1 280 felszólalás
T/1819 A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról (üvegzseb)
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Ezzel a törvényi anyaggal kapcsolatosan egy olyan dologra szeretnék rávilágítani - ami egyrészt a minisztereknél is elkezdődött -, hogy érdemes lenne végiggondolni az összeférhetetlenségi törvény kérdését. Hiszen a többségi áll…
T/1819 A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról (üvegzseb)
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr. Olyan nagy és széles vitát nem akarok ebből gerjeszteni, mert azt hiszem, mind a ketten értjük, hogy ahhoz, hogy valóban gátat tudjunk szabni bárminemű közpénz felhasználásának vagy befolyásoltságának, tényleg az alapokig le kellene menni. Egyben biztos vagyok…
T/1819 A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról (üvegzseb)
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr. Ha a tegnapi parlamenti ülésre visszagondolunk, és annak a következményére, hogy minden miniszternek ki kellett adnia, hogy az elmúlt öt év folyamán hány szervezetnek vagy gazdasági társaságnak volt a tagja, ebből adódóan, ha mélyebbre megyünk ebben a kérdésben…
T/2038 Az európai üzemi tanács létrehozásáról, illetve a munkavállalók tájékoztatását és a velük való konzultációt szolgáló eljárás kialakításáról
ÉKES JÓZSEF, az MDF képviselőcsoportja részéről: Nagyon köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Egy dologgal szeretném kezdeni, amire fel is hívnám a figyelmet, hiszen ma Magyarországon nagyon sokan az Unió-ellenességüket úgy fogalmazzák meg, hogy majd biztos minden döntést a központban…
T/1817 Az Országos Területrendezési Tervről
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Farkas Imre képviselőtársam után egy kicsit nehéz megszólalni, mert úgy fog tűnni, hogy az ellenzék fogja jobban védeni a területrendezési törvényt, mint ahogyan a kormányzó oldalról Farkas Imre képviselőtársam beszélt. Egyr…
T/1817 Az Országos Területrendezési Tervről
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm a szót, elnök asszony. Farkas Imre képviselőtársamhoz: én is a tíz percben kellő hangsúlyt helyeztem a Tisza vízgyűjtő területére. Erre van egy nagyon jó példa: ha holnap lesz ideje, akkor az FVM gondozásában megjelent egy csodálatos, szép kis füzet, amely az elmúl…
T/1817 Az Országos Területrendezési Tervről
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm, elnök asszony. Tényleg nagyon jó párbeszédet folytatunk, csak a legnagyobb gond ott van, hogy ha a víztározókat nézzük, akkor a szomszédos országok területén is voltak víztározók, tehát valóban a vízkormányzás - fogalmazzunk úgy - a magasabb erdős területekről pró…
A/2302 Elprivatizált város-e Ajka?
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Valószínűsíthetően ön is visszaemlékezik a '97-es évre, amikor a hagyományos széntüzelésű erőműveket privatizálták, és abban az időszakban olyan ígérettel, hogy hosszú távú áramvásárlási szerződésre kapnak garanciát. A Bakon…
A/2302 Elprivatizált város-e Ajka?
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr, a viszontválasz lehetőségét. Tisztelt Miniszter Úr! Nem tudom elfogadni, vagyis csak részben tudom elfogadni, hiszen az ÁPV Rt. is kötelezettséget vállalt, mögötte a magyar állammal együtt. Amennyiben a Bakonyi Erőmű Rt. és a mai nappal már a timföldgyár irányá…
A/2185 Iparművészet tönkremenetele, vagy létezik-e állami segítség?
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Több hónappal ezelőtt több kérdésben írtam önnek levelet, és örülök annak, hogy a tegnapi napon a Bakonyi Erőmű Rt.-nél három minisztérium közösen elkezdte azt a folyamatot, amiben én is reménykedtem. De a kérdésem lény…
A/2185 Iparművészet tönkremenetele, vagy létezik-e állami segítség?
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Megértem, amit elmondott, de jelen pillanatban az Ajka Kristály olyan problémával küzd, amelyet, úgy érzem, annak érdekében, hogy az iparművészetnek ezen fellegvárra fenn tudjon maradni, és a térségnek, Somló környékéne…
Ü/1928 A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoport kérelme az ÜB 11/2002-2006. sz. állásfoglalás elutasításáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm a szót, elnök úr. (Zaj. Az elnök csenget.) Wiener György képviselőtársamnak mondanám és nem használom ki sem a két percet, sem az egy percet : vitatkozunk a két percről, képviselőtársam, 4 perc 47 másodperc alatt foglalta ezt össze. Köszönöm a figyelmüket. (De…
T/1817 Az Országos Területrendezési Tervről
ÉKES JÓZSEF, a MDF képviselőcsoportja részéről: Nagyon köszönöm a szót, elnök asszony. Szeretném előre jelezni, hogy a Magyar Demokrata Fórum az országos területrendezési tervet bizonyos módosításokkal el fogja fogadni, mielőtt a nagypolitika megint esetleg azt mondaná, hogy lám, az MDF megint máské…
T/1224 Az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Asszony! Én a Béki Gabriella és Vidorné képviselő asszony által elmondottakhoz szeretnék kapcsolódni. Nagyon jól tudjuk, hogy az önkormányzatok mai finanszírozása mellett sajnos az önkormányzatok sorra nem tudják teljesíten…
A/2092 Mire számíthatnak hazánkban a donor egyesületek?
