága van. Szeretném elmondani, hogy…
T/5047 Az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Én azokra a módosító indítványokra nem tudok reagálni, amelyeket most a képviselő úr felemlített, csak szeretném elmondani, hogy őszinte sajnálatunkra Csáky képviselő úr az ajánlás 6., 7., 8., 9., 11. és 12. számú indítványát a bizottsági ülés…
T/5047 Az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. A vitának ebben a szakaszában azok a módosító indítványok találhatók, amelyeket a szabadfoglalkozású orvoslásra vonatkozóan terjesztettek elő kormánypárti képviselőtársaim. Ez nagyon izgalmas szakasza volt a vitának a bizottságban, amikor is a…
T/5047 Az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Az ajánlásnak az általam már korábban felemlegetett, de most újra előhozott 36. pontjában Hegedűs képviselő úr a Magyar Orvosi Kamara javaslatát hozta elő a szabadfoglalkozású orvoslásra. Már az a tény is, hogy az üléste…