13 187 felszólalás
A/1375 Lát-e arra lehetőséget, hogy a megélhetésükben leginkább veszélyeztetett és állásszerzésben is hátrányos helyzetű árva és félárva fiatalok ne csak a tanulói jogviszony utolsó napjáig, hanem az ezt követő második hónap végéig kapják az árvaellátást?
ELNÖK: Megadom a szót Őry Csaba államtitkár úrnak.
A/1375 Lát-e arra lehetőséget, hogy a megélhetésükben leginkább veszélyeztetett és állásszerzésben is hátrányos helyzetű árva és félárva fiatalok ne csak a tanulói jogviszony utolsó napjáig, hanem az ezt követő második hónap végéig kapják az árvaellátást?
ELNÖK: Viszontválaszra megadom a szót Lezsák képviselő úrnak.
A/1375 Lát-e arra lehetőséget, hogy a megélhetésükben leginkább veszélyeztetett és állásszerzésben is hátrányos helyzetű árva és félárva fiatalok ne csak a tanulói jogviszony utolsó napjáig, hanem az ezt követő második hónap végéig kapják az árvaellátást?
ELNÖK: Viszontválasz illeti meg az államtitkár urat. (Dr. Őry Csaba jelzésére:) Nem kíván élni a lehetőséggel. Rozgonyi Ernő, a MIÉP képviselője, kérdést kíván feltenni a pénzügyminiszternek: "Meddig sérthetetlen és törvények felett álló a Magyar Nemzeti Bank elnöke?" címmel. A képviselő urat illeti…
A/1379 Meddig sérthetetlen és törvények felett álló a Magyar Nemzeti Bank elnöke?
ELNÖK: Járai Zsigmond pénzügyminiszter úr válaszol.
A/1379 Meddig sérthetetlen és törvények felett álló a Magyar Nemzeti Bank elnöke?
ELNÖK: Viszontválaszra a képviselő urat illeti a szó.
A/1379 Meddig sérthetetlen és törvények felett álló a Magyar Nemzeti Bank elnöke?
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Áttérünk az interpellációk megtárgyalására. Veres János, az MSZP képviselője interpellációt nyújtott be dr. Boros Imre... (Moraj.) Jaj, bocsásson meg miniszter úr! Elnézést! Egy perc még önt illeti a válaszadásra. Megadom a szót.
A/1379 Meddig sérthetetlen és törvények felett álló a Magyar Nemzeti Bank elnöke?
ELNÖK: Akkor most következik az interpellációk megtárgyalása. Veres János, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be Boros Imre tárca nélküli miniszterhez: "Kik és hogyan juthatnak Phare-forráshoz a kiírásnak meg nem felelő pályázattal?" címmel. Veres János képviselőt illeti a szó.
I/1350 Kik és hogyan juthatnak Phare-forráshoz a kiírásnak meg nem felelő pályázattal?
ELNÖK: Az interpellációra Boros Imre tárca nélküli miniszter úr válaszol. Megadom a szót.
I/1350 Kik és hogyan juthatnak Phare-forráshoz a kiírásnak meg nem felelő pályázattal?
ELNÖK: Megkérdezem a képviselő urat, hogy elfogadja-e a miniszter úr válaszát.
I/1350 Kik és hogyan juthatnak Phare-forráshoz a kiírásnak meg nem felelő pályázattal?
ELNÖK: Mivel a képviselő úr a miniszteri választ nem fogadta el, kérdezem az Országgyűlést, hogy elfogadja-e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 156 igen, 68 nem szavazattal, 3 tartózkodással a választ elfogadta. Szalay Gábor, az SZDSZ képviselője, interpellációt nyújtott be a…
I/1363 Egy másik trükk, melynek neve: Postabank-Happy End, avagy hogyan támogatja a Kormány az adófizetők pénzéből 50millió forinttal a Fidesz választási kampányát?
ELNÖK: Az interpellációra Járai Zsigmond pénzügyminiszter úr válaszol. Megadom a szót.
I/1363 Egy másik trükk, melynek neve: Postabank-Happy End, avagy hogyan támogatja a Kormány az adófizetők pénzéből 50millió forinttal a Fidesz választási kampányát?
ELNÖK: Megkérdezem a képviselő urat, elfogadja-e a választ.
I/1363 Egy másik trükk, melynek neve: Postabank-Happy End, avagy hogyan támogatja a Kormány az adófizetők pénzéből 50millió forinttal a Fidesz választási kampányát?