ÉKES JÓZSEF (MDF): Igen, elfogadom.
A/2092 Mire számíthatnak hazánkban a donor egyesületek?
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm, elnök úr. Talán ebben a kérdésben, ha pár másodperccel túl is lépjük az időt, ez egy hasznos...
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm, elnök asszony, a szót. Kissé csodálkozom a Szabó Zoltán képviselőtársam által elmondottakon, hisz a csekély mennyiség kábítószer esetében ugyanúgy nem megengedhető, mint ha valaki tiltott fegyverhasználatot hajt végre. Tisztelt Képviselőtársaim! Én kicsikét furcsá…
A/1915 Milyen támogatásra számíthatnak a transzplantálásra várók?
ÉKES JÓZSEF (MDF): Igen, elnök úr, elfogadom, és ennek tudatában kívánom feltenni kérdésemet.
A/1915 Milyen támogatásra számíthatnak a transzplantálásra várók?
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm államtitkár úrnak a válaszát. Részben el tudom fogadni, de egészben nem. Hiszen két helyen végzik az átültetéseket; létre kell hozni egy harmadik helyet. A franciák eredményeinél jobbak a magyar eredmények, csak a feltételek, a technika nem biztosított a számukra. A másik…
T/1552 A pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm, elnök úr, és talán az MDF-frakció nevében Herényi Károly által az imént elmondottakhoz kapcsolódnék. Úgy érezzük, tényleg ez az, amit valóban vizsgálni kellene, hisz ez önmagában egy óriási nagy bizalmatlanságot fog kiváltani Magyarországon, országon belül, hisz e…
T/1552 A pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm, elnök úr, a szót. Talán Göndör István képviselőtársammal nem is annyira vitatkozni kívánok, de több alkalommal én magam is felvetettem a családi adózási intézményrendszernek a kiépítését; egyfajta vagyongyarapodást is nyomon lehet követni ebből, tulajdonképpen úgy…
T/1552 A pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm, elnök úr, a szót. Itt Eörsi Mátyás képviselőtársam mondja, hogy keményen. Nem kívánok, hiszen azt hiszem, nem jellemző rám az, hogy én olyan vitákat próbáljak a parlamenten belül provokálni, ami éles ellentétben áll a másikkal. Göndör István képviselőtársamnak mon…
T/1552 A pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm a szót, elnök úr. Tóth képviselőtársamnak nyomatékosan szeretném hangsúlyozni, hogy ez a vita az elmúlt években hasonlóképpen lezajlott, csak akkor más volt a kormánypárt és más volt az ellenzék. Akkor hasonló körülmények között hasonló hozzászólások tarkították a…
A/1823 Milyen mértékben privatizáljuk a szolgáltatást?
ÉKES JÓZSEF (MDF): Igen, elnök asszony, elfogadom a válaszadót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt hónapokban több alkalommal és több vita során feltettem a kérdést minisztertársainak, államtitkártársainak, hogy a stratégiai ágazaton belül a szolgáltatói szektor további priva…
A/1823 Milyen mértékben privatizáljuk a szolgáltatást?
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm a válaszát, államtitkár úr. És ez a herendi porcelánmanufaktúra kérdésében valóban megnyugtató válasz volt. A további privatizációval kapcsolatban csak a figyelmet szerettem volna felhívni, hiszen ebben, úgy érzem, Keller úrnak is lesz majd ténykedése, hiszen ahol…
T/1317 A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény, valamint az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr, a szót. Teljesen egyetértek Pap János képviselőtársammal és a Lezsák Sándor képviselőtársam által elmondottakkal. Arra kérem az államtitkár urat - hisz a környezetvédelmi bizottsági ülésen talán minden egyes kérdésben, minden egyes módosító indítvány tárgyalásá…
T/1317 A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény, valamint az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr, a szót, talán nem is két percre. Horváth János képviselőtársammal azért picikét vitatkoznék; amikor korlátokat átlépünk, akkor az indulat indíttatásának a korlátját is bizonyos kérdésekben átlépjük. Nagyon sok esetben tapasztalható, hogy az Európai Unión belül…
T/1317 A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény, valamint az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm a szót, elnök úr. Talán célszerű az, ha az állampolgárok is megismerik azt, hogy a környezetvédelmi bizottsági ülésen milyen álláspontok merültek fel ezzel kapcsolatosan. Szeretném, ha Pap János képviselőtársam kellőképpen ki tudná fejteni, hisz a tárca részéről a…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr, a szót. Hasonlóképpen, mint ahogy Varga Mihály képviselőtársam is mondta, Béki Gabriella szavai kissé meglepnek ezzel kapcsolatosan, hiszen ha visszaemlékezünk az elmúlt négy év költségvetésére, a kormányzati oldal részéről soha nem fogalmazódott meg az, hogy e…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm, elnök úr, a szót. Papp József képviselőtársamnak és az előtte szólóknak is, így Toller képviselőtársamnak is szeretném mondani: sajnos, önök minden esetben kihagyják azt, hogy az önkormányzatoknak vannak önként vállalt feladatai. Itt, a parlamentben, a költségveté…