731 felszólalás
T/11900 A polgári perrendtartásról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Csak néhány gondolat a vezérszónoki körben elhangzottakra. Olyan észrevételek hangzottak el, hogy nem volt elegendő idő ennek a törvényjavaslatnak az előkészítésére, szakmai berkekben nem járt elég egyeztetésen. Csak ez…
K/12112 Hol tart az állatvédelem ügye?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ismételten le kell szögeznünk, hogy jogos az állatvédőknek és a jóérzésű állampolgároknak azon igénye, hogy az állatok megfelelő védelemben részesüljenek. A problémák azonban sokkal összetettebbek annál, hogy…
K/12136 Miközben a Kormány minden erejével megpróbálja az urnáktól távol tartani az országot elhagyó, lakcímmel rendelkező állampolgárokat, aközben az elszakított területeinkről akár halottak nevében is lehet szavazni?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az első kérdéssel összefüggésben jelzem, hogy a minisztérium nem rendelkezik semmilyen információval arról, hogy hány, magyarországi lakcímmel nem rendelkező személy esetében jelente…
Napirend előtti felszólalások
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ahogy beszédében is elhangzott, a tények erősen ellentmondanak azoknak a baloldali és liberális állításoknak, amelyek szerint nincs kötelező betelepítési kvóta. Ha csak a tavalyi sze…
T/11232 Az európai uniós és a nemzetközi bűnügyi együttműködést szabályozó törvények, valamint egyes büntetőjogi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A bűncselekmények megelőzése és felderítése, a büntetőeljárások lefolytatása, a jogerősen kiszabott büntetések végrehajtása elképzelhetetlen az államok, illetv…
A/12053 Miért fontos a népszavazás intézménye egy demokratikus jogállamban?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Valóban, az a legfőbb probléma a népszavazás kapcsán, hogy a különböző pártok nem ismerik fel a népszavazás demokratikus jellegét és annak fontosságát, hiszen már az ókori görög álla…
A/12053 Miért fontos a népszavazás intézménye egy demokratikus jogállamban?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Képviselő úr említette a brüsszeli bürokratákat. Valóban, ők már meghozták azt a döntést, amit egy képviseleti eljárásban részt vevő képviselő vagy kormányfő vagy államfő nyilvánvalóan a választók akaratának a figyelembevétele mellett hozott voln…
Napirend előtti felszólalások
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Bojkottal kezdte megszólalását. Én úgy látom, hogy az LMP 60 százaléka is bojkottálja a mai ülést (Dr. Szél Bernadett: És a Fidesznél ez hány százalék?), úgyhogy a szavakkal egy…
Napirend előtti felszólalások
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Először is szeretném megköszönni ezt a kis történeti áttekintést, amelyben az ellenzéki pártokat részesítette a szavazati jog és a népszavazással kapcsolatos szabályozás tekintetében…
Napirend előtti felszólalások
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Először is köszönöm képviselő úrnak, hogy legalább egy határozott vélemény elhangzott, hogy a Jobbik is arra buzdítja a szavazókat, hogy menjenek el a népszavazásra, és szavaz…
K/11092 Ön szerint is minden rendben van a vagyonnyilatkozat-tételi rendszerrel kapcsolatban?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségét az Országgyűlésről szóló törvény szabályozza. Ennek értelmében a megbízatás keletkezését követő 30 napon belül, i…
T/11001 A tőkepiac stabilitásának erősítése érdekében tett egyes kárrendezési intézkedésekről szóló 2015. évi CCXIV. törvény módosításáról
DR. VÖLNER PÁL (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés elé terjesztem a tőkepiac stabilitásának erősítése érdekében tett egyes kárrendezési intézkedésekről szóló 2015. évi CCXIV. törvény, az úgynevezett kárrendezési tö…
T/11001 A tőkepiac stabilitásának erősítése érdekében tett egyes kárrendezési intézkedésekről szóló 2015. évi CCXIV. törvény módosításáról
DR. VÖLNER PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Asszony! Sajnos vissza kell néznünk a kezdetekhez. Ha megnézzük, hogy mi történt ebben az esetben, gyakorlatilag egy cég felszámolásra került. Képviselő úr is ügyvéd, tehát tudja, hogy a felszámolási…
T/10527 A szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok közös kezeléséről
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Csak röviden. Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az irányelv átültetésének április 10-e volt az ideje, mind az egyeztetési, mind a jogalkotási folyamatok elhúzódása miatt van, hogy a mai napon tudunk itt erről záróvitát folytat…
T/10528 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény módosításáról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak szeretném Bárándy képviselő urat megnyugtatni, ahogy az eddigiek során is megpróbáltam a vita folyamán. Az adó és járulékok fejében az állam természetesen továbbra is nyugdíjat, e…
