13 187 felszólalás
I/2738 7,4 milliárd forint elvonása az önkormányzatoktól
ELNÖK: A képviselő asszony nem fogadta el a miniszter válaszát. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e. Kérem, szavazzanak. (Szavazás.) Az Országgyűlés 149 igen szavazattal, 75 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett a választ elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Juhász Ferenc, az MSZP képviselője, interp…
T/2285 a Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló 1995. évi LXXXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Elsőként a módosító javaslatról határozunk, amelynek elfogadásához az alkotmány 76. § (3) bekezdése szerint az országgyűlési képviselők kétharmadának, azaz 258 képviselőnek az igen szavazata szükséges. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a T/2285/2…
T/1952 A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993.évi LXXVIII.törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az…
T/1154 A Polgári Törvénykönyv módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő az alapajánlás 1., 2. és 3. pontjait támogatja. A 3. pontról a Fidesz képviselőcsoportja külön szavazást kért. Elsőként tehát az ajánlás 1. és 2. pontját teszem fel szavazásra, amelyeket az előterjesztő tehát támogat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az O…
T/2298 Az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994.évi XXIII.törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a határozathozatali eljárás során nem döntünk az ajánlás 1. és 4. pontjairól, mert azok bizottsági állásfoglalás szerint nem felelnek meg a Házszabály rendelkezéseinek, továbbá az ajánlás 3., 5., 6. és 7. pontjairól sem, mert azok nem kapták meg a szüks…
H/2489 A Magyar Köztársaság és a Litván Köztársaság között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről Budapesten, 1999.május 25-én aláírt Megállapodás megerősítéséről H/2490 A Magyar Köztársaság és a Lett Köztársaság között a beruházások ösztönzé
ELNÖK: Megkérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni a vitában. (Senki nem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Tisztelt Országgyűlés! Az együttes általános vitát lezárom. Mivel módosító javaslat nem érkezett, részletes vitára nem kerül sor, az előterjesztések elfogadásáról kell döntenünk. Kérdezem,…
T/2494 A Gazdasági Együttműködés és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamai, valamint Argentína, Brazília, Bulgária, Chille és Szlovákia által Párizsban, 1997. november 21-én elfogadott, a külföldi hivatalos személyek megvesztegetése elleni küzdelemről sz
ELNÖK: Megkérdezem, hogy a külügyi bizottság kíván-e előadót állítani. (Senki nem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Megkérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni. (Senki nem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel módosító javaslat nem érkezett…
H/2538 A Délkelet-Európai Együttműködési Kezdeményezés (SECI) keretében létrejött, az országhatárokat átlépő bűnözés megelőzésében és leküzdésében való együttműködésről szóló Bukarestben 1999.május 26-án aláírt Megállapodás megerősítéséről
ELNÖK: Megkérdezem, az önkormányzati vagy a külügyi bizottság kíván-e előadót állítani. (Nincs ilyen jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkező nincsen. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel módosító javaslat nem ér…
H/2720 Dr.Tímár György országgyűlési képviselő mentelmi ügye
ELNÖK: Megkérdezem Tímár Györgyöt, kíván-e szólni. (Dr. Tímár György jelzi, hogy nem.) Nem kíván szólni. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal következik. Felhívom figyelmüket, hogy a mentelmi jog felfüggesztése az 1990. évi LV. törvény 5. § (6) bekezdése, továbbá a Házszabály 131. § (3) bekezdé…
Ü/2662 SZDSZ képviselőcsoport kérelme az ÜB 43/1998-2002 és ÜB 44/1998-2002 állásfoglalásai elutasításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Elsőként a döntést indítványozó képviselőcsoport egy képviselője szólal fel 5 perces időtartamban. Ezt követően a bizottság állásfoglalásának indokait az ügyrendi bizottság előadója ismerteti ugyancsak 5 percben. A képviselőcsoportok álláspontját 5 perces időkeretben eg…
Ü/2662 SZDSZ képviselőcsoport kérelme az ÜB 43/1998-2002 és ÜB 44/1998-2002 állásfoglalásai elutasításáról
ELNÖK: Megadom a szót Salamon Lászlónak, az ügyrendi bizottság elnökének, ötperces időkeretben.
Ü/2662 SZDSZ képviselőcsoport kérelme az ÜB 43/1998-2002 és ÜB 44/1998-2002 állásfoglalásai elutasításáról
ELNÖK: Most a frakciók álláspontját ismertető képviselői felszólalásokra kerül sor öt-ötperces időkeretben. Elsőként megadom a szót Fazekas Sándor úrnak, a Fidesz képviselőjének.
Ü/2662 SZDSZ képviselőcsoport kérelme az ÜB 43/1998-2002 és ÜB 44/1998-2002 állásfoglalásai elutasításáról
ELNÖK: Megadom a szót Tóth András úrnak, az MSZP képviselőcsoportja nevében felszólaló képviselőnek.