ELNÖK: Mivel az interpelláló képviselő úr a választ nem fogadta el, kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 175 igen szavazattal, 80 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett a miniszter válaszát elfogadta. Dancsó József és Körömi Attila, a Fide…
I/1364 A Postabank korábbi hitelezési "politikája", illetve politikai hitelezései
ELNÖK: Az interpellációra Járai Zsigmond pénzügyminiszter úr válaszol. Megadom a szót.
I/1364 A Postabank korábbi hitelezési "politikája", illetve politikai hitelezései
ELNÖK: Megkérdezem a képviselő urat, elfogadja-e a miniszter úr válaszát.
I/1364 A Postabank korábbi hitelezési "politikája", illetve politikai hitelezései
ELNÖK: Molnár Róbert, a Független Kisgazdapárt képviselője, interpellációt nyújtott be a nemzeti kulturális örökség miniszteréhez: "Mikor láthatják az Országgyűlés üléseit a vidéki emberek is?" címmel. Molnár Róbert képviselőt illeti a szó. (14.30)
I/1143 Mikor láthatják az Országgyűlés üléseit a vidéki emberek is?
ELNÖK: Az interpellációra Várhegyi Attila államtitkár úr válaszol. Megadom a szót.
I/1143 Mikor láthatják az Országgyűlés üléseit a vidéki emberek is?
ELNÖK: Megkérdezem képviselő urat. elfogadja-e a választ.
I/1143 Mikor láthatják az Országgyűlés üléseit a vidéki emberek is?
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kapronczi Mihály, a MIÉP képviselője, interpellációt nyújtott be a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez: "Szegre akasztják-e jövőre a felszerelést a kispénzű horgászok?" címmel. Kapronczi képviselő urat illeti a szó.
I/1273 Szegre akasztják-e jövőre a felszerelést a kispénzű horgászok?
ELNÖK: Az interpellációra Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter úr válaszol.
I/1273 Szegre akasztják-e jövőre a felszerelést a kispénzű horgászok?
ELNÖK: Megkérdezem a képviselő urat, elfogadja-e a választ.
I/1273 Szegre akasztják-e jövőre a felszerelést a kispénzű horgászok?
ELNÖK: Kálmán András, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez: "Mikor lesz alkotmányos megoldása a közforgalmú kikötőknek?" címmel. A képviselő urat illeti a szó.
I/1349 Mikor lesz alkotmányos megoldása a közforgalmú kikötőnek?
ELNÖK: Az interpellációra Manninger Jenő államtitkár úr válaszol. Megadom a szót.
I/1349 Mikor lesz alkotmányos megoldása a közforgalmú kikötőnek?
ELNÖK: Megkérdezem a képviselő urat, elfogadja-e a választ.
I/1349 Mikor lesz alkotmányos megoldása a közforgalmú kikötőnek?
ELNÖK: Kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 179 igen szavazattal, 92 nem szavazattal, 3 tartózkodással az államtitkár válaszát elfogadta. Hack Péter, az SZDSZ képviselője, interpellációt nyújtott be a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisz…
I/1355 A vizsgálat lezárult, felejtsük el?
ELNÖK: Az interpellációra Bogár László államtitkár úr válaszol. Megadom a szót.
I/1355 A vizsgálat lezárult, felejtsük el?
ELNÖK: Megkérdezem az interpelláló képviselő urat, hogy elfogadja-e a választ.
I/1355 A vizsgálat lezárult, felejtsük el?
ELNÖK: Mivel az interpelláló képviselő úr nem fogadta el a választ, kérdezem az Országgyűlést, hogy elfogadja-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 178 igen, 93 nem, 2 tartózkodással az államtitkár válaszát elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Az ülés vezetését átado…
T/1086 A közúti közlekedési nyilvántartásról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Előző ülésünkön több előterjesztés általános vitáját lezártuk. Most a részletes vitára bocsátások következnek. Indítványozom, hogy a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló T/1086. számú törvényjavaslatot az Országgyűlés bocsássa részletes vitára. Kérem, szavazzanak!…
T/1280 A gyermekgondozási díj bevezetésével összefüggő törvénymódosításokról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági vélemények ismertetésére kerül sor, az elfogadott napirendi ajánlás szerint 5-5 perces időkeretben. Az egészségügyi, valamint a költségvetési bizottság ülésén kisebbségi vélemény is megfogalmazódott. Először megadom a szót Koltai Ildikónak, az egészség…