I/10965 Ön szerint is totális kudarc az elszámoltatás?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselő Úr! A képviselő úr interpellációjában több büntetőeljárást érintett, amelyek végkimenetelét a kormányon akarja számon kérni. Valamennyien tudjuk azonban, és ön is nagyon jól tudja, képviselő úr,…
K/10853 Mikor számíthatnak a szülők a kormányra a tartásdíj ügyében?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Az Alaptörvény XIV. cikke tartalmazza, hogy a szülők kötelesek kiskorú gyermekükről gondoskodni. Az új polgári törvénykönyv értelmében a gyermeket gondozó szülő a tartást természetben, külön élő szülő ped…
T/10722 A Nemzetközi Büntetőbíróság Statútumának és a Statútum 8. cikkére vonatkozó kampalai módosításának kihirdetéséről
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: (A hangosítás nem működik.) Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az állandó Nemzetközi Büntetőbíróság felállításának gondolata már az első világháború után felmerült, azonban tényleges lépések ez…
T/10722 A Nemzetközi Büntetőbíróság Statútumának és a Statútum 8. cikkére vonatkozó kampalai módosításának kihirdetéséről
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Először is köszönöm a támogató felszólalásokat, amelyek abba az irányba mutatnak, hogy a Házban nagyjából egyetértés van ennek a törvényjavaslatnak az elfogadása kapcsán. Néhány kérdés valóban elhan…
T/10727 Az egyes kárpótlással összefüggő törvények módosításáról
DR. VÖLNER PÁL (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Az egyes kárpótlással összefüggő törvények módosításáról szóló T/10727. számú törvényjavaslat módosítja a tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által az állampolgárok t…
T/10727 Az egyes kárpótlással összefüggő törvények módosításáról
DR. VÖLNER PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak néhány pontosítást tennék, illetve az elhangzottakra reagálnék. Azzal kezdeném, hogy a kávézási szokásaim eléggé visszaszorultak, ezért ezt a fajta megközelítést szeretném visszautasítani. A bevezetőben, az expozéban is elhangzott, hogy…
I/10658 Hátrányos helyzetbe hozza a magyar KKV szektort az egységes hatályú európai szabadalom?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Amint ön előtt is ismeretes, a kormány kiemelt feladatának tekinti a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési tevékenységének támogatását és az innováció ösztönzését, ami hazán…
T/10528 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény módosításáról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr, csak nagyon röviden. A miniszter úr nagyrészt a felmerülő kérdésekre kitérően válaszolt, csak néhány pontosítást szeretnék tenni. Schiffer képviselő úr említette Szlovénia pénzügyi rendszerét. Itt egy teljesen má…
K/10671 A kormány a családok privát ügyének tekinti az idősgondozást?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Az Alaptörvény XVI. cikke a gyerekek szüleik iránti felelősségérzetét fejezi ki, amennyiben gondoskodniuk kell rászoruló szüleikről. De van, hogy ezenkívül a szülő vagy a szülő beleegyezé…
T/10527 A szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok közös kezeléséről
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Az európai kontinensen először a XIX. században Franciaországban létrejött jogvédő szervezet megalakulásától hosszú út vezetett az Európai Unióba…
T/10527 A szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok közös kezeléséről
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr, csak nagyon röviden. Köszönöm képviselőtársaimnak, hogy ilyen elmélyülten foglalkoztak az előterjesztéssel. Bangóné Borbély Ildikónak volt olyan észrevétele, hogy nem zajlott le előzetes vita. Nagyon széles körű…
Napirend utáni felszólalások
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak néhány gondolat az elhangzottakkal kapcsolatban. Képviselő úr felszólalásával egy alapvető probléma van, hogy minden demokratikus jogrendszernek az az alapja, hogy az ártatlanság vélelméből indul ki. Ön ezt…
Napirend előtti felszólalások
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Kár, hogy nincs annyi igazság vagy nincs igazság általában a felszólalásaikban, mint amekkora lendülettel ezt előadják, de nyilván a tartalom hiányát próbálják azzal pótolni, hogy re…
T/9894 A népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény módosításáról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Csak ne érjen az a vád, de nem tudok más választ adni természetesen, mint ami a bizottságban is elhangzott, hogy látható volt, hogy ez egy technikai módosító csomag volt, ami a TAB elé került, és miután az önök részéről…
T/9894 A népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény módosításáról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Egy konkrét témára kérdezett rá, tulajdonképpen az aláíróívekre. Szeretném megnyugtatni képviselő asszonyt, hogy a Nemzeti Választási Iroda javaslata alapján került be e…