ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem fogunk hosszas vitát indítani, nyilván, de engedje meg, kedves Lendvai képviselőtársam, hogy az 1. §-ból csak annyit idézzek, hogy egyik felét a miniszter kéri fel, másik felét szakmai szervezetek küldik. Döntésnél szavazategyenlőség alakul vagy alakulhat ki, az 1. §-ban jelzett változtatás ennek a feloldását célozza.
Engedje meg, hogy azt mondjam, ha kétféle álláspont kerekedhet, vagyis egy bizonyos terv megérdemli a támogatást, vagy nem érdemli meg, akkor elképzelhető például, hogy ez annak mentén alakul így ki, hogy az a bizonyos terv egy nagyobb nemzeti elképzelést valósít meg, netántán sok millió forintért, a másik pedig azt mondja, hogy ne adjuk a sok millió forintot erre a célra, hanem adjunk 500 ezer forintot ennek a barátomnak, másfél millió forintot annak a barátomnak, és így tovább, és feloldjuk a tízmillió forinttal kapcsolatos gondokat.
Kedves Képviselőtársam! Tekintettel arra, hogy én voltam egy éven keresztül ilyen szakmai kollégiumnak a tagja, pontosan tudom, hogy ez a gyakorlat hogyan folyik. Arra is tekintettel, hogy pontosan tudom, hogyan alakul ki ma, 1995 óta egy ilyen szakmai kollégium, nyugodtan vállalom, joggal tételezem föl, hogy az ilyen kis szakmai partikuláris érdekek sokkal nagyobb mértékben uralják a kollégiumok döntéshozatalát, mint a nagyobb vonalú és esetleg több pénzt igénylő vagy sorozatban kis összegeket igénylő nemzeti érdekek.
Köszönöm. (Taps a MIÉP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés