1 280 felszólalás
J/2098 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről H/2812 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én védelmembe kívánom venni az országgyűlési biztosokat és az ombudsmant, már csak azért is, mert a múlt héten volt az Európai Parlament jogi bizottságának az ülése, ahol azt vizsgálták, hogy az egyes tagországok, nemzetek az európai jogalkotást hogy…
J/2098 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről H/2812 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Ugye, képviselőtársam ismeri azt a rengeteg ügyet, ami törvénytelenül lett alkalmazva? Ön is nagyon sok ilyen ügyet ismer, ilyen a lakásokból való, helytelen szerződésekkel történő, időskorúak kiebrudalása. Tehát mindig meg lehet találni a kiskapukat adott e…
J/2098 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről H/2812 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ígérem, hogy többet nem fogok Gusztos Péterrel sem vitatkozni és hozzászólni. De talán érdemes lenne megkérdezni Eörsi Mátyás frakcióvezető urat, aki az Európa Tanács liberális frakciójának a vezetője, aki hihetetlen mértékben száll síkra sok esetben…
J/2098 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről H/2812 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Az előbb ugyan azt mondtam, hogy többet nem szólalok fel ebben a témában, de Gusztos Péter képviselőtársam kiváltotta belőlem, hogy megszólaljak. Az általam elmondottakkal én sem arra kívántam felhívni a figyelmet, hanem arra, amit az ombudsman is mondott, h…
J/2100 Az adatvédelmi biztos beszámolója 2006. H/2810 Az adatvédelmi biztos 2006. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Nem viccelődni akarok, de egészen humoros volt, amit Gusztos Péter képviselőtársam mondott. A politikai és a direkt marketing kérdésére is rá szeretnék világítani. Itt szeretném kihangsúlyozni, nem véletlen, hogy az adatvédelmi biztos urat tisztelem,…
J/2100 Az adatvédelmi biztos beszámolója 2006. H/2810 Az adatvédelmi biztos 2006. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tényleg nagyon röviden: én nem a leggyengébb szavakra kívántam odafigyelni, hanem előtte már két képviselőtársam lefolytatta azt a vitát, hogy mit nevezünk törvényesnek vagy törvénytelennek egy kampány időszakában az adatfelhasználás tekintetében. Maximálisa…
T/2838 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdeküségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Sajnálom, hogy államtitkár úr technikai okok miatt kimegy. (Dr. Garamvölgyi Ábel: Nem mentem ki, itt vagyok.) Szeretnék önöknek egy rövid történetet elmondani. 1998-ban a parlament megalakulása után…
T/2838 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdeküségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Annyit kívánok az államtitkár úrnak megfogalmazni, hogy kérem önöket arra, hogy a 8-as számú főútvonal Veszprém, Körmend és Szentgotthárd irányában maradjon bent úgy a tervben, hogy kétszer kétsávos legyen. Ha most forráshiány miatt kitoljuk adott es…
T/2716 Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Maga a kibocsátási kvótarendszer tulajdonképpen 2003-2004 óta ismert a magyar parlament előtt, és rég rá lehetett volna készülni magára az elosztási rendszerre, annak a kivásárlási, vásárlási rendsze…
J/2623 Az Állami Számvevőszék 2006. évi tevékenységéről H/2804 Az Állami Számvevőszék 2006. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Végighallgatva az eddigi vezérszónokokat és a hozzászólásokat, én egy dolgot szeretnék talán kiemelni: Boldvai képviselőtársam vezérszónoki hozzászólásában említette, hogy 630 kilométer autópálya készült, és sajnos…
T/2615 Egyes, a nemdohányzók védelmét szolgáló törvényi rendelkezések módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Jómagam is figyelemmel hallgattam Tóth Károly képviselőtársam mondandóját. Egy egyszerű példát szeretnék elmondani. Január 26-án volt az Európa Tanács ülése, amikor még különböző szinteken lehetett dohányozni. Most a múlt héten, 16-ától 20-áig úgyszin…
T/2714 A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Pont képviselőtársam mondta, hogy nem Magyarországon múlik. De tekintettel arra, hogy az Európai Unió tagországa vagyunk, maximálisan a magyar érdekeket kell érvényesítenünk az Európai Unió döntéshozatali rendszerében. Decembe…
T/2714 A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Én a magam részéről örülök annak, hogy egyfajta nyitottság övezi Podolák képviselőtársamnak a hozzászólását. Csak egy dolgot ne felejtsünk el: nemrég közölte a kormányoldal, hogy a fenntartható fejlődés hosszú távú programja ide fog kerülni a magyar parlamen…
T/2425 Egyes környezetvédelmi tárgyú törvények környezeti felelősséggel összefüggő módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Végighallgatva a vezérszónoki hozzászólásokat, talán az utolsó vezérszónoki hozzászólásnál is megerősítést nyert, mindannyiunk által ismert, hogy ez a törvény önmagában tíz éve létezik Magyarországon…
