143 felszólalás
T/3817 A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény módosításáról
ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tekintettel arra, hogy legjobb tudomásom szerint a módosító indítványunkon kívül más módosító indítvány nem érkezett, erről szeretnék szólni. Először is elnézést kérek mindazoktól, akik a módosítót megkapták, mert abban dr. Erkel Tibornak titul…
T/4662 A fogyatékos személyeknek adható egyes pénzbeli ellátásokkal összefüggő törvények módosításáról
ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Úgy érzem, hogy ezen a késői órán fölösleges szavakat fölösleges hozzátenni ahhoz, ami eddig elhangzott, hiszen a Magyar Igazság és Élet Pártja az öt képviselő indítványának megjelenését nagy örömmel fogadta, és legalább akkora…
T/3817 A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény módosításáról
ERKEL TIBOR (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Előterjesztő! Képviselőtársaim! Az előterjesztett képviselői önálló indítvány jól példázza azt a sziszifuszi jogalkotói munkát, amire a családellenes és mélységesen antiszociális Bokros-programot követően rákényszerülnek a gyermekes családok akkori nehéz helyze…
T/4027 A kulturális örökség védelméről
ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az általános vita első szakaszában az új hivatal sikeres működtetéséhez egyik leglényegesebbnek vélt kérdésként vetettem fel: ha a miniszter szakfelügyelői és más szakmai testületeket működtet, akkor végül is m…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Megdöbbentő hozzászólást hallhattunk az imént. S erről az jutott eszembe, hogy amikor a Zeneakadémia környékén kimegyek az utcára, pillanatok belül bokáig járok a kutyatrágyában - Demszky fővárosában -, és ezt lehetőségem van…
T/4027 A kulturális örökség védelméről
ERKEL TIBOR, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Amikor az ember fia a Magyar Országgyűlés képviselőjeként azt olvassa egy igen jelentős törvénytervezet első mondataként, miszerint: "az Országgyűlés felismerve, hogy kulturális örö…
T/4192 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A T/4192. számú törvényjavaslatról szeretnék néhány szót szólni. Előtte azonban az imént elhangzott hozzászólásokra reagálva egy tájékoztatást kell adnom önöknek. Az elmúlt hét folyamán egy képviselői önálló in…
T/3931 Az egészségügyi szakellátási kötelezettségről, továbbá egyes egészségügyet értintő törvények módosításáról
ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az első szakaszhoz szeretnék hozzászólni, előrebocsátva, hogy ebből a 3., 5., 7., 9., 10., 11., 15., 16. és 17. ajánlásokat a MIÉP támogatja, mindenekelőtt azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel az er…
T/3931 Az egészségügyi szakellátási kötelezettségről, továbbá egyes egészségügyet értintő törvények módosításáról
ERKEL TIBOR, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! A T/3931. számú, az egészségügyi szakellátás kötelezettségéről, továbbá az egészségügyet érintő egyes törvények módosításáról szóló, most tárgyalt törvényjavaslat célját az indok…
T/3534 A családok támogatásáról szóló 1998.évi LXXXIV.törvény módosításáról
ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Előterjesztők! Államtitkár Asszony! Képviselőtársaim! A kilencvenes évek második felében az 1995. és 1996. évi családellenes intézkedéseket követően népesedési katasztrófahelyzet alakult ki Magyarországon. (14.10) A már megszületett gyermekeike…
A/3602 Elfogadható-e Miniszter úr szerint a leszbikusság legalizálása és terjesztése a magyar középiskolákban?
ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A Mai Nap december 6-ai számából idézek: "Át kell törni az őket körülvevő falakat - határozott a leszbikusokat tömörítő Labrisz Egyesület, és oktatási programot állítottak össze. Levelet küldtek az ország összes középiskolájába,…
A/3602 Elfogadható-e Miniszter úr szerint a leszbikusság legalizálása és terjesztése a magyar középiskolákban?
ERKEL TIBOR (MIÉP): Államtitkár Úr! Őszintén köszönöm a megnyugtató szavait, nekem ez a hét rendkívül sok. Véleményem szerint a deviancia oktatása bármilyen formában elfogadhatatlan, tűrhetetlen egy iskolában. Ez a deviancia lehet magánügy egy szobában, de egy olyan kormánynál, amelynek minisztereln…
K/3349 Ki követte el ezt a merényletet, ki küldte ki a kottát vagy a hangfelvételt, ki engedélyezte, ki csinálta - talán szándékosan ezt az aljasságot. Ki volt az aki nem tudja Magyarországon, hogy Radetzky marsallban kit tisztelhetünk mi magyarok?
ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Igazság és Élet Pártja úgy véli, hogy a sydneyi olimpia eseményeitől és megvont mérlegétől távolodva, az ott elért magyar sikerek örömét és fényét nem homályosíthatja el semmi. Pár mondatos kritikai észrevételünk tehát…
A/3483 Nemzeti Hang- és Filmarchívum, vagy privatizációs Buli?
ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm, elfogadom.
A/3483 Nemzeti Hang- és Filmarchívum, vagy privatizációs Buli?
ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt hiszem, nyugodtan maradhatunk elvi síkon, hiszen a kérdésre adott válasz viszontkérdést nem igényel, viszont fontosnak tartom megjegyezni: hivatalos fórumokon ismert, hogy sem a Magyar Rádió Részvénytársaságnak, sem az MTV Rt. archívumának nincs az…
T/3042 A Nemzeti Kulturális Alapprogramról szóló 1993. évi XXIII. törvény módosításáról
ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársak! Diákkoromban azt tanultuk, hogy amennyiben egy levezetés, következtetés, következtetéssor téves premisszára - vagyis előzményre, kiindulópontra - épül, akkor mind a részeredmények, mind a végeredmény megbízhatóa…
T/3042 A Nemzeti Kulturális Alapprogramról szóló 1993. évi XXIII. törvény módosításáról
ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem fogunk hosszas vitát indítani, nyilván, de engedje meg, kedves Lendvai képviselőtársam, hogy az 1. §-ból csak annyit idézzek, hogy egyik felét a miniszter kéri fel, másik felét szakmai szervezetek küldik. Döntésnél szavazategyenlőség alakul vagy ala…
T/3042 A Nemzeti Kulturális Alapprogramról szóló 1993. évi XXIII. törvény módosításáról
ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm, elnök úr. Én is Bauer képviselő úr hozzászólásához szeretnék csatlakozni, de az államtitkár úr szavait megerősítve. Kétségtelen, hogy önnek semmi közelebbi kapcsolata nem volt a kulturális alapprogrammal, illetve a korábbi NKA-val. Nyilván ezért nem tudja, hogy Fodor mi…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor 1998 őszén, pontosabban november 8-án a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma költségvetéséhez hozzászólhattam, történelminek neveztem a pillanatot. Az akkori, 1999-es költségvetés XXIII. fejez…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Sokan úgy gondolják, hogy a két évre megszavazott költségvetés a kormányon levő erők számára kedvező, míg az ellenzék korábban kormányon volt pártjai számára kedvezőtlen. Az ilyen véleményt megokoló indokok egy…
K/3284 Mikorra várhatjuk, hogy az Országgyűlés újra visszanyeri és használhatja Tóth Gyula szavazóurnáját, jogos tulajdonunkat?
ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Örömmel tapasztaltuk, hogy a nemdohányzók védelmére bevezetett törvény nem vonta magával a parlamenti rézműves szivartartók eltávolítását, hiszen azok a Ház elidegeníthetetlen részeként a mikszáthi országgyűlés korszakára emlékeztetnek…
T/2917 Az egészségügyi közvetítői eljárásról
ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Én az 5. és a 10. §-hoz szeretnék hozzászólni, ez a 17., 18. számon benyújtott módosító indítványunk; fordított sorrendben, már csak azért is, mert a részletes indoklás vonatkozó szakasza a 10. §-t az eljárás leglényegesebb elemének nevezi, nevezet…
T/2917 Az egészségügyi közvetítői eljárásról
ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Biztos vagyok abban, hogy sem Schvarcz képviselő úrral, sem Csáky képviselő úrral úgynevezett kemény vitánk nincs, de szeretnék emlékeztetni arra, hogy valamennyi, az általános vitában felszólaló képviselő megemlítette, hogy Magyarországon - Európá…
H/2962 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program elfogadásáról
ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A tárgyalt kormányprogramhoz szólván elöljáróban szeretném hangsúlyozni, hogy érdeklődésem és szakmai kompetenciám szerint is csak a primer prevencióra és a családi háttérrel kapcsolatos okfejtése…
T/2873 Az Országos Rádió és Televízió Testület 1999.évi költségvetésének végrehajtásáról
ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tulajdonképpen csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy a MIÉP természetesen támogatja, hogy tisztázzuk azokat a kérdéseket, amelyek itt felmerültek. Egyúttal szeretnék emlékeztetni arra, hogy az elfogadott költségvetés alkalmával a MIÉP milliárdos problé…
A/3077 Mi a Nemzeti Színház: társulat, vagy építési telek?
ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Várható, hogy még hosszú ideig nem csillapodik a Nemzeti Színház körül felkavarodott vita, és ma tőlem egy szakmai kérdés vár önre. Értesülhettünk tegnap, hogy a Nemzeti Színház társulatának tagjai rég várt tájékoztatást kaptak…
A/3077 Mi a Nemzeti Színház: társulat, vagy építési telek?
ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm. Tisztelt Államtitkár Úr! Azt hiszem, biztos lehet abban, hogy én nem a Pesti Magyar Színházról beszéltem, hanem a Nemzetiről, a Nemzeti jövőbeni sorsa pedig nem függhet kormányzati ciklusok periódusszakaszaitól. Köztársasági elnökünk, Mádl Ferenc úr, kulturális miniszte…
T/2917 Az egészségügyi közvetítői eljárásról
ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Elnézést kérek, ha néhány gondolatot ismételni fogok az előttem felszólalók előadásából, de teszem ezt azért, mert néhány esetben más következtetésre jutok majd. Ahogyan arra a T/2917., most tárgyalt törvé…
A/2987 Képes-e a magyar kormány biztosítani a magyar kulturális értékek jelenlétét és jelenlétüknek az új parazitáktól óvandó biztonságát hazánkban és szerte a világon? Vagy ezért a védelemért vonuljunk a kitaposott úton Strassburghoz?
ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Csürhetempó! Igen, anarchista csürhetempó belegázolni más érett vetésébe, mielőtt a gondos gazda learathatná a termését. Márpedig ez történt 2000. augusztus 19-én a Margitszigeten, ahol az MSZP budapesti tanácsa megrendelésére, Demszky fő…
A/2987 Képes-e a magyar kormány biztosítani a magyar kulturális értékek jelenlétét és jelenlétüknek az új parazitáktól óvandó biztonságát hazánkban és szerte a világon? Vagy ezért a védelemért vonuljunk a kitaposott úton Strassburghoz?
ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a lehetőséget, és köszönöm a választ, államtitkár úr. Megnyugtatott a válasza. Engedje meg, hogy a jövő segítése érdekében két fontos adattal kiegészítsem az eddigieket. 2001. augusztus 18-án és 19-én a fővárosi Margitszigeti Szabadtéri Színpad Bánk bán előadással kívánj…