Ü/2662 SZDSZ képviselőcsoport kérelme az ÜB 43/1998-2002 és ÜB 44/1998-2002 állásfoglalásai elutasításáról
ELNÖK: Megadom a szót Kuncze Gábornak, az SZDSZ képviselőjének. (Folyamatos zaj. - Kovács Kálmán: Szóljon, elnök úr, hogy nem a kocsmában vagyunk, üljenek le!) Megadom a szót Kuncze Gábor úrnak, az SZDSZ képviselőjének. (Közbeszólás: Bár a kocsmában lennénk!)
Ü/2662 SZDSZ képviselőcsoport kérelme az ÜB 43/1998-2002 és ÜB 44/1998-2002 állásfoglalásai elutasításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most képviselőcsoportonként további egy-egy felszólalásra van lehetőség 3-3 percben. Megkérdezem, ki kíván felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Nagy Sándor gépén kétperces hozzászólásra jelentkezés jelent meg, nyilván tévedés, kérem törölni. Tisz…
Ü/2662 SZDSZ képviselőcsoport kérelme az ÜB 43/1998-2002 és ÜB 44/1998-2002 állásfoglalásai elutasításáról
ELNÖK: Végül megadom a szót Salamon László bizottsági elnök úrnak ötperces időkeretben.
Ü/2662 SZDSZ képviselőcsoport kérelme az ÜB 43/1998-2002 és ÜB 44/1998-2002 állásfoglalásai elutasításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelettel kérem a képviselő urakat, a felszólaló képviselő mögött beszélgetőket is (Moraj a Fidesz soraiban.) és a vele szemben ülőket is, hogy figyeljenek Salamon úrra, hogy be tudja fejezni a mondandóját. (Glattfelder Béla: Talán ne kiabáljanak!) Képviselő úr, kére…
Ü/2662 SZDSZ képviselőcsoport kérelme az ÜB 43/1998-2002 és ÜB 44/1998-2002 állásfoglalásai elutasításáról
ELNÖK: Folytassa hozzászólását!
Ü/2662 SZDSZ képviselőcsoport kérelme az ÜB 43/1998-2002 és ÜB 44/1998-2002 állásfoglalásai elutasításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatalok következnek. Ennek során az Országgyűlés mind a két állásfoglalással kapcsolatos kérelemről külön-külön határoz. Emlékeztetem önöket, hogy a Házszabály értelmében az Országgyűlés nem a bizottsági állásfoglalásokról, hanem a kérelemről határoz.…
T/2537 A jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. törvény, a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII.törvény, valamint a lakástakarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII.törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatokról a következő ülésünkön határozunk. (20.30) Soron következik az állami tulajdonban lévő vagyontárgyakat fenyegető kockázatok kezelésével és egyéb kockázatkezelési kérdésekkel kapcsolatos egyes kormányzati feladatokról szóló országgyűlési határozat…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Megkérdezem a kormány képviselőjét, kíván-e válaszolni az elhangzottakra. Megadom a szót Glattfelder Béla államtitkár úrnak.
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Ugyancsak napirend utáni felszólalásra jelentkezett Dán János képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselője, "Hogyan utazzanak az emberek a szegedi és az újszegedi vasútállomás között?" címmel. Megadom a szót.
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Megkérdezem a kormány képviselőjét, hogy kíván-e válaszolni az elhangzottakra. (Glattfelder Béla jelentkezik.) Megadom a szót Glattfelder Béla államtitkár úrnak.
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Bauer Tamás képviselő úr, az SZDSZ képviselője, "Háttal Európának XXIV." címmel. Megadom a szót.
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Megkérdezem, a kormány nevében kíván-e reagálni valaki az elhangzottakra. (Nincs ilyen jelzés.) Nem kíván. Ugyancsak napirend utáni felszólalásra jelentkezett, pontosabban Balogh József képviselő úr napirend utáni felszólalását visszavonta; így most Mécs Imre képviselő úrnak adom meg a szót:…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Megkérdezem a kormány képviselőjét, kíván-e reagálni az elhangzottakra. (Glattfelder Béla: Nem.) Nem. Ugyancsak napirend utáni felszólalásra jelentkezett Gidai Erzsébet képviselő asszony, a MIÉP képviselője, "Tíz év egyenleg a gazdasági fejlődésünkben" címmel. Megadom a szót.
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Megkérdezem a kormány képviselőjét, kíván-e válaszolni az elhangzottakra. (Glattfelder Béla: Igen.) Megadom a szót Glattfelder Béla úrnak.
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Mai ülésnapunkat berekesztem. Szerdán reggel 9 órakor folytatjuk a munkánkat. Jó éjszakát kívánok mindenkinek! (Az ülésnap 21 óra 11 perckor ért véget.)
T/2543 A helyi adókról szóló 1990.évi C. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem a kormány jelen lévő képviselőit, kíván-e valaki szólni. (Nincs ilyen jelzés.) Nem kíván. Megkérdezem a hatáskörrel rendelkező bizottságokat, kívánnak-e előadót állítani. (Jelzésre:) A gazdasági bizottság? (Jelzésre:) Mind a ketten a gazdasági bizottság rész…
T/2543 A helyi adókról szóló 1990.évi C. törvény módosításáról
ELNÖK: A gazdasági bizottságban kialakult kisebbségi véleményt Göndör István úr ismerteti. Megadom a szót.