T/2425 Egyes környezetvédelmi tárgyú törvények környezeti felelősséggel összefüggő módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Nem Gusztos Péter képviselőtársammal akarok vitatkozni, mert teljesen helytálló, amit mond, de a legnagyobb probléma mindig ott van, hogy minél nagyobb egy gazdasági társaság, minél nagyobb a bűnelkövetés a környezetvédelemmel szemben, annál kevésbé…
T/2425 Egyes környezetvédelmi tárgyú törvények környezeti felelősséggel összefüggő módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr, talán tényleg utoljára. A képviselőtársam is kitért erre a különböző megítélésre a természetvédelmi védettség kérdésével kapcsolatosan a balatoni homokfalak esetében. Szeretném még egyszer hangsúlyozni és az államtitkár urat kérni; ismert, hogy a VAHA…
T/2425 Egyes környezetvédelmi tárgyú törvények környezeti felelősséggel összefüggő módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ugyan az előbb azt mondtam, hogy többet nem kétpercezek, de a Bókay képviselő úr által elmondottak késztettek rá. Ne használjuk azt, hogy az uniós törvényeknek kívánunk megfelelni! A manót! Nem annak kívánunk megfelelni. A magyar állampolgárok egészsé…
T/2280 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Még talán Podolák úr hozzászólására mondanám, hogy végigcsináltuk akkor a 2003-as vitát, azt hiszem, Kaderják Péternek elég sok időt szenteltünk. Én beszéltem vele a törvény előtt is, a törvény után is, és most az alkotmánybírósági döntés után is. Nem…
T/2280 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A tavalyi évben az Európai Unió finanszírozásával megjelent egy csodálatos angol nyelvű könyv, a Kárpát-medencei energiabázissal és annak az elosztási rendszerével kapcsolatos. Tényleg nagyon szép az…
T/2160 Egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt időszakban nagyon sok olyan törvénnyel foglalkoztunk, ami tényleg a munka világát próbálja meg világosabbá tenni, és az elmúlt időszak egyik vitája kapcsán ön elmondta és kihangsúlyozta, hogy egy olyan munkavédelmi t…
T/2160 Egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Érdekes volt, amit Katona Kálmán képviselőtársam elmondott, de ugyanezt elmondta Bernáth Ildikó is a postatörvénnyel kapcsolatosan. Teljesen diszkriminatív! Ez ugyanaz lesz, mint a Kaderják-féle körülbástyázott törvény. Ugyan nevet nem mondtak, de té…
T/2160 Egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Gúr Nándor képviselőtársamnak mondom, az emberben segítő szándék van, ezt higgye el, képviselőtársam! Mert ha itt vesszük a bérbeadó és bérbevevő kérdését, számos olyan cég működik Magyarországon, amely külföldre is közvetít munkaerőt. Az ágazati tör…
T/2160 Egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Idáig nem tértem el a törvény passzusaitól, ami be van terjesztve, de Földesi képviselőtársam mondott egy szót, amelyre az ember úgy zsigerből felkapja a fejét. Ön azt mondta, hogy reménytelen helyzet. Nincs reménytelen helyzet. Ez függ attól, hogy a…
T/2160 Egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Gúr Nándor képviselőtársamnak meg az államtitkár úrnak is mondanám, hogy itt van a 8. §, és hogyha megnézzük a (13) bekezdésben a (9)-esre való utalást, próbáljuk meg ezt közösen értelmezni. "A bekezdésben foglaltak alkalmazásával kapcsolatban a kölc…
T/1971 Egyes agrár tárgyú törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Örülök annak, hogy a bortörvény esetében a jövedéki adóból adódó tavalyi, tavalyelőtti anomáliák hellyel-közzel így rendeződni fognak. Somlón együtt voltunk fent szakemberekkel, ahol ez a témakör ugyanúgy előfordult, téma volt…
T/1971 Egyes agrár tárgyú törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tényleg úgy látom, hogy a mai parlamenti vita aránylag barátságos szinten folyik, és Göndör képviselőtársamnak mondom: megint más az, amikor bizonyos lakossági hányad annyira mély szegénységben él, hogy a földéletjáradék is számára egy bizonyos időszakig nag…
T/1971 Egyes agrár tárgyú törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Ha az ember a tévéközvetítést venné figyelembe, akkor lehet, hogy nem is ment volna el bizottsági ülésre. De Herbály képviselő úrnak szeretnék én is reflektálni. Ángyán professzor úr már sok dolgot elmondott. Ön is úgy fogalmazott, hogy a legnagyobb…
H/1722 Az egységes élelmiszer-ellenőrzésről szóló törvény előkészítéséről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy több képviselő is utalt rá, az Európai Unión belül is komoly feszültséget okoz az élelmiszer-biztonság kérdése. Nemcsak az Európai Unión belül, hanem ez év január 26-án tárgyalta az Európa Ta…
H/1722 Az egységes élelmiszer-ellenőrzésről szóló törvény előkészítéséről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Herbály Imrének szeretném mondani, mert volt egy kis indulat a hangjában: ha csak a tegnapi szavazást nézzük, legalább hat esetben úgy írta ki a tábla, hogy igen szavazatok száma háromszáz-valamennyi. (17.30) De ugyanez volt a múlt héten is, meg azt hiszem,…
T/1371 A pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló 2004. évi CXXIII. törvé
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tavaly, amikor a parlament megkezdte ennek a törvényjavaslatnak az általános vitáját, jómagam is végighallgattam az általános vitában elhangzottakat, sőt mi több, Filló Pál és Bernáth Ildikó ezzel kapcsolatos tévévitáját is vé…