ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Ha az ember a tévéközvetítést venné figyelembe, akkor lehet, hogy nem is ment volna el bizottsági ülésre. De Herbály képviselő úrnak szeretnék én is reflektálni. Ángyán professzor úr már sok dolgot elmondott.

Ön is úgy fogalmazott, hogy a legnagyobb probléma ott van, hogy nincs rá forrás. Nem akarok visszaélni államtitkár úr szavaival, de most jelen pillanatban havonta 200 millió forint kellene ahhoz, hogy az életjáradékot tovább lehessen pörgetni. Ennyi kellene. (Gőgös Zoltán: Négy!) De a legnagyobb gond ott van Magyarországon jelen pillanatban, hogy mindenre azt mondjuk, hogy nincs rá pénz. Ezért lehet, hogy elkótyavetyéljük vagy hozunk olyan döntéseket, amit majd később magunk is, jómagunk is meg fogunk bánni, mert a szerkezetátalakítással, a földtulajdon-vásárlással át fog rendeződni a települések arculata, a kötődése a településhez. Ön is nagyon jól tudja, hogy 40 ezer tanyasi világ szűnt meg, és nem biztos, hogy 3160 település lesz, mondjuk, húsz év múlva Magyarországon, pontosan ebből adódóan, mert elköltöznek, elmennek, kihalnak, és ha az életjáradék-forma helyett tényleg az jött volna be, ha lenne forrás rá, akkor adott esetben a családban lehetett volna örökölni, és normális, tisztességes nyugdíjjal ott a településen megmaradni és művelni tovább földet. (Gőgös Zoltán: Igény nincs!)

Államtitkár úr, ön is maximálisan egyetért azzal, hogy birtokrendezést kellene végrehajtani ebből vagy adott esetben bérbe kiadni addig, amíg tényleg nincs hozzá forrás, hogy ezeket meg lehessen oldani. Itt van például Somló környékén, a Hárompatak régiónál '96 óta ez volt az elképzelés, csak mindig lesöpörték. Lehetett volna szövetkezni, volt egy program, azt lehet mondani, uniós program épült rá erre a rendszerre. Nem tudott megvalósulni, mert lesöpörték. (Herbály Imre: Nem mi söpörtük le.) Nem mondom, hogy miért, de lesöpörték, pedig nagyon jó volt maga a program. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu