731 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az európai ügyészség létrehozásáról szóló rendelettervezet nemcsak a célkitűzéseit és eszközeit tekintve kiemelt jelentőségű, de Magyarország alkotmányos identitását, büntetőjogi szu…
K/13035 Mikor lélegezhetnek már fel a Buda-Cash károsultjai?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Képviselő asszony kérdéseiben több témakört is érintett. Talán kezdjük azzal, hogy a Buda-Cash Brókerház károsultjai egyrészt, ha kártérítési igényeiket benyújtották, a Befekte…
T/12234 A közigazgatási perrendtartásról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Csak Gyüre Csaba képviselőtársam felvetésére szeretnék válaszolni, ami mindkét törvény vonatkozásában fennáll, hogy valóban részt vettünk ezeken az ötpárti egyeztetőkön. Én úgy emlékszem, hogy a vitatéma a közigazgatási…
T/12920 Az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény, valamint a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény módosításáról
DR. VÖLNER PÁL (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt fekvő törvényjavaslat célja, hogy az úgynevezett életpálya-különbözet változatlan mértékben továbbra is megillesse az igazságügyi alkalmazottakat, valamint a nem ügy…
T/12920 Az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény, valamint a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény módosításáról
DR. VÖLNER PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak röviden. Köszönöm egyrészt képviselőtársaimnak, hogy a céllal egyetértenek, hogy ezt az illetménykiegészítési kérdést rendezni kell. Másrészt sajnálom, hogy elmentünk mindenféle más irányba, akár a következő napirendi pontokhoz, munkaerőpiach…
T/12718 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény módosításáról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! A versenyjog szerepe a tisztességes és szabad verseny, valamint a piaci működés alapvető mechanizmusának és ezáltal végső soron a fogyasztóknak a védelme.…
T/12718 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény módosításáról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm képviselőtársaim aktivitását a vezérszónoki felszólalások során, bár sok minden olyat is hallhattunk, ami nem az előterjesztés tárgya, ezt képviselő úr is említette. (Z. Kárpát Dániel: Az általános vita keretei…
T/12719 A jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény és egyes törvények eljárásjogi kérdésekkel összefüggő módosításáról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt fekvő törvényjavaslat nagyban hozzájárul a bürokrácia csökkentéséhez és a jogalkalmazó közönség érdekeinek széles körű kiszolgálásához.…
T/12719 A jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény és egyes törvények eljárásjogi kérdésekkel összefüggő módosításáról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány dologra reagálnék, ami elhangzott, bár úgy láttam, képviselőtársaim egymásra is reflektáltak, úgyhogy részben sikerült a kérdéseket így is megbeszélni. Korózs Lajos képviselőtársam az ú…
T/12722 A civil szervezetek és a cégek nyilvántartásával összefüggő eljárások módosításáról és gyorsításáról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A civil nyilvántartást érintő kérdések szoros összefüggésben állnak az Alaptörvény szerinti egyesülési szabadsággal, ennek alapján mindenkinek joga van szerveze…
T/12722 A civil szervezetek és a cégek nyilvántartásával összefüggő eljárások módosításáról és gyorsításáról
DR. VÖLNER PÁL, igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm egyrészt a vitában való aktív közreműködést. Korózs Lajos képviselőtársam is, Szávay képviselő úrhoz hasonlóan a bírságolás kérdését is említette. Ha figyelmesen elolvassuk a tö…
T/12458 Magyarország Alaptörvényének hetedik módosítása
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Csak a hozzászólások kapcsán néhány dolgot érintenék. Sallai képviselőtársam gyakorlatilag felháborodott, hogy hogy kerültünk ide, és hogy mit érdemel ez a módosítás. Mi, akik végigkísértük ennek a sorsát, tudhatjuk, ho…
K/12426 Ebben a formában már elfogadható?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! A kárpótlás, így az egyes tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásokról szóló 267/2000. számú kormányrendelet meghatározott juttatás és szociális…
Napirend utáni felszólalások
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Nagyon sajnálom, hogy a képviselő úrnak nincsenek annyira mélyreható történelmi ismeretei (Moraj a Jobbik soraiban.), hogy igazán meg tudta volna idézni azt a kort, amelyben Nagyatád…
Napirend utáni felszólalások
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Említette a képviselő úr is, hogy fegyelmi döntést hozott az önkormányzat. Ha jól emlékszem az újsághírekből, akkor a fideszes képviselők ugyanúgy megszavazták, hogy itt eljárás indu…
Napirend utáni felszólalások
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Néhány alapfogalmat tisztáznék, mert különben csúsztatásnak kellene minősítenem a felszólalásának a nagy részét. Először is a migráció és az, hogy valaki tartózkodási engedélyt kap M…
Napirend utáni felszólalások
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Mindenki láthatja, hogy a magyar gazdaság egyre jobban teljesít. (Taps a Jobbik soraiban.) Engedje meg, hogy néhány aktuális példát említsek ennek alátámasztására. 2016 második negye…
Napirend utáni felszólalások
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Engedje meg, hogy „Nyolc éve történt a dunaszerdahelyi gyalázat” címmel elhangzott napirend utáni felszólalására az alábbi választ adjam. November 1-jén, 2008-ban Dunaszerdahelyen a…
Napirend előtti felszólalások
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy nem ennek a kormányzatnak kellene ezeket a napirend előtti kérdéseket feltenni (Gőgös Zoltán: Ki nem támogatja az ügynöktörvényt?), hiszen a Fidesz azért alakult még…
T/12233 Az általános közigazgatási rendtartásról T/12234 A közigazgatási perrendtartásról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr, csak néhány gondolat. Hiszékeny Dezső képviselőtársam tett néhány olyan megjegyzést a törvénytervezetekkel kapcsolatban, amelyek nem állják meg a helyüket, tehát hogy maga a törvényjavaslat hatóságpárti lenne, holott ny…
I/12605 Pedofil botrány az MSZP körül?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs ellen bűncselekmények közül a legvisszataszítóbbak a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények. A jogalkotó kiemelkedő figyelmet fordít…
I/12600 Mire várhat az igazságszolgáltatás?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A hatalmi ágak szétválasztásának elve mentén az Igazságügyi Minisztérium folyamatban levő eljárásokról nem fejti ki a véleményét, azokról nem nyilatkozik, eddig sem tette. Az Alkotmá…
T/12179 A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény és ehhez kapcsolódóan más törvények módosításáról
DR. VÖLNER PÁL, igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr, csak egyetlen mondat erejéig. Elhangzott képviselő úr részéről, hogy ez nem elégséges módosítás, de az is nyilvánvaló, hogy nem ebben a törvényben, nem ennek a jogszabálycsomagnak a keretén belül tudjuk a börtönépít…
I/12537 Veszélyben a tényleges életfogytiglan kiszabásának lehetősége?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az európai intézmények részéről 2011 óta folyamatos támadások érik Magyarországot a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés miatt, de a kormány eddig is sikerrel védte…
T/12458 Magyarország Alaptörvényének hetedik módosítása
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Csak röviden, lehet, hogy lesz benne néhány ismétlés. Először is szeretném megköszönni mindenkinek az aktivitását, aki gyakorlatilag illő módon vette ki a részét ennek a témának, ennek a módosításnak a megtárgyalásából.…
Napirend előtti felszólalások
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azt hiszem, olyan mércét állított a Jobbik elé itt az események kapcsán, amit nem tudnak majd megugrani, hiszen ha a Jobbik elmúlt években végzett tevékenységét, magatartását tanulmá…
T/11232 Az európai uniós és a nemzetközi bűnügyi együttműködést szabályozó törvények, valamint egyes büntetőjogi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm egyrészt, hogy a javaslat nagy részével egyetért a Jobbik frakciója, és szakmailag elfogadhatónak tartja. A Btk.-módosítás kapcsán szeretnék néhány gondolatot elmondani; teh…
T/12176 A Habsburg Ottó Alapítványról T/12177 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2006. évi LXV. törvény, valamint a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő el
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Magyarország Kormánya örömmel tesz eleget Habsburg Károly főherceg felajánlásának, tesszük mindezt azért, mert álláspontunk szerint Habsburg Ottó életműve példaértékű minőséget képvisel az európai…
T/12179 A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény és ehhez kapcsolódóan más törvények módosításáról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az önök előtt fekvő törvényjavaslatban foglalt módosítások új jogintézmények megteremtését és a meglevő szabályozásnak a joggyakorlat által felvetett pontosítá…
T/12179 A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény és ehhez kapcsolódóan más törvények módosításáról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Először is szeretném megköszönni a jelen lévő képviselőknek, hogy szakszerűen és szakmailag nyilvánultak meg az előterjesztés kapcsán, noha nézetazonosság nyilvánvalóan nem volt teljesen összehozható. De n…